2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Az Apple után a Google is betiltja azokat az applikációkat, amik megtévesztő szöveggel vagy képekkel veszik rá az embereket, hogy előfizessenek rájuk. A Google Play új irányelve őszinteséget vár a fejlesztőktől.

A CNN egy európai hírszerzői informátorától kérdezte meg, hogy mi a hivatalos vélekedés az új koronavírus eredetével kapcsolatban, miután amerikai hírszerzők és nemzetbiztonsági tisztviselők arra utaltak, hogy az Egyesült Államok vizsgálja annak lehetőségét, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból, nem pedig egy piacról szabadult rá a világra.

A Google adatai szerint naponta 18 millió emailt küldenek csalók a felhasználóiknak, hogy a világjárványt kihasználva átverjék őket.

Közös vakcinafejlesztésbe kezdett a Sanofi és a GSK, a klinikai tesztek 2020 második felében kezdődhetnek el, várhatóan 2021 második felében válik majd elérhetővé az oltóanyag.

A Gilead Sciences antivirális gyógyszereivel ért el sikereket súlyos koronavírus-fertőzöttek kezelésében egy chicagói kórház. A remdesivir nevű hatóanyag az orvosok szerint nagyon gyorsan csökkentette a lázat, enyhítette a légzési nehézséget, és szinte az összes beteg egy hét alatt felépült.

Egy új tanulmány arra figyelmeztet, hogy a koronavírusos holttestek is fertőzőek lehetnek. Otto Yang, a UCLA munkatársa megerősítette, hogy a vírusok akár még órákkal a beteg halála után is képesek reprodukálni magukat, és jelen vannak a légzőszervek sejtjeiben. Más fertőző betegségek esetén is figyeltek meg hasonlót, azt viszont nem tudják, hogy az új koronavírus esetén a halál beállta után pontosan hány óráig vagy akár napig lehetnek fertőzőek a holttestek. 

A Természettudományi Kutatóközpont agykutatói felfedezték, hogy a félelem tanulásában a talamusz nevű agyterület sokkal fontosabb szerepet játszik, mint azt valaha is feltételezték róla. Ez később akár az ember túlzott félelemmel járó mentális betegségeinek, például a szorongás és a depresszió kezelésében is szerepet kaphat.

Szignifikánsan csökkent a légszennyezés Európában az elmúlt hónapban. Az Európai Űrügynökség (ESA) szerint a koronavírus-járvány miatti lezárásoknak nagy szerepük volt abban, hogy ennyire lecsökkent a szennyezés mértéke.

Állatvédő szervezetek jelezték, hogy a vadon élő állatokra is veszélyt jelenthet a koronavírus-járvány. Nem a betegség okozza a gondot, hanem azok, akik a kieső jövedelmüket orvvadászattal próbálják pótolni.

A koronavírus jobban tud terjedni, ha mozgásban van, erre már a szabadidős sportolás veszélyeit bemutató tanulmány is rámutatott, egy friss tanulmány pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a légkondicionáló által keltett légmozgásnak is hasonló hatása van a fertőzésekre.

Remélhetőleg jövőre már lesz hatékony vakcina az új koronavírus ellen. De mi lesz, ha kudarcba fulladnak a kutatások, és a járvány szezonálissá válik a többi koronavírus fertőzéséhez hasonlóan? A járvány az új norma része lesz, és folyamatos megszorítások közepette kell élnünk?

Nem sokkal az után, hogy a Kartonpack Nyrt. dobozgyártó cég váratlanul állami felügyelet alá került, a vállalat élére kinevezett kormánybiztos lecserélte az igazgatótanács és a legtöbb bizottság tagjait – derül ki a vállalat közleményéből.

Az IKEA-áruházak  többségét birtokló Ingka Csoport vezetője azt mondta, hogy terveik szerint májusban megkezdik európai üzleteik újranyitását, de arra nem tért ki, hogy hogy pontosan hol és mikor – írja az MTI.

Múlt héten jelentették be, hogy Magyarországon bevezetésre kerül a kurzarbeit, azaz az állami bérkiegészítés a munkahelyek megmentésére. Az állami bérkiegészítés magyar megvalósulásával kapcsolatban mind a kapcsolódó nyilatkozatok, mind maga a rendelet szövege sok kérdést felvetett.

