2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A feladat alapú finanszírozás kõkemény spórolásra kényszeríti az önkormányzatainkat.

Teljes terjedelmében égett egy közel százhatvan négyzetméter alapterületû hodály Furtán, a Petõfi utcában.

Ittasan okozott súlyos közlekedési balesetet, vádat emelt az ügyészség.

Debrecen – Nem csupán Mikepércsen tiltotta meg a csapvíz ivását a tisztifõorvos, hanem egy sor másik megyei településen is.

Ár- és belvízvédelmi gyakorlatokat végeztek
Furta – A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság minden idõrõl idõre végigjárja a településeket, hogy meggyõzödjön arról elégé felkészültek-e a helyi polgárvédelmi szervezet tagjai – mondta el érdeklõdésünkre Szabó Imre tûzoltó õrnagy az igazgatóság polgár védelmi fõfelügyelõje.

Illusztráció
írta Petneházi Attila - Hajdú-Bihar – Senki nem fog harminc kilométert autózni egy doboz cigarettáért – jósolja a bihari falu polgármestere.

Ma délután nem sokkal 15 óra után, eddig tisztázatlan okból ütközött két személygépkocsi Berettyóújfalu és Furta között, a 47-es számú fõúton.

 

A további képekért kattintson a hírre.

A Vata Törzs íjász csoport 2009-ben alakult. Céljuk a hagyományõrzés, õseink íjászatának, harci „modorának” bemutatása, versenyek lebonyolítása. Jelenleg 19-en vannak. A csoport életkorskálája a 10 évesektõl egészen az idõs korig terjed, tehát a bemutatókon ott vannak a gyermekek, (fiúk és lányok) a férfiak és nõk. A csapatvezetõ: Nánási Imre, technikai vezetõ: - Molnár József, a csapat fotósa pedig Lieszkovszky Veronika.

 

2012. április 29 - én Furtán Nyugdíjas Baráti Találkozóra került sor, amit az anyák napja jegyében szerveztek.


Furta – Tavaly év elején a Furta-Mezõsas-Magyarhomorog háromszögnek jutott a legtöbb a belvízbõl, utóbbi déli része különösen mélyfekvésû, ezért komoly erõkkel védekeztek, átereszeket bontottak, s keresték a vízelvezetés útját.

Nagyrábé – Közösen ünnepelték a Magyar Kultúra Napját a helyi és a furtai hagyomány õrzõk.

Fülöp, Nyírbéltek, Nyírlugos, Vámospércs, Penészlek és Furta külterületein található csatornák rendbetételére pályázott és nyert a Berettyó Vízgazdálkodási Társulat – hangzott el azon a berettyóújfalui sajtótájékoztatón, amit Fekete Zoltán, a Társulat igazgatója tartott.

Belvízhelyzet Furtán2010-12-09 09:13:59

Rendkívüli a belvízhelyzet ezen a télen - áll a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Mûszaki Irányító Törzsének hétfõi közleményében, de a megye több településén élõk mindezt a bõrükön tapasztalhatják.

Nyúlgát védi Mezõsast2010-12-08 17:00:57

Hajdú-Bihar négy településén rendeltek el III. fokú belvízvédelmi készültséget. Mezõsason nyúlgátat építettek.

Farsangi bált rendezett a Furtai Nyugdíjas Klub február 23-án, melyre  a Zsákai Alapszolgáltatási Központ nyugdíjas tagjait és vezetõit, valamint a darvasi Daru Nyugdíjas Klubot is meghívták.

Felújulhat az óvoda, és az iskola négy tanterme Furtán. A húsz milliós beruházásra már megvan a kivitelezési szerzõdés.

2002. óta mûködnek, igaz, akkor még csak bérkilövõként, 2007. óta azonban már területtel is rendelkeznek. A furtai Kittenberger Kálmán Vadásztársaság elnöke, Duró József barátságosan fogadta érdeklõdésemet, és készségesen mutatta be a társaságot.

« 1. oldal »