2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Csak hivatalosan igazolt jövedelmet vehetnének figyelembe a bankok a jövõben a hitelbírálatkor az MNB lakossági hitelfékekre vonatkozó rendelete szerint. A közeljövõben hatályba lépõ jogszabály célja az egészséges lakossági hitelezés biztosítása, a felelõtlen hitelfelvétel megakadályozása. A nem fizetõ vállalati hiteleket egy "rossz bankba" javasolja összevonni a jegybank, ami nagyban javítaná a bankrendszer hitelezési képességét - számol be a Magyar Nemzet.

Az elmúlt fél év során többször felmerült, hogy a bankok az ügyfeleik hiteltartozásának egy részét, vagy egészét elengedik. Összeszedték, hogy milyen esetekben történhet ez meg.

Szakértõk szerint 400 milliárd forintnyi olyan hitel van az embereknél, amelyeket érdemes új, forinthitellel kiváltani. Jelenleg rendkívül alacsonyak a kamatok és akár öt éves, fix kamatozást is választhatnak az ügyfelek. Egy 10 milliós hitel esetében így évente akár 170 ezer forintot is meg lehet spórolni.

Megugrott azok száma, akik régi, forintalapú lakáshitelüket újra cserélnék. Az alapkamat folyamatos csökkenése miatt ugyanis ma már jóval kedvezõbb feltételekkel lehet lakáskölcsönhöz jutni, mint akár két-három évvel ezelõtt.

Az összeg eléri a teljes kis- és középvállalkozói (kkv) hitelállomány 20 százalékát. Az nhp eddig összesen mintegy 10 000 vállalkozáshoz jutott el, a hitellel rendelkezõ kkv-k 22 százalékához

Napokon belül igényelhetõ a lakáshitelre fordítható, adómentes cafeteria. Értéke legfeljebb öt millió forint lehet majd, és csak méltányolható lakásigény esetén lesz adható, luxuslakásra nem.


A bankok titkolják, hogy kik számíthatnak a legjobb hitelfeltételekre. Összegyûjtöttük az általában rejtetten kezelt szempontokat.

Miközben egyre kevesebben kérnek vagy kapnak hitelt, sohasem látott nagyságúra emelkedett a hátralékosok listáján szereplõk száma. Aki pedig ide felkerül, hosszú ideig semmilyen kölcsönre sem számíthat, érdemes tehát ügyelni a szabályokra.

Új béren kívüli juttatásként jövõre már a törlesztõrészletben is segíthetnek a munkáltatók. Mivel ez adómentes cafeteria elem lehet, így a focibérleten kívül nem lesz más hasonlóan kedvezõ támogatás. Ha hiteled van, kérd ezt is a bértárgyaláson!

Az erõteljes kamatcsökkentésnek köszönhetõen mára a forint alapon felvett lakáshitelek teljeshiteldíj-mutatója elérte a svájci frank alapú hitelek válságot megelõzõ, 2006-os szintjét - derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzésébõl. Elemzõk szerint a folyamatosan csökkenõ kamat növelheti a hitelfelvételi kedvet, ez pedig lakásvásárlásra ösztönözheti az embereket.

Hatalmas változásokat hozott a lakáshitelek piacán az MNB kamatcsökkentési sorozata. Ma már az árfolyam kockázat nélkül, azaz forint alapon felvett hitelek törlesztõrészlete kisebb lehet, mint a 2006-2007-ben a svájci frank alapon elérhetõ hiteleké volt.

Magyarországon szinte mindegyik bank kínál személyi kölcsönöket. A termék népszerûsége nem véletlen: a gyors ügyintézés és a közel azonnali pénzhez jutás lehetõsége sokak számára jelent megoldást váratlan esetek, családi kiadás esetén, valamilyen értékesebb háztartási cikk vásárlásánál, sõt, akár adósságrendezéshez is.

"A devizahiteleket ki kell vezetni a magyar hitelpiacról, de a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mintha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel" - mondta a szerdai kormányülés után Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter. A Pénzcentrum.hu számításai szerint a kijelentés csak akkor teljesülhet, ha a forinthitelesek kapnak egy bizonyos pénzösszeget ajándékba vagy a devizahiteleket a mainál kedvezõtlenebb feltételek mellett forintosítják, amitõl valójában nõnének a devizahitelesek terhei.

