2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A Jogi Klinika a közigazgatási és munkaügyi bíróságon nyújt gyakorlati képzést.

A sérelemdíj volt az egyik központi témája az április 10-én, pénteken a Debreceni Egyetem Jogi Karán tartott konferenciának.

Mind az adatvédelmi, mind az információszabadságot érintõ ügyekben csökkent a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) által megállapított jogsértések száma – mondta Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységét bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az adó egyszázalékos felajánlása nem függ attól, hogy az adott szervezetnek van-e közhasznú jogállása - tájékoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a civil szervezetekkel összefüggõ új, elektronikus eljárásokkal kapcsolatban kedden az MTI-t.

Fõszabály szerint nem ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amelynek alapján a tisztességtelen szerzõdési feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt indított pereket át kell tenni a magyar törvényszékekhez - mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyû bírósága.

Változhatnak a jogállásra vonatkozó szabályok a közszférában a parlament honlapjára hétfõn kikerült törvényjavaslat szerint; a közszférába vetett bizalom erõsítését célozzák a javaslat azon elemei, melyek szerint a közigazgatási szervnek nyomban tudomást kell szereznie arról, ha alkalmazottja ellen büntetõeljárás indult.

Új, a sajtó-helyreigazítási perhez hasonló eljárás védené a képmáshoz és hangfelvételhez fûzõdõ személyiségi jogokat egy törvényjavaslat szerint, amely hétfõn került fel a parlament honlapjára.

Január elsejétõl 5-12 százalékkal csökkennek egyes üres adathordozók, például a pendrive, a memóriakártya, a mobiltelefon vagy a tablet árába beépített jogdíjak - közölte az Artisjus hétfõn az MTI-vel.

Az ügyvédi mûhiba a tisztességes szakmagyakorlásnak is velejárója lehet, ami erkölcsileg és anyagilag is fájdalmas. Mit tehet az ügyfél, ha hibázik az ügyvéd vagy ha nem megfelelõen képviseli a közjegyzõ?

A héten 19 per elsõfokú tárgyalásával folytatódtak a devizahiteles perek a Fõvárosi Törvényszéken, amely az ügyek többségében - beleértve a nagyobb bankok közül az Erste, a K&H, az MKB, és a Raiffeisen keresetét, szeptember elejére halasztotta a döntéshozatalt.

Általános meghatalmazást adott a szaktárca azoknak az ügyvédi irodáknak, amelyek ellátják a magyar állam képviseletét a várhatóan meginduló bankperekben - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

Már most látszik, hogy az új Ptk-ban a lehetséges kitagadási okok között szereplõ durva hálátlanság fogalma örökösödési vita esetén nehéz helyzetbe fogja hozni az igényérvényesítõket és a bíróságot is – mondta a Napközben címû mûsorban Kiss Márta, a Budapest Környéki Törvényszék kollégiumvezetõje.

Újra sok jogszabályváltozás érinti az életünket péntektõl. Augusztus elsejétõl többek közt felpörgetik a közmunkaprogramot, jön a kéthetes MNB-betét, ingyen lehet tanulni, valamint egységes ûrlapokon mehetünk panaszra a bankok miatt.

Keddtõl ítélkezési szünet lesz az ország bíróságain, de a soron kívüli ügyekben, amilyenek például a devizahiteles perek, folyamatos lesz a munka – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

Az igazságügyi tárca egyelõre azt figyeli, a három csapás halmazati rendelkezésének alkotmánybírósági megsemmisítése után miként érvényesül a kormány büntetõjogi szándéka, az erõszakos bûncselekmények visszaszorítása - jelentette ki Répássy Róbert, aki elképzelhetõnek nevezte, ha veszélybe kerül a büntetõjogi cél, új, alkotmányos megoldással állhatnak elõ. Az államtitkár a közrádióban azt mondta: az eddig lezárt ügyeket ismét elõveszik, a büntetési tételek csökkenhetnek, de nem jelentõsen, és az érintettek nem kerülnek szabadlábra.

Az igazságügyi kapcsolatokért felelõs államtitkár, aki elsõdleges feladatai közé sorolta e két terület áttekintését. A kormányzati ciklus közepére várható, hogy ha szükség van tartalmi változtatásra, az ahhoz szükséges javaslatokat megtegyék.

Május 2-tõl kerül be a Büntetõ törvénykönyvbe (Btk.) a "Mezõ- és erdõgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése", mint önálló bûncselekmény - a Btk. kiegészítését a zsebszerzõdéseket tiltó, februárban hozott törvény tartalmazza.

Május elsõ napjától a mezõ- és erdõgazdasági hasznosítású föld tulajdonjogát érintõ jogügylet ügyvédi ellenjegyzéséhez biztonsági jelet kell használni – ezt a szabályt az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) végrehajtására múlt év végén hozott törvény tartalmazza.

Március 15-én, szombaton lép életbe az új Polgári törvénykönyv (Ptk.), a kódex a magánjogi jogviszonyok lehetõ legteljesebb körét öleli fel nyolc könyvében.

Az eljárás ingyenes és gyors, Budapesten például 40 napon belül befejezõdnek az ügyek - hívta fel a figyelmet a 180 percben Budapesti Békéltetõ Testület elnöke.

Március 15-étõl hatályba lép az új Polgári törvénykönyv. A Ptk.-ba bekerült új családjogi könyv a vagyonjogi szerzõdésre helyezi a hangsúlyt, és kimondja, hogy a felek alapvetõen bármit rögzíthetnek egy ilyen megállapodásban.

Idén márciusban kötötték az elsõ olyan érdekházasságot, amelyrõl a Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság is tud. Azóta összesen csaknem száz esetre derült fény. Az ügyben nyomozás is kezdõdött, ami igencsak meglepõ eredménnyel zárult.

A jogalkotó meglehetõsen talányosan határozta, meg, mit is használhatunk a tulajdon védelmére - mondta a Közbeszédben a vácszentlászlói eset kapcsán Kabódi Csaba, az ELTE Büntetõeljárási tanszékének vezetõje.

Hatszázalékos ehoteher a megtakarításokon, módosul a hegyközségi törvény, közhiteles hatósági nyilvántartásba kerülnek a rokkantak parkolókártyái, új közlekedéssel kapcsolatos bírságok, nõ a cégek távközlési adója.
Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezõket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzésével szûri.

 

« 1. oldal »