2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Úgy tûnik, kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás (EDP) alól, így kevésbé fognak minket ellenõrizni, és nagyobb lesz a költségvetés szabadsága. Teljesen felelõtlen költekezéssel persze megint komoly viharokat kavarnánk, és hamar vissza is kerülhetnénk az uniós szégyenpadra. Brüsszel a túlzottdeficit-eljárásokkal a válság óta törõdik igazából, de gond az, hogy ez egy rövid távú eszköz, aminek hosszú távú szerkezeti gondokat kéne megoldania. Így a kormányok gyors adóemelésekkel is ki tudnak bújni alóla, komoly reformok nélkül.

 

Jó minõúségû ivóviz Körösszegapátiban
Körösszegapáti – Figyelemre méltó cikk jelent meg a Napló hasábjain, amikor közölte a megyében lévõ azon községek neveit, melynek ívó vize az elõírásoknál több arzént tartalmaz. A felsorolásban Körösszegapáti település neve is olvasható volt.

Európai uniós támogatással megújul a Berettyó folyó teljes magyarországi szakasza: a 3,5 milliárd forint értékû fejlesztés eredményeként 31 településen, összesen mintegy 70 ezer lakos élet- és vagyonbiztonsága javul - ismertette Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) igazgatója pénteken Berettyóújfaluban.

Pocsaj - EU-s élelmiszercsomagot adtak december elején a rászoruló családoknak, valamint a 60 év felettieknek Pocsajban.

A csomag tartalma volt: száraztészta, liszt, édesség, instant ételek, konzervek, melyek minden háztartásban valamennyi pótlást jelentettek.

A WikiLeaks által frissen kiszivárogtatott dokumentumok alapján az orosz kormány állt az ismeretlen tulajdonosi hátterû orosz energiaóriás, a Szurgutnyeftyegaz mögött. Ez a cég szerezte meg a Mol több mint ötödét még 2009-ben. Az is kiderül a táviratokból, hogy a Bajnai-kormány az EU-csatlakozás ügyével próbált nyomást gyakorolni Horvátországra a balkáni orosz befolyás növekedésének megnehezítése érdekében.

Hajnalba nyúló tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei megállapodtak Brüsszelben egy új, európai pénzügyi alap létrehozásán, amelyet azoknak az országoknak kínálnak fel, akik bajba kerülnének a görög válság miatt.
Csõd szélén Görögország. A közalkalmazottak mégsem kérnek az Unió és a Nemzetközi valutaalap segítségébõl. Azt mondják: nem akarnak további megszorító intézkedéseket.
Édes magyar siker az EU-ban2010-03-17 12:47:31
100 millió eurós segélyt ad az Európai Unió a fölrengés sújtotta Haitinek - közölte kedden az Európai Bizottság fejlesztési biztosa. Andris Piebalgs azt mondta, hogy az összeget iskolák, utak, közhivatalok újjáépítésére és a közalkalmazottak bérezésére kell fordítani.
A Nyugat-Európán végigsöpört hurrikán erejû széllökésekkel kísért vihar már legkevesebb 53 ember halálát okozta. A Xynthia névre keresztelt ítéletidõ Portugália, Spanyolország, és Franciaország után ...
Március 1-jén lép hatályba az az uniós rendelet, amelynek értelmében az EU-ban és három másik országban a mobilinternetet használó ügyfelek számára a szolgáltatóknak lehetõvé kell tenniük, hogy külföldön internetezve a roaming során megválaszthassanak felsõ határt, ...
Izland uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését javasolta szerdán az Európai Bizottság, amely szerint a szigetország megfelel az EU fõbb politikai, gazdasági és jogrendi kritériumainak, így nincs komolyabb akadálya, hogy megkezdje a közeledést a közösséghez.
« Előző « 3. oldal »