2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Így küzdenek majd a káros zsiradékok ellenForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-12-27 18:58:53
Pálma- vagy kókuszolajat fogyasztani sokkal jobb, mint transzzsírt, de messze károsabb, mint napraforgó- vagy olívaolajat - mondta a Nemzeti Szívalapítvány elnöke.

Várhatóan januártól hatályos az élelmiszerek transzzsírsav-tartalmát szabályozó rendelet. Minden ötödik élelmiszerminta transzzsír-tartalma meghaladja a határértéket, és egyes ételcsoportokban az egészségre káros anyag aránya eléri a 40 százalékot is – derült ki az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) vizsgálataiból.

Az erek falán lerakódó transz-zsírsavak korai érelmeszesedéshez vezetnek, késõbb pedig érelzáródást, szélütést, szívinfaktust okozhatnak, valamint az akár halálos szívritmuszavar, illetve a hirtelen szívhalál kockázatát is növelik. Az utóbbi évek kutatásai pedig azt is kimutatták, hogy a korai elbutulás, az Alzheimer-kór kialakulásához is hozzájárulhat, akadályozza a teherbe esést.

Pados Gyula belgyógyász , fõorvos, táplálkozási szakember egy korábbi interjújában azt mondta, a kilencvenes években még mindenki a margarinfogyasztás elõnyeirõl beszélt, aztán késõbb kiderült, hogy növényi zsiradék gyártási technológiája miatt magas, mintegy 10 százalékos volt ezen élelmiszerek transzzsírsav-tartalma. Azóta a technológia változott, és szakembereke szerint, a Magyarországon forgalomban lévõ margarinok majdnem transzzsírsav-mentesek. Duschanek Valéria élelmiszermérnök, táplálkozás biokémikus a Napközben keddi adásában azt mondta, a szabályozás változása miatt a gyártók változtattak a technológián, és ma már a drágább margarinokba kókusz- vagy pálmaolajat is tesznek.

Nagy András, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány elnöke ugyanakkor a Kossuth Rádió mûsorában azt mondta, nagyon nem ajánlja a pálmaolaj vagy az egyre terjedõ – az állati, illetve hidrogénezett növényi zsiradékok – jó alternatívájának tartott kókuszolaj otthoni használatát. Hangsúlyozta: a pálmaolajnak két fajtája van, az egyik a növény magjából, a másik a termés húsából készül. A pálmamagolaj telített zsírsavtartalma akár 85 százalék is lehet, a növény húsából készült pálmaolajnál 50 százalék az arány – vagyis mind a kettõnél nagyon magas ez az érték. Pálmaolajat fogyasztani így is sokkal jobb, mint transzzsírt, de messze-messze károsabb, mint ha például a jól ismert napraforgóolajat vagy olívaolajat választjuk. Utóbbiaknak ugyanis alacsony a telítettzsírsav-tartalma.

A magyarországi háztartásokban a pálmaolaj használata egyelõre nem igen okoz problémát, miután a nagy többség napraforgóolajjal fõz, ám utóbbi esetében sem mindegy, hogy milyen a sütési eljárás. Mivel az alapszabály az, hogy minél kevesebb a zsiradék, annál jobb, olajjal teli serpenyõ helyett ajánlatosabb sütõben sütni az ételeket, amennyiben lehetséges. Hozzátette: ma már vannak olyan edények, fõzési technikák, amelyekkel, kevesebb zsiradék használata mellett, ugyanolyan jó eredményt lehet elérni, mint a „tocsogós, úszkálós, zsíros” eljárásokkal.

„Transzzsír Kontroll” megkülönböztetõ jelzés az élelmiszerek címkéjén

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet egy „transzzsír kontroll” elnevezésû, megkülönböztetõ logót vezet be. Az élelmiszerek transzzsírsavtartalmát korlátozó rendelet átment az uniós szûrõn, a kormánynak azonban még tárgyalnia kell, így várhatóan januárban léphet életbe. Ezzel a lépéssel Magyarország – Dánia és Ausztria után – az Európai Unióban harmadikként két százalékra szorítja le e zsiradékok arányát, amivel radikálisan csökkenthetõ majd a szív- és érrendszeri betegségek egyik kiemelt rizikófaktora. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) egy logót kíván bevezetni a transzzsírszempontból „ártalmatlanított” élelmiszereket jelölésére.

A „Transzzsír Kontroll” megkülönböztetõ jelzés élelmiszerek címkéjén történõ használatának feltételei:

1. A „Transzzsír Kontroll” tanúsító jelzés az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (továbbiakban OÉTI, 1097 Budapest, Gyáli út 3/a, képviseli: Dr. med. habil. Martos Éva fõigazgató fõorvos) tulajdonában lévõ, a Magyar Szabadalmi Hivatalnál bejegyzett, jogi védettséget élvezõ jelölés. A Transzzsír Kontroll logó a lakossági figyelemfelkeltõ népegészségügyi kampányhoz kapcsolódó megkülönböztetõ jelölés.

