2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Belvíz a 33-as út mellett Hortobágy közelébenHajdú-Bihar – Újabb jelentõs csapadék áztatta Kelet-Magyarország térségét, fokozva a belvízhelyzetet. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjából.

Két évvel a juhászképzés beindítása után hétfõn sertéstelep-vezetõk négyhetes oktatása kezdõdött meg a Debreceni Egyetemen - közölték az oktatás szervezõi.

Az Origo újságírója elõtt törte be fejét egy szervezõ, így élesben is láthatta, hogy miképpen reagálnak egy rendkívüli eseményre a debreceni gólyatáborban. Ezzel is ellenõrizte a fõszervezõ állítását, hogy náluk minden a legnagyobb rendben van. Górcsõ alá vette a kordonokat és a biztonsági rendszert is, de tombolt Kis Grófóra, és megnézte, mennyibe kerül egy sör az állítólagos mintagólyatáborban.

Az egyetem kutatója szerint a másodvetésû cékla több polifenolt és flavonoidot tartalmaz, emiatt jobb a növény szabadgyök-fogó képessége.

Szimulált katasztrófa sújtotta területen kellett helyt állniuk a hallhatóknak.

Együtt a család2015-05-10 11:56:13

Nemcsak a kismamákat, a leendõ „kispapákat” is várják a Születés Hete alkalmából május 12-én, kedden a Szülészeti és Nõgyógyászati Klinikán.

Az ájurvéda nem versenyez a modern orvostudománnyal, egymással együttmûködve gyógyíthatatlan betegségek terápiáját keresi.

Kurzusokon hívják fel a hallgatók figyelmét a haszongalamb-tenyésztésben rejlõ lehetõségekre a Debreceni Egyetemen.

A Dél-Karolinai Egyetem kutatási igazgatója a Debreceni Egyetem agrárkarán tartott elõadást a géntérképezéssel kapcsolatos kutatásairól.

A nepáli földrengés után 350 sérültet látott el a katasztrófa helyszínén az elmúlt csaknem egy hét alatt a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentõcsoportja (DEKOM) – közölte a DEKOM vezetõje újságírókkal, miután a csoport tagjai kedden megérkeztek Budapestre.

Nem az élet iskolája2015-05-06 08:50:03

A munkahelyen sokszor mást várnak el a fiataltól, mint amit az iskolában tanult.

Elõ a naptejjel!2015-05-06 08:42:51

Évente kétezer új melanomás esetet diagnosztizálnak hazánkban. Bõrünk védelme érdekében tavasszal is kerüljük el a napégést.

Ismét megpróbálja meghódítani a Khan Tengrit az egyetem geológusa.

A gének betöltik a fegyvert, a környezet pedig meghúzza a ravaszt.

A determinisztikus kinetika matematikai hátterét mutatja be Lente Gábor egyetemi docens új szakkönyve, mely elektronikus formában is elérhetõ.

A Debreceni Egyetem egy évtizede igyekszik követni a végzett hallgatók pályáját.

Négy tudományterületen is a legjobb kétszáz intézmény közé került a Debreceni Egyetem, a 2015-ös tudományterületi felsõoktatási rangsorban.

Sok napsütés, kevés esõ2015-04-30 13:50:17

A napfényes órák száma csaknem másfél-kétszeresen haladta meg a sokéves átlagot. Agrometeorológia a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjából.

Agrárnövendékek sikerei2015-04-30 12:38:30

Kukoricamorzsolás, traktorvezetés és agrárelmélet – két szakmai versenyen is remekeltek a Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolájának diákjai.

A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának három diákja is dobogós helyezést ért el az idei tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyén.

A Debreceni Egyetem továbbra is élen jár a tehetséggondozásban.

Nem adnák a gyakorlót2015-04-26 11:54:30

Az egyetem vezetése elkötelezett amellett, hogy elkerülje a fenntartóváltást.

Több százezerre tehetõ a szívelégtelenségben és szívritmuszavarban szenvedõk száma hazánkban. A gyógymódokat tekintik át április 24-én az egyetemen.

Nyílt nappal, konferenciával és elõadásokkal hívják fel a figyelmet az immunrendszeri megbetegedésekre az Immundeficiencia Világhetén.

A csapadékhiány miatt tovább apadt a kelet-magyarországi talajok nedvességkészlete.

« 1. oldal »  Következő »