2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Újiráz alapításának 100.évfordulóját ünnepelték a kis település lakói 2012. október 13-án és 14-én. A kétnapos rendezvény ünnepi szentmisével és emlékünnepséggel indult.

Szombaton délután a Csökmõi Ifjúsági Fúvószenekar és a Szeghalmi Mazsorett együttes felvonulása nyitotta meg az ünnepséget, amit immár húsz éve, 1992 óta rendez meg a falu. Ezután - ahogy az ilyenkor lenni szokott - a katolikus lakosság szentmisére vonult a templomba, ahol Dénes Zoltán, a falu Zoli atyája emlékezett meg a jeles évfordulórólmajd. Ezt követõen a templom elõtti parkban gyülekezett az ünneplõ közönség. Gajda Róbert, országgyûlési képviselõ, a falu szülötte beszélt arról, milyen fontos, hogy az itt élõk megõrizzék a száz telepes emlékét, tartsák példának kitartásukat, szorgalmukat, amivel a semmibõl élhetõ falut építettek fel éppen száz évvel ezelõtt. Furák Károly polgármester folytatta az emlékezést, megemlítve azt a sajnálatos tényt, hogy Újirázon épp az idén szûnt meg az iskola. A beszéd után a hangulatos parkban,- amit az ünnepség elõtti napokban példás összefogással rendezgettek, szépítgettek az újiráziak - emlékmûvek koszorúzása következett. Az emlékezés koszorúi kerültek az elsõ száz telepes, az I.-II.világháború, és az 1848 és az 1956-os forradalmak áldozatainak emlékmûveire.

 

Az ünnepség része minden évben, hogy ajándékkal köszöntik a falu újszülötteit, legidõsebb lakosait, majd a jubiláló házaspárokat. Ajándékot kapott az elmúlt egy évben született négy kisbaba, a házasságuk 35., 40., 45., 50., és 60. évfordulóját ünneplõk, majd a 85 éven felüli lakosok.

 

Az ünnepség után szórakoztató programok várták a népes közönséget, és Újiráz Dani papájának köszönhetõen, idén is ingyen bográcsból mérték a pörköltet, amibõl mindenki jól lakhatott.  A legnagyobb tömeget a Csík zenekar koncertje vonzotta. A hatalmas rendezvénysátor zsúfolásig telt a helyiekkel és a környékbõl idelátogatókkal. A koncert hatalmas tapsot és tetszést jelzõ sikoltozást váltott ki.

Másnap folytatódott az ünneplés a Körös parti falucskában. A messze földön híres irázi búcsú idén is többezer embert csalogatott a párszáz lelkes településre.

Újirázi Falunap.2012-10-11 22:36:39

Újirázi Falunap.2012-10-09 07:12:18

Jókedvûen, humorérzékét is megcsillantva fogadta az önkormányzat köszöntését Váradi Imréné, aki április 17-én ünnepelte 100. születésnapját.

« 1. oldal »