A kiskereskedelmi láncokra kivetett különadóra hivatkozva leépítések kezdődtek a Spar áruházakban – írja vidéki üzletekből érkező információra hivatkozva a 24.hu. Pedig az áruházlánc márciusban még bővítette a dolgozók létszámát, hogy ki tudja szolgálni a járvány körüli pánikhangulat miatt megnövekedett keresletet.

Argentína kormánya a külföldi magánhitelezőkkel szemben fennálló adósság csökkentését és a törlesztés felfüggesztését javasolta, miután a harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság mély recesszióval küzd a koronavírus-járvány közepette – írja az MTI.

Hétfőn megindítja a termelést a járványellenes intézkedések miatt leállított svédországi és belgiumi üzemeiben a Volvo Cars - ezt jelentette be a kínai tulajdonban lévő svéd vállalat pénteken. A cég közleménye szerint a Göteborg melletti Torslanda üzemben hétfőn megindul a termelés, a Skoevde városban működő motorgyárban és a karosszériaelemeket gyártó Olofstroem üzemben pedig a többi üzem igényeihez mérten heti rendszerességgel állítják össze a termelési tervet. Hétfőn kezdi meg a termelést csökkentett kapacitással a belgiumi Ghent városában is a Volvo-üzem. A dél-karolinai üzem az Egyesült Államokban május 11-én indítja újra a termelést.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások a kormány húsvét előtti döntése értelmében határozatlan ideig érvényben maradnak, ami azt is jelenti, hogy bizonyos üzleteknek nem szabad vásárlókat fogadniuk. A Magyar Nemzet viszont azt írja, hogy sok boltos egyszerűen nem tud tovább várni, és a fennmaradása érdekében újra kinyitott, hiába járhat ezért szabálysértési bírság.

K  AP20200409061A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest az új koronavírus-járvány megfékezését célzó, széleskörű korlátozások következtében - jelentette be pénteken Pekingben a kínai statisztikai hivatal, írja az MTI.

Ideiglenesen, a veszélyhelyzet idejére mentesítette a személyszállításra vonatkozó követelmények alól a taxisokat és taxistársaságokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy ezzel lehetővé tegye nekik az bolti árukiszállításban és az ételszállításban való részvételt, közölte az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára, Schanda Tamás.

2020-04-15T202659Z 2074750049 RC285G94377Q RTRMADP 3 USA-ECONOMYÚjabb 5,2 millió ember jelentett munkanélküliséget az Egyesült Államokban, írja az Associated Press hírügynökség az amerikai munkaügyi hivatal szokásos csütörtöki jelentése alapján. Körülbelül 22 millió ember jelentkezett az állástalanoknak járó állami támogatásért az elmúlt hónapban Amerikában, közülük nagyjából 12 millió ember kap segélyt. Legutoljára a gazdasági válság vége felé, 2010-ben volt ennyire magas ez az arány.

Április 20-tól fokozatosan újraindítják a koronavírus-világjárvány miatt felfüggesztett termelést a Volkswagen német autógyártó társaság európai üzemeiben, írja az MTI.

A koronavírussal kapcsolatos gazdasági intézkedések közül az egyik legmeglepőbb a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése volt. Eddig annyit lehetett tudni, hogy 2021-ben plusz egyheti nyugdíj jár majd a jogosultaknak, majd minden évben plusz egy hét, de nem volt egészen világos, hogy ez azt jelenti, hogy minden évben egy hét jár majd, vagy fokozatosan nő a plusznyugdíj összege.

D  VG20150308007A kormány nemrég bejelentette, hogy újra bevezetik a kiskereskedelmi láncok különadóját, többek között ebből tervezik finanszírozni a koronavírus-járvány elleni harcot az indoklás szerint. Az új adó sávos rendszerben működik, vagyis minél nagyobb egy cég bevétele, annál nagyobb mértékben kell adót fizetnie – áll a Pénzügyminisztérium vonatkozó közleményében. A kereskedelmi cégekre vonatkozó adó pedig független az értékesítés módjától, vagyis vonatkozik a netes kereskedőkre is, de csak a legnagyobb cégeknek kell ilyen adót fizetniük.

A bankok a látványsportok támogatásával csökkenthetik a járványhelyzet miatt rájuk kiszabott különadót, vette észre a Hvg.

« Előző 1 ... « 10. oldal » 11 12 13 14 15 16  ... 1201 Következő »