2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 


Biharkeresztes, Nagyvárad - Szeptember 9-i beindítása óta az elsõ két hétben összesen 474 utasa volt a nagyváradi helyi közszállítási vállalat által indított Nagyvárad-Biharkeresztes buszjáratnak, vagyis átlagban naponta közel negyvenen utaznak át a határon ezen a módon.

Biharkeresztes - A város közel 100 éves épülete 29 millió forintos uniós támogatással, illetve 5 százalék önrésszel immár teljesen megújulva várja a betegeket, valamint a kismamákat, fiatal anyukákat.

Biharkeresztes - A buszjárat reggel, délután és este indul, illetve érkezik a célállomásokra.

Biharkeresztes - Helyi járatú buszközlekedést indított Nagyvárad Biharkeresztesre.

Biharkeresztes - Még múlthét pénteken délután, Biharkeresztes Vasúti Határátkelõhelyen a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség és a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság „Bihar” Mélységi Ellenõrzési Osztály beosztottjai észlelték, hogy a vasútállomással szemben lévõ Nagy Sándor utca egyik családi házának tetõszerkezete füstöl, illetve apróbb lángnyelvek is fölcsaptak.

Biharkeresztes - A Biharkeresztesi Határrendészeti kirendeltség eljárást indított tiltott határátlépés szabálysértése miatt két algériai férfi ellen, akiket 2011.06.24-én reggel igazoltattak a Mezõpeterd Vasútállomás és Berettyóújfalu közötti nyílt vasúti pályán.

Szombat délután rendezték a megye II-es rájátszást, melyben az Északi- és Déli csoport elsõ két-két csapata mérte össze tudását. A elsõ helyért vívott harcban a Józsa SE 2-0-ra verte meg a Biharkeresztest, míg a harmadik helyet a Monostorpályi szerezte meg, miután 2-0-ra kerekedett felül a Kismarja ellen.

Biharkeresztes-Józsa SE 0-2 (0-2)

Biharkeresztes - Az V. Református Mûvészeti Fesztivál rendezvényei egész héten tartottak Biharkeresztesen.

Biharkeresztes Város Önkormányzata 2010 elején „Általános iskola és tornacsarnok felújítása, korszerûsítése Biharkeresztesen” címû pályázat keretében sikeresen pályázott két iskola felújítási munkáira.

Biharkeresztes - Immár ötödik alkalommal nyitották meg a hagyományos hat napos egyházi programsorozatot a településen.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Biharkeresztesen a Bihar-Bihor Expot. 2011. április 15-én kiállítók standjaival népesült be a sportcsarnok.

Biharkeresztes - Az olaszok bútorüzemet, egy debreceni cég varrodát nyit a határvárosban.

Húsz személynek biztosít munkát a nyár közepétõl egy részben olasz, részben helyi érdekeltségû bútorüzem Biharkeresztesen – erõsítette meg a Naplónak hétfõn Barabás Ferenc polgármester.

A Megújuló közösségek Biharban címet viselõ nyertes TÁMOP-3.2.3-09/2-2010-0033 pályázat szakmai résztvevõinek szervezett továbbképzést a biharkeresztesi Városi Mûvelõdési Ház és Könyvtár, melynek igazgatója Boros Beáta, a pályázat projektmenedzsere.

Egymillió forint értékben a biharkeresztesi, hétszázezer forint értékben pedig a berettyóújfalui mentõállomás kapott az életmentéshez szükséges orvosi mûszereket, eszközöket a Országos Mentõszolgálat Alapítványtól (OMA).
Hasznos projekt indult el2011-02-11 10:55:40

Nyitó konferenciát tartottak a biharkeresztesi mûvelõdési házban február 7-én, - Megújuló közösségek Biharban- címmel.

Felújították és kibõvítették Biharkeresztes közösségi házát és piacterét. Az eu-s projekt ünnepélyes zárórendezvényére csütörtökön délután került sor.

A fegyverekkel kezdõdött, aztán fokozatosan „mindenevõ” lett Szabó Károly, akinek a portája és udvara egyszerre idéz tájházat, múzeumot és egy rendben tartott tanyasi gazdaságot.

Az ifjúsági ökölvívók országos bajnokságát rendezik meg november 4. és 7. között Biharkeresztesen; a 17 és 18 éves korosztály számára kiírt viadalon erõs hajdúsági kontingens teszi próbára tudását.

Lassan közeledünk a megye II-es bajnokság õszi idényének végéhez, már csak négy forduló van hátra, és pihenõre vonulnak az Északi és Déli csoport „legényei”.

Vérbeli rangadón vagyunk túl a labdarúgó megye II. Déli csoportjában, hiszen az elmúlt hét végén a listavezetõ Biharkeresztes látogatott a dobogó harmadik helyén álló Kismarjához.

Jogerõsen 9 évre változtatta a megyei bíróság által elsõfokon kiszabott 6 év 6 hónap börtönbüntetést a Debreceni Ítélõtábla dr. Kardos Sándor vezette büntetõtanácsa annak az 53 éves férfinek az ügyében, aki 2008. szeptemberében leszúrta élettársát (20 évet éltek együtt). K. Lajos emberölésben és kiskorú veszélyeztetésében bûnös.

Két algír határsértõt fogtak el kedden délelõtt a megyei rendõr-fõkapitányság Bihar Bevetési Osztályának és a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltéségének munkatársai – tudatta Vezendi Jánosné, sajtószóvivõ.

Komoly fegyvertényt tudhat magáénak a megye II déli csoportjának újonc csapata Körösszegapáti. Szombaton nagy küzdelemben 3:1 arányban legyõzte az eddig veretlen Biharkeresztes csapatát.

Megye II-es eredmények2010-08-30 09:04:06

Ha érdekli, milyen eredmények születtek a tegnapi napon a megye II. Északi csoportjában, itt tudja megtekinteni.

Öt férfi és két nõ vesztette életét az utóbbi évek legsúlyosabb közlekedési balesetében

« Előző « 3. oldal »  Következő »