2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Hatalmas a szegénység, egészségtelen módon megfertõzte a politika a hétköznapokat, Molnár Ferenc Caramel mégse hagyná itt az országot, pedig a legtöbb barátja megtette már.

  • A politika egészségtelen módon az élet részévé vált.
  • Minden médium politikai szócsõvé vált, amivel hiteltelenítik magukat.
  • Azért születünk, hogy fogyasszunk, rabszolgákká válunk.
  • Rohadt szegény országban élünk, családok tengetik az éhhalál küszöbén az életüket.
  • Az igazságügyi miniszter nem tett szalonképes kijelentést, amikor a romákról beszélt.
  • Caramel nem menne külföldre, bár a kortársai közül sokan elmentek már.

Interjú Szántó Tamással, a sub.hu önkéntesével, alkotójával a Future Sound of Debrecen válogatáslemez kapcsán.

Gyakoriak, és az esetek nagy részében jól gyógyítható betegségek az immundefektusok. Interjú Dr. Maródi Lászlóval, a DE Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék professzorával.

Hatékony angol nyelvû motivációs levelet írni a pályázók többsége számára nem könnyû feladat. A motivációs levél kihívás és lehetõség is egyben.

A magyar és az amerikai kormány között sok területen kiváló az együttmûködés, miközben vannak kihívások, amelyeket együtt kell megoldaniuk - jelezte az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete az MTI-nek adott interjújában, hangsúlyozva: õ személy szerint minden téren hozzá szeretne járulni az amerikai-magyar kapcsolatok elmélyítéséhez.

Hajdú Lajost, a bocskaikerti kertbarátkör rutinos tagját kérdeztük a télrõl, a kora tavaszi kerti munkákról.

Lakner Zoltán szerint nem igaz, hogy ha munka van, akkor minden van. Interjú: Lakner Zoltán politológussal, szociológussal.

Az utóbbi években a tizenéveseknél is gyakran derül fény magas vérnyomásra.

Közösségépítésben, távlatos gondolkodásban, a vidék megtartó erejében van még mit tanulnunk. Interjú Szabó Gellérttel, a Magyar Faluszövetség elnökével.

A Magyar Bankszövetség elnöke a szektor idei legnagyobb kihívásának nevezte a devizahitelek elszámolását, amelynek elõkészítése szavai szerint jó ütemben halad, és megjegyezte, hogy mindeközben a bankrendszerben jelentõs átalakulás zajlik. Patai Mihály az MTI-nek adott interjúban elismerte a költségvetési és monetáris trendforduló eredményeit, de hiányolta a gazdaságpolitikai fordulat végigvitelét.

A legtöbbünknek az álláskereséskor az interjún való szereplés jelenti a legnagyobb kihívást. Mindenre fel kell készülnünk, beleértve az esetleges fura kérdéseket is.

A szolidaritás, a segítségnyújtás egy élhetõ társadalom természetes velejárója kell, hogy legyen – véli L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója.

 

Interjú Vida Ágnes babapszichológussal, gyermeklélektani szakértõvel.

Semmilyen rangsor nem igazolja, hogy nálunk lettek volna a legmagasabb energiaárak.

A Komádi csikósok2013-10-21 18:34:02

A Komádi csikósok nagyon sokat szerepelnek határainkon belül és határainkon túl is. Számos díjjal, oklevéllel, kupákkal büszkélkedhetnek. Mindig kitesznek magukért. A Komádi Hagyományõrzõ Lovasnapokat nem lehet elképzelni nélkülük. Fellépéseikkel a város hírnevét növelték. A Komádi Gyermekotthont gyakran meglátogató holland patronálóknak nem kellett Hortobágyra utazniuk, mert olyan bemutatót tartottak, amilyet csak Hortobágyon láthatnának még.

Még csak most indul az okostelefon-forradalom a magyar piacon, a következõ években jelentõs változások jönnek a mobilszegmensben – mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója. A társaság újabb frekvenciákkal növelné kapacitását, és a továbbiakban is szeretne kedvezõ feltétekkel energiaszolgáltatást nyújtani lakossági ügyfeleinek

A Bihari Hírlap olvasói megszokhatták már, hogy év elején számvetésre, összegzésre kérjük fel városunk polgármesterét, Muraközi István. Így volt ez az idei év második munkanapján is, amikor hivatali dolgozószobájában arról kérdeztük a városvezetõt, milyen évet tudhatunk magunk mögött.

Írta: Kulcsár László
Az elmúlt 2012-es évben városunkban jelentõs fejlesztések és átalakítások történtek, mind beruházási, mind közigazgatási szinten. Megkértük Muraközi Istvánt, Berettyóújfalu Város polgármesterét, összegezze a város életében bekövetkezett fontos változásokat és az új év célkitûzéseit.

„A hobbim a munkám” 2012-12-20 15:44:32

- Interjú Pálfi Zoltánnal, a Komádi 1956 Horgászegyesület és a Komádi Tó Horgászegyesület gazdasági vezetõjével –

 

Az 1964-ben alakult komádi vadásztársaság jelenlegi elnökét kérdeztem a társaság életérõl és a vadászat fontosabb tudnivalóiról.

 

 

A 19 éves, komádi származású lány középiskolás korában hagyta mögött városunkat, hogy néptánc oktató váljon belõle. Azóta már szakmát is szerzett, valamint a nagysikerû Palmetta együttes egyik énekese lett. A zenekarról és a tanulmányairól is kérdeztem Lener Veronikát.

 

Interjú Jeneiné dr Egri Izabellával, Földes polgármesterével – Közösségformáló projektek mentén
Földes – Az oktatásban területi ellátó szerepet betöltõ Földes vezetõje azt vallja, hogy egy település akkor válik igazi közösséggé, ha kicsi dolgokban is, de az emberekkel harmonikusan együttmûködve élnek, s fejlõdnek. Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester a közelmúltban arról is beszélt szerkesztõségünkben, hogy olyan beruházásokat igyekeznek megvalósítani, amelyek a helyiek igényeit tartják szem elõtt.

A Napló vendége Tóth Ferenc, Komádi polgármestere – A munkahely volna a legfontosabb
A városi cím új távlatokat nyitott: a kis-sárréti települések természetes vonzáskörzeti központja lett.

 


Interjú Bondár Sándorral, a Herpály Team Kft. ügyvezetõ igazgatójával.

Pontosan 15 éve, az 1997-es gazdatüntetések idején ismertem meg Bondár Sándort, mint aktív szervezõt és résztvevõt. Hogyan vezetett az útja idáig? – fordultam sorozatunk következõ interjú alanyához.

 


Interjú Domján Jánossal, az Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképzõ- és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójával

 

« 1. oldal »  Következő »