2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Kormányzati támogatás a józsefvárosi drogszemét felszámolásáraForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-12-21 18:59:43
Még az idén támogatási szerzõdést köt az Emberi Erõforrások Minisztériuma és a józsefvárosi önkormányzat a drogszemét felszámolása és a közegészségügyi helyzet javítása érdekében.

A kábítószer-prevenció területén is illetékes államtitkárság költségvetési forrásaiból még ebben az évben 3,5 millió forintos, 2014-re pedig 10 millió forintos támogatást nyújt a VIII. kerületi önkormányzatnak. A támogatásból gépkocsit szereznek be és olyan szakembereket alkalmaznak, akiknek feladata a rejtõzködõ drogbetegek felkeresése, illetve a közterek megtisztítása. Az Emmi jelezte: a támogatási szerzõdést még december 31. elõtt megkötik.

A VIII. kerület december 31-i hatállyal megszünteti a Kék Pont Alapítvánnyal kötött korábbi megállapodását, arra hivatkozva, hogy a szervezet saját statisztikái szerint is csak töredékét gyûjtötte vissza a kiosztott tûknek, vagyis nem végezte el a vállalt munkát. Emiatt több volt az eldobott tû, ami fertõzésveszélyt jelent - mondta korábban Kocsis Máté polgármester, aki szólt arról is: nem tett le arról, hogy a droghasználók helyzetével foglalkozzon, mindössze a kerületben élõket, gyerekeket szeretné biztonságban tudni. A kerület új partnerekkel folytatja a munkát.

A Kék Pont Alapítvány korábban azt közölte: állami támogatásból és magánadományokból végzik tevékenységüket, de az utóbbi idõben csökkent finanszírozásuk, így a klasszikus, köztéri utcai munkára nem tudnak vállalkozni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!