2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Több bank is arról számolt be, hogy amióta nem csak közszférában dolgozó devizahitelesek nyújthatják be igénylésüket, azóta megsokszorozódott az árfolyamgát iránt érdeklõdök száma. Szakértõk szerint a növekvõ érdeklõdésnek a gyengülõ forint is a magyarázata.


Szerdán robbant a hír, miszerint a kormány értéknövekedési hozzájárulás címen egyfajta új ingatlanadót vezetne be. A kormány által azonban még nem is tárgyalt tervezet pedig hamar felkorbácsolta a kedélyeket az amúgy pangó, vagy még inkább a mélyben vergõdõ ingatlanpiacon.

Tisztességtelen a bíróság szerint az OTP hitelezési gyakorlatának egy pontja, így a bank egyik ügyfele valószínûleg kártérítést kap. A bank alacsonyabb árfolyamon adta, de magasabb árfolyamon hajtotta be a hitelt. Ezt a módszert az összes hazai bank alkalmazta, amivel havonta több ezer forintot is veszíthettek a hitelfelvevõk. A bírósági ítélet lavinát indíthat el, ha vérszemet kapnak az adósok, akkor százmilliárdos bukás is fenyegetheti a bankokat.

A 2011-es népszámlálás elõzetes adatai alapján Magyarországon az elmúlt 10 évben közel 8 százalékkal, vagyis több mint 300 ezer darabbal nõtt a lakások száma. Mindeközben az elõzetes adatok szerint megállapítható, hogy a jelenlegi 4,39 millió magyarországi lakásból mindössze 3,88 millió számít lakottnak, vagyis 500 ezernél is több a hivatalosan "nem lakott" lakások száma.

Március elsejéig kell a gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak teljesíteniük a kötelezõ kamarai regisztrációt. Az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást március 31-ig kell befizetni.


Budapest - A végtörlesztés közelgõ határideje mozgósította a vevõket – mutatnak rá az elemzõk.

A Magyar Közlöny 2012. évi 2. számában megjelent az Új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvérõl), amelyet a parlament 2011. december 13-án fogadott el, és 2012. július 1-jén lép hatályba.

Budapest, 2011. november 18., péntek (MTI) – A nemzetközi Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OCED) tagországai alkotta úgynevezett OECD-térségben nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az egy hónappal korábbihoz képest. A 34 tagállam közül csupán kilencben mérséklõdött a ráta, a legnagyobb mértékben Magyarországon.

Csökkent a benzin ára2011-11-04 12:53:20

Budapest, 2011. november 4., péntek (MTI) – Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

Véget vetne a kormány adócsomagja annak a lehetõségnek, hogy egyes települések a nullaszázalékos iparûzési adóval magukhoz csábítanak fuvarozó cégeket, amelyek azonban csak papíron jelentkeznek be hozzájuk. A gépjármûadóra hajtó kistelepüléseknek azonban az lehet az igazi csapás, hogy a tervek szerint a kormány elvenné ezt az adónemet a helyi önkormányzatoktól, így a cégekért közöttük kialakult verseny értelmét veszítené.

Ingyenes látásellenõrzésen vehetnek részt az érdeklõdõk országszerte a Látás Hónapja elnevezésû rendezvénysorozaton.

Hétfõn több helyen várható intenzív zivatar, az OMSZ kilenc megyére adott ki naracssárga figyelmeztetést.

Tízbõl két magyarnak volt gondja a közüzemi díjak befizetésével az év második negyedévében, 6 százalékuk pedig a lakáshitel-törlesztéssel is késett - derül ki a Tárki kutatásából.

Az ország nagy részén kisüt a nap az átvonult hidegfront után. A hét elején általában 30 fokig melegszik a levegõ. Az elmúlt napokban több melegrekord is megdõlt, a következõkben viszont már nem lesz forróság.

Olaszország a hazája annak a mosolygós, barátságos torinói kislánynak, aki nyolc hónapja Debrecenben él és tanul, s a minap Csökmõre is ellátogatott. Megkérdeztük, hogy érzi magát hazánkban, hogyan jutott el településünkre. A beszélgetés könnyen ment, mert Margherita remekül érti nyelvünket, és a válaszadás sem okozott neki gondot.

Százezer eurós - csaknem 27 millió forintos - segítséget nyújt Magyarország a földrengés sújtotta Haitinek.

Fölényes gyõzelmet aratott a magyar nõi kézilabda-válogatott Chile ellen a kínai világbajnokságon vasárnap - közép-európai idõ szerint - délelõtt.

Újabb két ember halt meg Magyarországon, feltehetõen az új influenza miatt.

« Előző « 5. oldal »