2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

A munkaerõpiac igényeit a korábbiaknál inkább kiszolgáló szakképzés megvalósítása érdekében a szektor átalakításához szükséges törvényjavaslatokról, a többi között a szakképzési, a szakképzési hozzájárulásról szóló, a felnõttképzési és a köznevelési törvény módosításáról döntött a kormány – jelentette be Czomba Sándor csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A kormány legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy több mint 40 milliárd forintot még hozzátesz az idei közfoglalkoztatási összeghez – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerõ-piaci és képzési államtitkára hétfõn az M1 Ma reggel címû mûsorában.

A Központ Statisztikai Hivatal (KSH) frissen nyilvánosságra hozott adatai arról tanúskodnak, hogy nagymértékben javult a fiatalok foglalkoztatási helyzete Magyarországon - hangoztatta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerõ-piaci és képzési államtitkára pénteken az MTI-nek.

Az államtitkár szerint rugalmasabb lesz a munkahelyüktõl távol lakók támogatása, olyanok is kérhetik majd, akik nem feleltek meg az eddigi feltételeknek.

A foglalkoztatás bõvülése elképzelhetetlen gazdasági növekedés nélkül – jelentették ki egybehangzóan a kormány, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) képviselõi a hétfõi budapesti fórumon, amelyet az MGYOSZ rendezett.

Budapest, 2012. március 26., hétfõ (MTI) – Az Országgyûlés hétfõn elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresõk bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, és változtatott a költségvetésen is, segítendõ azokat a vállalkozásokat, amelyeknek az ötszázalékos béremelés is gondot okoz.

« 1. oldal »