2022. augusztus 16. Kedd, Ábrahám.
 

0,7 százalékkal csökkent a munkanélküliség idén a KSH adatai szerint. A férfiak és nõk foglalkoztatottsága között elenyészõ a különbség.

A munkanélküliség átlagos idõtartama bõ egy hónappal nõtt. Csökkent a munkanélküliség, nõtt a foglalkoztatottság. Több a közmunkás, többen dolgoznak a versenyszférában és külföldi telephelyen.

A vállalkozások túlnyomó része kicsit ódzkodik, hogy fiatal pályakezdõt alkalmazzon, hiszen nincs még referenciája, amibõl lehetne tudni, hogy milyen munkaerõ. Valakinek tanítgatnia kell a kis zöldfülût, de legtöbb esetben mégis megéri fiatalt foglalkoztatni. Nem is gondolná, mennyi haszonnal jár.

A foglalkoztatottak száma meghaladta a 4 millió 124 ezret a tavaly december és idén február közötti három hónap átlagában, amikor 111 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább nõtt a foglalkoztatottak száma: 2014 novembere és 2015 januárja között 4 millió 127 ezren dolgoztak, 141 ezerrel - 3,5 százalékkal - többen, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nemzetgazdasági miniszter a Híradónak azt mondta: a magyar gazdaság lendületben van, a bõvülés pedig önmagában is növeli az emberek elhelyezkedési esélyeit.

Nem lehetünk rá büszkék2014-11-06 11:49:19

Magyarországon lenne a legalacsonyabb a foglalkoztatottság?!

Hét éve nem volt olyan alacsony a munkanélküliség Magyarországon, mint az idei harmadik negyedévben, derült ki a KSH jelentésébõl. Utoljára 2007-ben volt 7,4 százalékos a munkanélküliségi ráta. Ezzel párhuzamosan egyre nõ a foglalkoztatottak száma is.

7,6 százalékon állt a mutató, 2,3 százalékponttal lejjebb, mint egy éve. 177 ezerrel nõtt a foglalkoztatottak száma egy év alatt.

A bõvülés kitarthat év végéig, a versenyszféra egyre jelentõsebb mértékben járul hozzá a mutatószám javulásához.

A foglalkoztatottak száma 4,8 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest, 8 százalék a munkanélküliségi ráta a második negyedévben.

Meghaladta a 4 millió százezret a foglalkoztatottak száma a február-április közötti három hónapos idõszakban az elsõ negyedévi 4,078 millió után, a 15-74 éves korosztályban 4,107 millióan dolgoztak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Folytatódott a foglalkoztatottság növekedése 2013 decembere és 2014 februárja között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A foglalkoztatottak száma 2013 decembere és 2014 februárja között 4 millió 53 ezer volt, 236 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 60,4 százalékra emelkedett.

Öt éve nem voltak annyira kedvezõek a munkanélküliségi adatok, mint az elmúlt hónapokban. A statisztikai hivatal szerint tavaly november és január között 8,9 százalékra csökkent a munkanélküliség. Közben tovább nõtt a foglalkoztatottság is. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelõs államtitkár szerint az elmúlt években elindított foglalkoztatási programoknak köszönhetõek a javuló számok.

Tavaly szeptember és november között 4 millió 12 ezer fõ volt a foglalkoztatottak létszáma, 87 ezer fõvel több, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A munkanélküliek száma 57 ezer fõvel volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta pedig 9,3 százalékra csökkent.

Ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a 3,5 évvel ezelõtti kormányváltást megelõzõen - közölte Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelõs államtitkára.

« 1. oldal »