2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Vasárnap lép életbe az a Btk.-módosítás, amely szerint a 18. életévüket be nem töltöttek sérelmére elkövetett szexuális bûncselekmények közül az öt évnél súlyosabban büntetendõek soha nem évülnek el, a kisebb súlyúaknál pedig az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna a sértett.

Selmeczi Gabriella, az Országgyûlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke azt mondta: a Sipos-ügy, vagyis a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye irányította a figyelmet az elévülés kérdésére

A jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzõk erõteljesebb büntetõjogi felelõsségre vonása érdekében jegybank megfontolja a Büntetõ törvénykönyv szigorításának kezdeményezését - közölte a civil pénzügyi fogyasztóvédelmi szervezetekkel való egyeztetés után a Magyar Nemzeti Bank.

A parlament kedden változtatásokkal ismét elfogadta a zsebszerzõdések elleni hatékonyabb fellépés érdekében hozott törvényt, amelynek aláírását korábban megtagadta Áder János köztársasági elnök. A döntés nyomán azokat is büntetni fogják, akik - földhasználat vagy haszonszerzés - érdekében leplezik az általuk kötött zsebszerzõdést.

A zsebszerzõdésekkel összefüggésben új büntetõjogi tényállást javasol a büntetõ törvénykönyvbe (Btk.) illeszteni az Országgyûlés alkotmányügyi bizottsága.

 

Budapest, 2013. június 24., hétfõ (MTI) – Július 1-jén hatályba lép az új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntetõ törvénykönyv (Btk.), amely egyes bûncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetõség korhatárát, szigorít egyes büntetési tételeket, bevezet új büntetési nemeket, például az elzárást, új bûncselekményként a jogellenes termõföldszerzést és a gazdasági csalást, a drogfüggõkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok megszûnnek, és szigorodik az ittas vezetés szabályozása is.
A büntetõ törvénykönyv (Btk) módosítását is benyújtotta hétfõn az Országgyûlésnek a Fidesz-KDNP. A "három csapás" elnevezésû javaslat szigorúbban büntetné a visszaesõ súlyos erõszakos bûncselekményt elkövetõket, ...
« 1. oldal »