2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Az álláskeresõk több mint harmadának egy hónapon belül sikerült állást találnia 2015-ben. Átlagosan öt önéletrajzot kellett elküldeni és három állásinterjúra kellett elmenni a sikeres elhelyezkedéshez. A legtöbben az interneten kerestek.

"Több mint 800-an regisztráltak a Gyere haza, fiatal! programra, a Facebookon is nagy az érdeklõdés, a magyar munkáltatók pedig 400-nál is több munkahelyet ajánlottak fel a külföldrõl hazatérni vágyó fiataloknak."

A statisztikák szerint a HR-esek 2/3-a kevesebb, mint két percet szán egy életrajz végigolvasására! Ez azt jelenti, hogy maximum ennyi idõ áll a rendelkezésedre, hogy pozitív képet alakíts ki magadról az önéletrajzoddal és végül behívjanak az állásinterjúra.

A honvédségnél nagy szeretettel várják az álláskeresõket.

Amennyiben nem mi vagyunk a korán kelés mintapéldái, akkor valószínûleg minden egyes reggelt valóságos próbatételnek élünk meg, mielõtt elindulnánk a munkahelyünkre. Szó mi szó, néha még a korán kelõ típusoknak is gondot okoznak a reggeli órák.

Márciusban 462 ezer álláskeresõ szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában, több mint egy hónappal, illetve egy évvel korábban – közölte az NFSZ honlapján pénteken.

Akarva-akaratlanul is elõfordul, hogy nem tudunk eleget aludni esténként, aminek a hatását egész másnap érezzük.

Álláskeresõként sokszor annyira fókuszálunk arra, hogy jól sikerüljön az interjú és végre elhelyezkedjünk, hogy nem vesszük észre a jeleket, melyek azt sugallják, jobb lenne a helyet elkerülni.

Sajnos az egyáltalán nem könnyû álláskeresõi létben idõnként az is felmerül, hogy magyarázatot keressünk/találjunk nehézségeinkre. A kifogások nyilván abból erednek, hogy megpróbáljuk megtalálni a választ, hogy miért történik ez velünk.

Egy új munkahelyre való bekerülés mindig egy új lehetõség is egyben. Azonban mint lehetõség, tele lehet számos buktatóval is – például a nagy irodaépületben nem találunk vissza a helyünkre, vagy összetévesztjük a fõnökünket az egyik kollégánkkal.

Ma, amikor különbözõ weboldalak mögött megbúvó algoritmusok ajánlanak könyveket, filmeket, vagy akár életünk társát, az álláskeresésben még mindig a hagyományos módszerekre hagyatkozunk, ez azonban hamarosan megváltozhat.

Annak ellenére, hogy számos cikk szól ma már az önéletrajzírásról, a feladat továbbra sem egyszerû.

A diplomához és nyelvtudáshoz nem kötött munkalehetõségek aránya is megugrott.

Álláskeresés év végén?2014-12-30 09:23:54

Akinek maradt még szabadsága, igyekszik ilyenkor kivenni. Vannak azonban olyanok, akik saját döntésükbõl vagy elbocsátás miatt éppen ebben az idõszakban keresnének állást.

A munkáltatók a pluszmunkát vállaló dolgozók 49 százalékának mindig vagy többnyire kifizetik, 44 százalékának azonban még sosem fizették ki a többletmunkáért járó plusz juttatásokat – derül ki a Profession.hu online álláskeresési oldal felmérésébõl, amelyrõl csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Meglepõen sokan szeretnének nyári munkát vállalni, de kevés az interneten meghirdetett lehetõség – összegezte tapasztalatait saját adatbázisából a Profession.hu állásportál.

Három munkanap-áthelyezés szerepel a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendrõl szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezetben, amelyet a kormányzati portálon tettek közzé csütörtökön.

Júniusban 438 600 álláskeresõt tartottak nyilván Magyarországon; az állástalanok száma májushoz képest 14,7, az elõzõ év azonos idõszakához képest pedig 11,8 százalékkal csökkent – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerõ-piaci adatokból.

Jóllehet a júniusi statisztikai adatok szerint a munkanélküliek száma egy év alatt 104 ezerrel csökkent, a Profession.hu 18 százalékkal több álláskeresõt regisztrált, mivel nõ azoknak a száma, akik az interneten keresztül keresnek munkát – közölte a portál szerdán az MTI-vel.

A részletekkel sokszor még a foglalkoztatók sincsenek tisztában - figyelmeztet a tanácsadó, aki csokorba gyûjtötte az aktuális szabályokat.

Ha egy HR-es a tanácsomat kéri, hogyan ismerhetné meg legjobban a „különösen fontos pozícióra” talált jelöltet, többnyire azt mondom: „házasodjatok össze”. Elismerem, nem túl humoros válasz, de mint minden viccben, van benne igazság.

Kiket és milyen támogatással éri meg foglalkoztatni? Ha olyan munkavállalókat vesz fel, aki amúgy nem nagyon tudna elhelyezkedni, nemcsak egy hálás alkalmazottat kap, sokat spórolhat is: ha egy kisgyerekes anyát bruttó 200 ezer forintos átlagbérért alkalmaz, akkor a hároméves kedvezmény 522 ezer forint megtakarítást jelent a cégnek.

Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezõket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzésével szûri.

 

 

A Saldo szakértõi összegyûjtötték a legfontosabb tudnivalókat – a munkaadók és a diákok számára is.

Meglepõ fordulat: arányaiban nem olyan sokkal kevesebb cafeteriát adtak a cégek az idén, mint amennyivel nõtt az adóterhelés. Sõt, a tavalyinál kevesebben döntöttek a juttatás megszüntetése mellett. De összességében így is mínuszos az egyenleg.

« 1. oldal »  Következő »