2. A Transzzsír Kontroll tanúsító jelzés leírása: Zöld peremû körben elhelyezett narancssárga trapéz alakzat egy narancssárga cseppel az alján. A kör zöld felsõ részében OÉTI szöveg szerepel fehér színnel, alsó  részében TFA Control szöveg szerepel fehér színnel. A narancssárga trapéz alakzatban a Transzzsír Kontroll szöveg szerepel fehér színnel.

A Transzzsír Kontroll tanúsító jelzés grafikai megjelenítése: A Transzzsír Kontroll logó célja, hogy a fogyasztók által jól láthatóan, a többi hasonló, vagy azonos terméktõl elkülöníthetõ módon jelezze, hogy az adott élelmiszeripari termék, technológiai eredetû transzzsírsav tartalma alacsony, azaz a termék 100 g zsírtartalmára vonatkoztatva maximum 2 g technológiai eredetû transzzsírsavat tartalmaz.

Továbbá azon összetett élelmiszerek esetén ahol, az élelmiszer összes zsírtartalma kevesebb, mint 20%, és az élelmiszer összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége nem haladja meg a 4 grammot, vagy ha az élelmiszer összes zsírtartalma kevesebb, mint 3%, és az élelmiszer összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége nem haladja meg a 10 grammot.

3. A Transzzsír Kontroll logó kizárólag az OÉTI engedélyével, jelen elõírásban foglalt feltételek teljesítése mellett használható olyan vállalkozások által, melyek szerzõdésben rögzített módon kötelezik magukat a feltételek betartására.


4. A Transzzsír Kontroll logó használatának általános feltételei:

a. A Transzzsír Kontroll logót alkalmazni kívánó élelmiszeripari vállalkozás köteles az általa gyártott, vagy forgalmazott, a Transzzsír Kontroll logóval megkülönböztetni kívánt élelmiszeripari termék(ek) technológiai eredetû transzzsírsav tartalmát hiteles dokumentumokkal (OÉTI, ill. más akkreditált laboratóriumi mérési jegyzõkönyvekkel) igazolni, mely vizsgálati eredmények nem lehetnek régebbiek, mint 2012 március 1-je.

b. A Transzzsír Kontroll logóval megkülönböztetni kívánt élelmiszeripari termék(ek) a termék 100 g zsírtartalmára vonatkoztatva maximum 2 g technológiai eredetû transzzsírsavat tartalmaznak. Azon összetett élelmiszerek ahol, az élelmiszer összes zsírtartalma kevesebb, mint 20%, az élelmiszer összes zsírtartalmának 100 grammjára vonatkoztatva maximum 4 gramm technológiai eredetû transzzsírsavat tartalmaznak. Ha az élelmiszer összes zsírtartalma kevesebb, mint 3%, az élelmiszer összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége nem haladja meg a 10 grammot.

c. A Transzzsír Kontroll logóval csak olyan termék különböztethetõ meg, mely élelmiszeripari termék eredendõen tartalmazhat technológiai eredetû transzzsírsavat.

5. A Transzzsír Kontroll logó használatának különös feltételei:

a. A Transzzsír Kontroll logót alkalmazni kívánó vállalkozás köteles gondoskodni arról, hogy a logó alkalmazásának ideje alatt a logót viselõ termék transzzsírsav tartalma megfeleljen a 4. pontban foglaltaknak.

b. A Transzzsír Kontroll logót alkalmazni kívánó vállalkozás köteles gondoskodni arról, hogy az általa gyártott/forgalmazott termék megfeleljen a mindenkor érvényben lévõ élelmiszerbiztonsági, élelmiszer-minõségi elõírásoknak

c. A Transzzsír Kontroll logót alkalmazni kívánó vállalkozás vállalja, hogy a szóban forgó termék összetételét, receptúráját a logó használatának ideje alatt nem változtatja meg. Amennyiben mégis módosításokat vezet be, az így létrehozott termékre az eredeti terméken jogszerûen használható Transzzsír Kontroll logó nem használható.

6. Az 4. és 5. pontban részletezett feltételeket teljesítõ élelmiszeripari vállalkozás az 4 a pontban jelzett dokumentumok, valamint a termék azonosítását szolgáló adatok (a termék neve, tömege, gyártója és összetétele) megküldésével kérheti a Transzzsír Kontroll logó használatát az OÉTI-tõl.

7. A Transzzsír Kontroll logó használatára vonatkozóan az OÉTI és a Transzzsír Kontroll logót alkalmazni kívánó vállalkozás szerzõdést köt, amennyiben a vállalkozás által benyújtott dokumentumok, továbbá a nyilatkozatok megfelelnek az 4., 5. és 6. pontokban elõírtaknak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!