2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Eurót, amíg nem késõ!2015-01-29 14:53:37

Az amerikai óriásbank stratégája szerint Európa gazdasága erõteljesen növekedni fog.

Az MNB részérõl hamarosan további kamatvágásra lehet számítani.

Idén februártól a korábbi helyett aktualizált magatartási kódex lép hatályba, amely minden, a felelõs lakossági hitelezéshez szükséges, ám 2014-ben jogszabályba nem foglalt elvet, szabályt tartalmaz - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség keddi, közös közleményében.

A bankoknak érdeke, hogy megegyezzenek a svájci frankos autóhitelesekkel, mert ezeknél a fedezetek minõsége sokkal alacsonyabb, mint a jelzáloghiteleknél, így a bankok nagyot bukhatnak, ha az ügyfél nem képes törleszteni - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezetõ igazgatója az MTI-nek.

A Bankszövetség elnöke indokoltnak és helyesnek nevezte az árfolyamkockázat kivezetését a lakossági jelzáloghitelezési piacról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elszámolás az autó- és fogyasztási hitelesek terheit is enyhíti.

A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezõknek.

A tavalyi az áttörés éve volt Magyarországon a egyérintéses fizetés tekintetében: jelenleg már tízbõl négy hazai kibocsátású bankkártya és kártyaolvasó terminál alkalmas az egyérintéses fizetésre - közölte a MasterCard hétfõn az MTI-vel.

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerzõdést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján, egyúttal bejelentette: a forintosítás miatt ezután nem frissíti az adatokat.

Az ügyfelek érdekeinek védelmében, a közvéleményt haladéktalanul tájékoztatva járt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor 5 millióról 30,6 millió forintra emelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. által kifizethetõ betétek mértékét - hangsúlyozta a jegybank az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, amelyben visszautasítja az ezzel ellentétes feltételezéseket.

A fair bankokról szóló törvény jelentõsen erõsíti a pénzügyi szektorban a fogyasztóvédelmet - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelõs helyettes államtitkára a Privátbankár.hu portál Pénzügyi tudatosság fórum címû szakmai konferenciáján.

Elfogadta a fair bankokról szóló törvényt az Országgyûlés kedden.

A törvényjavaslat egyik sarokpontja a 3 éven keresztül változatlan kamat.


Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a másodfokon eljáró Fõvárosi Ítélõtábla a K&H Bank Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében, amelyet egyben az Ab határozatáig felfüggeszt – jelentette be az ügyben eljáró bíró a hétfõi tárgyaláson.

Elsõ fokon két, másodfokon tizenegy devizahiteles keresetet tárgyaltak a héten a bíróságok. A másodfokon eljáró Fõvárosi Ítélõtábla újabb két perben – a Porsche Bank és a KDB Bank Európa Zrt. magyar állam ellen indított perében – fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab), míg a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. perében hatályon kívül helyezte az elsõfokú ítéletet.

A Citigroup világszerte 11 országban értékesíteni szándékozik lakossági üzletágait, köztük Magyarországon is – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfõn elindította azt a két tendert, amely a lakossági devizahitelek kivezetéséhez, az elszámoláshoz és a forintosításhoz szükséges devizamennyiséget biztosítja majd. A 3 milliárd euró felajánlott mennyiségre mintegy 1 milliárd eurónyi ajánlat érkezett a bankoktól.

Jövõ hétfõn az EvoBank Zrt. keresetének tárgyalásával kezdetét veszi a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos másodfokú tárgyalások sorozata a Fõvárosi Ítélõtáblán.

Elutasította a Fõvárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsõfokú ítéletében a KDB Bank Európa Zrt. és a CIB Lízing Zrt. magyar állam ellen a devizahitel-szerzõdések ügyében benyújtott keresetét.

Hiteldilemmában a családok2014-09-21 10:55:32

Alacsony induló törlesztés, vagy jelentõs kiszámíthatóság a hitel futamideje alatt?

Felfüggesztette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank magyar állam elleni keresetének együttes tárgyalását a Fõvárosi Törvényszék pénteken és – elfogadva a hitelintézet javaslatát – az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet.

November elsején lépne életbe a banki elszámolás képletérõl és egyes egyéb rendelkezésekrõl szóló törvényjavaslat – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI érdeklõdésére.

Szeptember 16-án hirdet ítéletet a bíróság az Aegon Magyarország Hitel Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a magyar állam ellen indított perben, amely hétfõn kezdõdött el a Fõvárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán.

A héten 19 per elsõfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fõvárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében – beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.

Szeptember 10-re halasztotta az ítélet kihirdetését a Fõvárosi Törvényszék a Raiffeisen Bank magyar állam ellen indított perében, egyúttal végzéssel elutasította a felperes bank azon indítványát, hogy az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz forduljanak a per tárgyában.

Honfitársaink általában nehezen mozdulnak a megszokott pénzintézettõl és banki konstrukciótól, ám az alacsony jegybanki alapkamat miatt most érdemes a hitelkiváltáson elgondolkodni. Érdeklõdõ van is, egyre több. Érdemes azonban kalkulátorok és szakemberek segítségét igénybe venni.

« Előző « 3. oldal »  Következő »