2024. április 17. Szerda, Rudolf.
 

Tavaly 7612 lakás épült az országban, 8,9 százalékkal kevesebb, mint az elõzõ évben, a kiadott építési engedélyek száma azonban 29,9 százalékkal nõtt, és meghaladta a 12,5 ezret – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhetõ családi otthonteremtési kedvezményrõl, a legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítési lehetõségrõl, illetve a három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásáról szóló kormányrendelet.

A növekedési hitelprogram mintájára 2,5 százalékos fix kamatú, forintalapú lakáshitelt, az új lakásoknál - minden számlával igazolt költségre - áfa-visszaigénylést és négyzetméterenként 30 ezer forintos energetikai támogatást javasol a Magyar Építõanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) a lakásépítések élénkítésére.

Az idén az elsõ három hónapban 1692 új lakás épült, 51 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ami 20 százalékos növekedés a 2013. január-márciusihoz képest.

A nemzetgazdasági miniszter az új lakások építésére is kiterjesztené a jegybank növekedési hitelprogramját - Varga Mihály errõl az m1 Este címû mûsorában beszélt csütörtökön. Úgy fogalmazott: az intézkedés növelné a gazdaság teljesítményét és stabilabbá tenné a növekedést. A tárcavezetõ ugyanakkor hangsúlyozta: a hitelprogram kiterjesztése a magánvéleménye, amelyrõl a Magyar Nemzeti Banknak saját hatáskörben kell döntenie.

A tégla- és cserépgyártás mintegy 60 százalékkal zuhant 2008 óta, de más építõanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben: az ágazat nem áll messze attól, hogy több építõanyag gyártása teljesen megszûnjön Magyarországon - jelentette ki a Magyar Téglás Szövetség elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.


A Társaság a Lakásépítésért Egyesület úgy számol, 3-5 százalékos THM mellett lennének elérhetõk a lakáscélú kölcsönök.

Több mint 50 százalékkal esett vissza a lakásépítések száma egy év alatt, a legtöbb magyarországi megyében még 100 építési engedélyt sem adtak ki 3 hónap alatt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön publikált számaiból.

Csaknem 6 százalékos volt a visszaesés tavaly az építõiparban, az ágazat teljesítményét jórészt a lakásépítések elmaradása húzta le. A szerzõdésállományok növekedése alapján jövõre akár javulhat is a helyzet.

« 1. oldal »