2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

 

Az ország legtöbb településén biztosított a vezetékes ivóvízellátás, több helyen azonban vegyi, pár településen biológiai szennyezõdés miatt nem iható a csapvíz. Az Origót a megyei kormányhivatalok tájékoztatták a magyarországi ivóvízhelyzetrõl.

A megyei kormányhivatalok munkatársai hétfõtõl azt is ellenõrizhetik, hogy a gazdák megtesznek-e mindent a parlagfû ellen – hangzott el az M1 aktuális csatorna déli híradójában.

Az államigazgatás irányítói azt ígérik, hogy hatékonyabb lesz a mûködés.

Minden központi támogatást igénylõvel személyesen beszéltek a kormányhivatali dolgozók.

Évente százezernél többen intézhetik egészségbiztosítással és nyugdíjbiztosítással kapcsolatos ügyeiket Debrecenben, a két szakigazgatási szerv közösen kialakított új ügyfélszolgálati irodájában – jelentette be a hajdú-bihari kormányhivatal fõigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Az ablak mögött2011-01-04 20:23:25

A változás jó. Átgondolásra késztet. Ha pedig az a cél, hogy ezentúl még szakszerûbben kiszolgálják az állampolgárt, örömöm az égig ér. A kormányablak kapcsán ezt ígérik. De csak a debrecenieknek, akik könnyen beugranak a Darabos utca 9-11-be! Szabó Katalin jegyzete

« 1. oldal »