A jövõ héten jön az újabb forduló a devizahitelesek kontra bankok meccsen. A tét nem kicsi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerint szélsõséges esetben bankpánikot is hozhatnak az ítéletek. Miért érdemes perelni, és miért nem?

 

Bankonként meglehetõsen eltérõ azok aránya, akik igénybe vettek az adott hitelintézetnél valamilyen hitelátstrukturálási megoldást.

 

A cégek már alig bírnak magukkal, mindenki azzal számol, hogy jut neki a Magyar Nemzeti Bank hétfõn induló olcsó hitelprogramjából. Új kertészeti áruházat nyitnának, vagy a sorban álló ügyfelek miatt szükséges beruházásokat indítanák be. A bankok óvatosak, mert tudják: az igények töredékét sem tudják majd kielégíteni.

Valószínûleg a rendszerváltás óta nem fizettek olyan alacsony kamatot a bankok a lakossági betétekre, mint most. Meg is látszódik ennek hatása az MNB ma közzétett áprilisi adatain, nettó 126 milliárd forintot vettek fel ugyanis a háztartások a betétekbõl egyetlen hónap alatt. Ilyenre 2012 kritikus január hónapja óta nem volt példa. A jegybanki kamatcsökkentéssel párhuzamosan a a hitelek kamatszintje is tovább csökkent, így az új lakáshitelek átlagkamata már "csak" 9%, a vállalati hiteleké pedig 7%. Ez azonban alig lendített valamit a banki hitelezésen: a kkv-k a jövõ héten induló Növekedési Hitelprogramban, a családok pedig a félszocpol (egyelõre bizonytalan idõzítésû) bevezetésében bíznak.


Alapvetõen a hitelezõkkel történõ megállapodást és egy ottani egyezséget favorizálna az a szakmai javaslat, amelyet a Magyar Nemzeti Bank a magáncsõd-szabályozás kapcsán megfogalmazott.

Júniustól jöhetnek az új kkv-hitelek

 

A Magyar Bankszövetség fõtitkára bízik benne, hogy június 1-jétõl elindulhat a kis- és közepes vállalkozások kedvezményes hitelprogramja. Kovács Levente úgy véli, olyan növekedési paktumra van szükség a bankok és a kormány között, amely a hitelezési aktivitás növeléséért csökkenti a bankok terheit.

Ki kapja az ingyen hitelt?2013-04-06 11:59:13

A jegybank növekedésösztönzõ programjának hasznát még nem lehet megítélni, de jó gazdaságpolitikával igazából szükség se lett volna rá.

Devizapiac – Stabilizálódott a forint árfolyama péntek estére
Budapest, 2013. január 11., péntek (MTI) – Stabilizálódott a forint árfolyama a napközbeni gyengülés után péntek estére a fõbb devizákhoz képest a bankközi devizapiacon: az eurót este nyolc óra körül 295,89 forinton jegyezték, délután 295,72 forint volt az árfolyam a csütörtök esti 293,69 forinttal szemben.

Áprilisra tervezik Matolcsy György új miniszteri biztosai a félig állami, félig civil webbank elindítását, amely az eredeti célok szerint a devizahiteleseket karolná fel, és olcsó szolgáltatásokat ígér mindenkinek. Az adósok már nagyon várják az új bankot, de lehet, hogy csalódni fognak: 6 milliárdos kezdõtõkével és nem kiforrott koncepcióval inkább egy fapados pénzintézet körvonalazódik, amely lehet, hogy összeáll a Postával és a már félig állami Takarékbankkal is.

Tegnap már részletesen foglalkoztunk a karácsony nagy slágerével, az áruhitellel. De nem csak a lapostévé vásárlásához igényelhetõ kölcsönök népszerûek az év végi idõszakban: a személyi kölcsönök, a folyószámlahitelek és a hitelkártyák is segítséget jelenthetnek, de használatukhoz alapos körültekintés szükséges. Összeszedtük, mihez érdemes nyúlni, ha pénzre van szükségünk.

Miskolc – Kalkuláljon, kérdezzen független pénzügyi szakértõtõl és ne késse le a határidõt! Már csak december 31-ig lehet írásban kezdeményezni a hitelezõnél a gyûjtõszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerzõdés megkötését.

« Előző « 3. oldal »  Következő »