2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Az engedélyeztetés egyszerûsítésével könnyebben és gyorsabban épülhetnek majd a lakóházak, azonban az elõzetes kontroll nélkül megépülõ házak a szomszédoknak közvetlen károkat is okozhatnak. Az új szabályozás szerint három évig ingyenes az engedélyeztetés, azonban három év felett már fizetni kell a hatósági bizonyítványért, ha pedig tíz év alatt sem fejezik be a ház építését, akkor azt még el is kell bontani.

 

Újra megépítik a Titanic-ot
Három év múlva már szelheti a habokat az egykori óceánjáró pontos mása. Az elsõ útján Southampton-ból New York-ba indul és remélhetõleg másodikra célba is ér.

 

Illusztráció
Balmazújváros, 2013. január 31., csütörtök (MTI) – Hajdú-Bihar megyében 2012-ben csaknem 30 kilométer kerékpárutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból – közölte Mezõ Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója csütörtökön Balmazújvárosban.

 


Debrecen - A NIF Zrt. szerint elég lesz az idõ a 4-es elkerülõ út év végi befejezéséig.

Az elektronikus ügyintézés, az eljárási határidõk csökkentése, és a véleménykérési szakasz bevezetése a jelenlegi fél évrõl 60 napra csökkentheti az eljárás hosszát.

Megépült a hiányzó rész2011-10-30 15:06:29


Püspökladány - Négyszáznegyvennégy milliós beruházással, egyebek mellett két kilométernyi út, illetve járda építésével tehermentesítették a városközpontot a 42-es fõut és a 4211-es mellékút összekapcsolásával.

M4: marad az eredeti2010-11-19 15:07:15

A civilek által javasolt nyomvonalat vizsgálják, de várhatóan elutasítják.

Elbont egy utat egy vállalkozó, mert nem fizették ki neki az árát. Zalakomár közelében az M7-es autópálya kapcsán kellett mezõgazdasági utat építeni, hogy a gazdák meg tudják közelíteni földjeiket.
Elavult kalkulációra alapozva becsülte meg a Margit híd felújításának árát, ráadásul számos árdrágító tényezõvel nem számolt a fõváros. A szétesõben lévõ híd tatarozására két cég jelentkezett, hasonló ajánlattal, de mindkettõ majdnem kétszer annyiról szól, mint amennyit a fõváros akart a hídra költeni.

Akár egy évvel is rövidebb lehet az építési engedélyhez szükséges eljárási idõ. Az építõipari beruházások felgyorsítására, az engedélyezések egyszerûsítésére tett erõfeszítések eredményeként mára több tucat eljárás esetében megszûnt a hatósági engedélyezés kötelme, az építõipari kivitelezésben pedig a tisztességes piaci magatartás jogszabályi feltételeit erõsítették meg.

« 1. oldal »