2025. március 19. Szerda, József, Bánk.
Kárpát-medencei diákszínjátszó-fesztivált rendeznek március 25-26-án, nagypénteken és nagyszombaton Derecskén.
A sertéstartás támogatással együtt éppen még lehet nyereséges, a tejtermelés már úgy sem.
A baleset negyedik sérültje információink alapján már nincs közvetlen életveszélyben.
Debrecen – “Négyen indultak útnak, mint már oly sokszor. Kiszurkolták a gyõzelmet, aztán elindultak hazafelé.”- írja a DVSC kézilabdacsapata a honlapján. Autóbaleset történt a 47-es fõúton Derecske és Berettyóújfalu között, hárman meghaltak - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese. Szerdán, a késõ délutáni órákban Derecskén, a bevezetõ fõúton, a benzinkútnál egy csuklós autóbusz, egy személygépkocsi és egy külföldi felségjelzésû kamion karambolozott.
Hálaadással tisztelegtek Bocskai István emléke elõtt a zarándoklat résztvevõi.
A berettyóújfalui nyomozók 21 órán belül azonosították, és elfogták a bûncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves férfit.
Egy gyereket szállítottak kórházba a mentõk, Derecskérõl, az Orgona utcából. Volt élettársát és annak húgát is szexre kényszeríthette a pocsaji férfi, majd hasba szúrta az idõsebb nõt, akit nem mentett meg a haláltól.
A derecskei rendõrök õrizetbe vették a 16 éves lányt és 18 éves társát. Az almavirágzáshoz kapcsolódó „Tavaszvárót” szerveztek április 11-12-én a derecskei gyümölcsösben.
A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság a derecskei rendkívüli haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálja. Az ügyben idegenkezûség nem merült fel - kaptuk a választ egy olvasónk bejelentésére. A derecskei rendõrök bíróság elé állítást javasolnak egy konyári nõ ellen. Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Derecske belterületén.
Sok fiatal már nem tudja, hogyan zajlott egy hagyományos disznótor.
Remek illatok szálltak a helyi piactéren szombat délelõtt. A január végén, február elején szokásos, immáron 8. nagy disznótor keretében ezúttal 11 csapat, hagyományos módon dolgozott fel 11 sertést.
A derecskei rendõrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a pocsaji férfival szemben, aki a gyanú szerint ellopta szomszédja etetõvályúját.
Hézsõ Ferenc, Munkácsy-díjas festõmûvész kiállításának megnyitásával ünnepelték a magyar kultúra napját múlt csütörtökön a Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtárban.
Bihar északi részén található Derecske életében mindig fontos szerepe volt a mezõgazdaságnak. Emellett az ipar és a különbözõ szolgáltatások is meghonosodtak idõvel. Az élet, a fejlõdés pillanatait örökíti meg képösszeállításunk.
A kutyamenhely ellen tiltakozók ellen tiltakoznak a bihari kisvárosban.
Négyes iker bárányok születtek Hajdú-Bihar megyei Derecskén - közölte Szabó Lajos gazdálkodó vasárnap az MTI-vel.
Megyénk polgárõrei 874625 órában vigyázták biztonságunkat a mögöttünk álló 11 hónapban – tudtuk meg Tóth Attilától, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárõr Szövetség elnökétõl.
A gazdaságfejlesztési program révén el is tudják majd adni azt, amit megtermeltek.
Az ablakpárkányon találták meg a derecskei rendõrök a keresett papucsokat és cipõket.
|
| |
|