2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Tovább bõvítenék a Széchenyi Kártya ProgramotForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-12-14 11:03:03
A kormányzat továbbra is keresi a lehetõségeket, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) számára legkönnyebben elérhetõ finanszírozási formát, a Széchenyi Kártya Programot tovább bõvítse.

Ezt mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A forráshoz jutás volt a hazai vállalkozások, azon belül is a kkv-k egyik legnagyobb problémája, amit kezelni kellett. Az elmúlt 3-3,5 évben komoly elõrelépés történt - közölte az államtitkár. A Széchenyi Kártya Programot kiemelve Szatmáry Kristóf emlékeztetett: az állam növelte a meglévõ támogatások mértékét, és új formákat vezetett be, amelyek még több vállalkozás számára teszik lehetõvé ennek a finanszírozás formának az elérését.

Az elsõ Orbán-kormányhoz visszanyúló Széchenyi Kártya Program több mint tíz éve alatt 1000 milliárd forintot meghaladó forrás jutott 200 ezernél több vállalkozáshoz - összegezte az államtitkár. A hazai vállalkozások olyan magas kamatszinten tudtak forráshoz jutni 2010 körül, ami nem tette lehetõvé a fejlesztéseket. Azóta sikerült felszámolni azokat a problémákat, amelyek gúzsba kötötték a cégeket - fogalmazott az államtitkár.

Ezzel kapcsolatosan kiemelte a jegybanki alapkamat csökkentését, illetve a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramját, amely az államtitkár szerint olyan mennyiségben és olyan mértékû kamattal tudja forráshoz juttatni a hazai vállalkozókat, ahogy már érdemes fejlesztésbe kezdeni. Szintén fontos segítségnek nevezte az államtitkár az Eximbank feltõkésítését, amelynek során 320 milliárdról 1200 milliárd forintra emelték a bank költségvetés által generált forráskeretét, ami döntõen a hazai kkv-k exportfinanszírozásában játszik szerepet.

A Széchenyi Kártya Program kiszélesítése és támogatásának növelése kapcsán Szatmáry Kristóf kiemelte a forgóeszköz hitelt, valamint a beruházási, illetve az agrártámogatási hitelkártyát. Ezekkel az eszközökkel a kormányzat a hitelproblémát az elmúlt idõszakban döntõen sikeresen, a vállalkozások számára érezhetõen tudta javítani - jelentette ki az államtitkár.

A 2010-es kormányváltás után választ kellett adni a gazdaság visszaesésére, a magas munkanélküliségre, de ezen belül is a legfontosabb a kkv-k helyzete volt, amelyet orvosolni kellett - mondta Puskás Imre, az Országgyûlés Számvevõszéki és költségvetési bizottságának alelnöke a sajtótájékoztatón. Az emberek 70 százaléka ezekben a vállalkozásokban dolgozik, és ha a hazai kkv-k erõsek, akkor erõs a magyar gazdaság - jelentette ki.

Puskás Imre hangsúlyozta, komoly eredményeket sikerült elérni, ehhez azonban át kellett alakítani a törvénykezéstõl kezdve a vállalkozói környezeten át a hitelezés rendszeréig sok mindent.  A szakpolitikus emlékeztetett: 18-ról 10 százalékra csökkentették a társasági adó mértékét, és további kedvezõ adónemek bevezetésével segítették, hogy a kkv-k talpon maradjanak. Nagy segítséget jelentett a munkahelyvédelmi akcióprogram bevezetése, ami évente 65 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, és ennek is köszönhetõ egymillió munkahely megõrzése - emelte ki Puskás Imre.

Kitért arra is, hogy a kormányváltást követõen kedvezõbb helyzetbe kerültek a kkv-k az európai uniós források megszerzésénél is, az új Széchenyi Terv keretében már 516 milliárd forinthoz jutottak. Az új európai uniós költségvetési ciklusban, a jövõ évtõl szeretnék az arányokat javítani, közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítanák a források 60 százalékát, amely komoly növekedési lehetõséget jelent a kkv-knak - jelentette ki Puskás Imre.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!