2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bõvülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

A december hagyományosan erõs forgalmat jelent a kiskereskedelemben, a háztartások az átlagos havi költésüknél 20 százalékkal többet fordítanak ilyenkor élelmiszerre és háztartási vegyi árura. A karácsonyi ajánlatok és a széles árukínálat a hipermarketeknek hoznak a legtöbbet, ugyanakkor a többi csatorna forgalmára is jó hatással vannak az adventi elõkészületek.

Az IKEA ingyen ad kiegészítõ csomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dõlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a bankok, de maradtak a tõkekorlátozások. Ez volt a héten a gazdaságban.

2015 áprilisában a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztítva 5,0 százalékkal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegû vegyes kiskereskedelemben 1,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,1, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 2015. január–áprilisban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 6,3 százalékkal haladta meg az elõzõ évi azonos idõszakit.

Egy év alatt a boltok élelmiszerbõl közel 1500 milliárd forintnyit forgalmaztak.

Januárban 7,7 százalékkal nõtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest - jelentette elsõ becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma értéket tekintve öt százalékkal nõtt.

Mintegy két hónappal az LA Pénztárgép Kft. cégbírósági bejegyzése után a cég máris típusengedélyt kapott a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivataltól (MKEH) az általa forgalmazott, LAP Sento M típusú online pénztárgépére.

Szeptembertõl a NAV a kiskereskedõk minden megmozdulását látni fogja az új e-kasszákon keresztül, amitõl az NGM 45-50 milliárdos bevételt vár. Az Index által megkérdezett boltosok szerint elõfordulhat továbbra is trükközés, a NAV tervei szerint viszont minimálisra csökken a csalások száma és értéke. Sikeres pénztárgépreformra ráadásul európai példa is van.

Egy forinttal 400 alatt megvesszük, két forinttal fölötte már nem - mi az? A kereskedõk szerint egyre több ilyen termékkategória van. A boltok kínban vannak, amikor ilyen lélektani határ fölé kellene drágítaniuk, de ha ügyesek, még úgy is jól járnak, hogy az adott árucikken nem keresnek semmit.

Februárban is visszaesõben volt a magyar fogyasztás, ami a kiskereskedelmi forgalom adataiból látszott. Igaz, a csökkenés mértéke alacsonyabb lett, mint januárban. Az esés fõleg az élelmiszerek és az üzemanyagok forgalmára vezethetõ vissza.

2012 elsõ hét hónapjában éves alapon 0,2 százalékkal növekedett az élelmiszer és élelmiszer jellegû termékek értékesítése. Az év hetedik hónapjában az elõzõ havi emelkedés után ugyanakkor 2,4 százalékos visszaesést könyvelhetett el ez a kiskereskedelmi alágazat az elõzõ év azonos idõszakához képest – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

« 1. oldal »