2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Egy évig nyomoztak a rendõrök a csaló után, a 21 éves nõ kisebb tömegnek kínálta ugyanazt a kerti bútort, de csak a pénzt markolta fel utána.

Azért kötött több helyen is biztosítást egy nyírkátai férfi, hogy késõbb saját magának okozzon súlyos sérüléseket, és felvehesse a biztosítási összeget. Nem úgy sült el, ahogy tervezte.

Debrecen – 14 év börtön és 570 millió forint vagyonelkobzás az elsõfokú ítélet „mérlege”.

 

Három embert küldene elõzetes letartóztatásba a bíróság az uniós földtámogatási panamával kapcsolatnak. Az ügynek jelenleg 23 gyanúsítottja van, a csalók százmilliókat szereztek meg a vidékfejlesztési hivatal rendszerén keresztül.

Hatvanmillió forint értékû egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy olyan Szabolcs megyei betegszállító vállalat, amely fõként Hajdú-Biharban és Békésben tevékenykedett.

Továbbra is elõzetesben van a csalássorozat vádlottja.

A Debreceni Rendõrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

A napokban feltárt csalások ellenére biztonságos és népszerû a Széchenyi Kártya, a programban alkalmazott négyszintû szûrésnek, a közremûködõ szervezetekkel, a hatóságokkal való hatékony együttmûködésnek köszönhetõen a csalók minden esetben rövid idõn belül lebuknak – közölte a Széchenyi Kártya Programot koordináló Kavosz Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A debreceni rendõrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a gyanúsítottal szemben, aki több száz sértettet megkárosított.

Egy nap alatt három körözött férfit fogtak el a rendõrök Hajdú-Bihar megyében.

Több mint 1,6 milliárd forint összegû csalással gyanúsította meg a rendõrség az egyik nyíregyházi kft. cégvezetõjét és adminisztrátorát - olvasható a rendõrségi honlapján.

Április elején folytatódhat a Debreceni Ítélõtáblán az az adócsalási ügy, mely vádlottjai több éven keresztül százmilliós kárt okoztak az államnak.

Hagymának álcázta2015-02-16 10:54:42

A debreceni rendõrök elfogtak egy férfit, aki egy áruházban csalással akart olcsóbban húshoz jutni.

Lecserélte a rendszámot2015-02-09 21:12:03

Az ártándi határátkelõhelyen kilépésre jelentkezõ román férfi tehergépkocsija vontatmányán lecserélte a német ideiglenes rendszámot, hogy a pótkocsi elhagyhassa Magyarországot.

A debreceni rendõrök elfogtak egy 27 éves férfit, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

Az alkalmazottak csak a töredékét kapták meg a nekik járó bérnek.

A debreceni és a hosszúpályi rendõrök egy nap alatt négy férfit fogtak el, akikkel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

Debrecen - A megtévesztõk a társaság megbízottjainak kiadva magukat igyekeznek pénzt kicsikarni.

Alig fél évvel a bázisolajjal - üzemanyagként is felhasználható kenõolajjal - üzletelõ és a költségvetésnek nyolcmilliárd forint kárt okozó bûnszervezet leleplezése után újabb hasonló tevékenységet folytató bûnözõi csoport bukott le az Észak-Alföldön - jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális vezetõi kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Csalás, befolyással üzérkedés, közokirat-hamisítás és vesztegetés bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolnak a rendõrök két debreceni lakossal szemben.

Megkönnyíti az elkövetõk dolgát, hogy az idõs emberek könnyen kötnek ismeretséget.

 

Biharkeresztes – Egy biharkeresztesi férfi 2012 augusztusában tett feljelentést a Berettyóújfalui Rendõrkapitányságon arról, hogy egy internetes oldalon hirdetett telefont kívánt megvásárolni, de az elutalt pénzéért cserébe semmit nem kapott.

Szinte még alig indult el a strandszezon, máris megjelentek a vízpartok trükkös (pontosabban nem is annyira trükkös) tolvajai: a Balatonnál a rendõrség már a napokban fogott el olyan tolvajokat, akik a vízparton dolgoztak. Érdemes tehát résen lenni, és vigyázni értékeinkre: mutatjuk, hogy lehet megelõzni a strandos lopásokat.

 

Bealkonyul az áfacsalóknak2012-03-30 12:13:35

A bûnözés melegágya a mezõgazdasági termények után fizetendõ 27 százalékos áfa – mondta el a Naplónak Lakatos Zoltán, a Hajdúgabona Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Gabonaszövetség elnöke annak kapcsán, hogy a kormány júliustól tervezi bevezetni az úgynevezett fordított áfát az ágazatban.

Eddig 11 esetben károsította meg a derecskei üzleteket az a debreceni férfi, aki 4 éves gyermekével a nyakában tért be vásárolni különbözõ kisboltokba, kocsmába, ám a fizetés alól kimentette magát, mondván, hozza a pénzt azonnal.

« 1. oldal »  Következő »