2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Hagyományteremtõ céllal, elsõ alkalommal rendezte meg a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének helyi csoportja az édes és sós süteményeket, valamint tortakülönlegességeket felvonultató süteményfesztivált pénteken.

A település iskolaigazgatója szerda este jelentette a rendõrségre, hogy az oktatási intézménybe betörtek és elloptak több számítástechnikai eszközt.

A vámospércsi rendõrök õrizetbe vették azt a négy férfit, akik a megalapozott gyanú szerint egy újlétai iskolából loptak.

Egészségre nem ártalmas, de a szûrõcsere miatt egyelõre nem tiszta a település vize.

Tekintse meg a felszámolás alatt lévõ Hajdú-Bihar megyei cégek legfrissebb listáját!

Három személyt tetten értek, huszonkettõt elõállítottak a rendõrök megyénkben az elmúlt huszonnégy órában. Az egyenruhásoknak összesen három közúti közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük, amelyek közül egy súlyos, kettõ könnyû sérüléssel végzõdött.

Létavértes és Újléta között, a 4807. számú út mellett igazoltatták a rendõrök a hat iráni állampolgárt.

Hagyománya van a közel ezerkétszáz lelket számláló kis faluban, hogy augusztus második hétvégéjén megünneplik a falu születésnapját, s egyúttal az új kenyérrõl és az államalapító Szent István királyról is megemlékeznek. Így volt ez augusztus 9-én is, amikor a település 149 éves lett.


Hajdú-Bihar – Nézze meg e heti Hajdú-Bihar megyei csõdértesítõnket!

« 1. oldal »