2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 

Haragosával szóváltásba keveredett majd hasbaszúrta...

Komádi jó hírét vitte a Színjátszó Kompánia a Balaton partjára. A helyben már nagy sikert aratott Cuháré címû népi játékot kétezer ember elõtt játszotta a lelkes csapat, és mondhatni fergeteges sikert arattak.

Komádiban, a gyermeknap közelségében rendezték meg az Iciri piciri mesemondó, és dramatizáló versenyt, immár 14. alkalommal.

Nyertes Komádi2009-05-18 14:54:15

Remek összefogással, kiváló csapatok megmozdulásával Komádi megnyerte a Nemzeti Vágta 2 millió forintos nevezési díját a Danubius Rádiótól.

Kicsit beköltözött Komádi a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Mûvelõdési Központba április 17-tõl a Megyejárás sorozat programrészeként.

Komádió – Parádés ünnepléssel köszöntötte a város március 15-ét.
A szikrázó napsütésben a nap istentisztelettel kezdõdött a református nagytemplomban.
Már a kicsi gyerekek is ismerik a tûzoltókat, hiszen sok mesének, versnek kedvelt figurái õk. Aztán amikor beszélget az ember egy tûzoltóval, akkor kiderül, hogy milyen keveset tudunk róluk. Nem is sejtjük, hogy a nagy tûzoltásokon túl még milyen esetekhez kell rohanniuk, hogy ember vagy állat életet, esetleg értéket mentsenek. Nem gondolunk bele, hogy õk azok, akik a balesetben összeroncsolódott autókból kiszedik a beszorult holttesteket, vagy kiemelik a kútba ugrott öngyilkost, és még sorolhatnám. Épp ezért ültem le beszélgetni egy tûzoltóval, hogy megmutassam ennek a szép, önfeláldozó foglalkozásnak azt az oldalát, amirõl csak azok tudnak igazán beszélni, akiknek errõl szól az életük. Mint például a komádi származású, jelenleg Csökmõn élõ Krucsó Róbert.

Börtönt szeretne létesíteni Komádiban egy jelentõs külföldi befolyással bíró cég, tudtuk meg egyes sajtóinformációkból.

   Három tanuló vett részt a komádi Barsi Dénes Általános Iskolából a Bocskai Napok vetélkedõn, amit a biharkeresztesi Bocskai István Gimnázium szervezett.


 

Hajdú-Bihar – Ha a komádi Eurotex Kft. olasz tulajdonosa úgy dönt, hogy a megendelések drasztikus visszaesése miatt akár csak átmeneti idõre lakatot tesz a magyarországi érdekeltségére, ez háromszáz asszony utcára kerülését jelentheti...

Városi cuháré Komádiban2008-11-23 00:14:39


Nagy érdeklõdés és remek hangulat jellemezte az elsõ városi cuhárét, ami péntek este volt Komádiban, a tornacsarnokban.

Városi Cuháréra várnak minden érdeklõdõt a szervezõk Komádiban, a Tornacsarnokba november 21-én, pénteken. 

Mint minden év novemberében, az idén is megszervezte Jótékonysági Estjét a komádi Barsi Dénes Általános Iskola Diákönkormányzata.

Gyilkosság Komádiban2008-11-07 16:07:27

Komádi -Emberölés megalapozott gyanúja miatt csütörtökön õrizetbe vettek egy 39 éves komádi férfit – közölte pénteken Vezendi Jánosné, a megyei rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

A komádi kézimunka országos hírû.  Egyedülállósága a tiszta egyszerûségben rejlik. A hagyomány õrzõje, ápolója a Díszítõ Mûvészeti Kör, melynek élén Dr. Perecz Györgyné áll, aki szakkörtársaival kitartóan a komádi hímzés átörökítésén munkálkodik.

 

Az elsõdleges orvosi vizsgálatok szerint súlyos sérüléseket szenvedett az a kismama, aki autójával az árokba borult szerdán reggel, a Komádi és Furta közötti úton.

Valami készül Komádiban2008-10-29 14:12:59


Különleges produkcióra készülnek Komádiban, amit elõször az iskola jótékonysági bálján, majd egy önálló esten, úgynevezett városi cuhárén láthatnak az érdeklõdõk.

Bankjegykiadó automatát vittek el ma (október 16-án) hajnalban Komádi egyik pénzintézetébõl. Az automatát drótkötéllel rángatták ki a helyébõl. A bank ajtaját betörték, ezután kötözték a drótkötelet az automatára, amit el is vittek.


Jó hangulatban telt a hétvége Komádiban a rossz idõ ellenére is. A szombati szüreti felvonulás és mulatság remekül sikerült, és sok látogatót vonzott.

A mozgásért, a kikapcsolódásért állt össze az a kis csapat Csökmõn, akiket a komádi Pálfi Franciska tanít a showtánc elemeire.

« Előző 1 ... 10 « 11. oldal »