2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

2015-ben várhatóan 200 milliárd forintnyi agrártámogatás-elõleget oszt szét az állam a gazdák között, december elejéig 150 milliárdot már megkaptak. 35 különbözõ jogcímen lehet támogatást igényelni.

Három embert küldene elõzetes letartóztatásba a bíróság az uniós földtámogatási panamával kapcsolatnak. Az ügynek jelenleg 23 gyanúsítottja van, a csalók százmilliókat szereztek meg a vidékfejlesztési hivatal rendszerén keresztül.

Mintegy 2 milliárd forint átutalása kezdõdõdött meg több mint 5 ezer gazdálkodónak az anyajuhtartás és az anyajuh de minimis támogatás keretében – közölte a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az MTI-vel.

Milliókat is bukhatnak2015-04-18 10:07:27

Saját magukat hibáztathatják azok az agrár-környezetgazdálkodásban (akg) érintett termelõk, akik most jelentõs támogatási összegektõl esnek el – derül ki a Miniszterelnökség agrárszektor.hu-nak adott állásfoglalásából.

Megindult az egységes agrártámogatási kérelmek beadása április 1-jén, mostanáig körülbelül 900 ezer-1 millió hektárra adtak be kérelmet, illetve kezdték el a beadást – közölte Gyuricza Csaba, a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök esti mûsorában.

A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elindította a 2014. évi területalapú támogatáshoz kapcsolódó, elkülönített cukortámogatás kifizetését, amely során 4,2 milliárd forintot utal át több mint 500 ügyfél részére a következõ napokban - közölte az MVH pénteken az MTI-vel.

A támogatási rendeleteket a tárca elkészítette, a közigazgatási egyeztetés még tart.

Döbbenet a földeken…2015-02-08 09:20:50

A gazdálkodók nem értik, hogy miért vesznek el tõlük most ennyi pénzt.

A kezdeményezésben résztvevõ intézmények és gyermekek száma folyamatosan nõ.

Tavaly mintegy egymilliárd forinttal több jutott az iskolagyümölcs-program finanszírozására - közölte Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfõn az MTI-vel.

Megkezdte a különleges tejtámogatás második felének kifizetését a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), ennek keretében mintegy 2200 ügyfélnek csaknem 6 milliárd forintot fizetnek ki.

Változik a mezõgazdasági káresemények bejelentése: november elsejétõl az agrárkár-enyhítési rendszerben elektronikus kárbejelentést alkalmaznak, és ettõl az idõponttól a mezõgazdasági biztosításoknál is elektronikus területösszesítõt használnak – tette közzé a Földmûvelésügyi Minisztérium (FM) hétfõn a kormányzati hírportálon.

Az Iskolatej Program keretében 263,4 millió forint támogatást fizetett ki a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a napokban a 2013/2014-es tanévre vonatkozó támogatás részeként – tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.

Az egyes állatbetegségek megelõzésének, illetve leküzdésének támogatására a baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegû támogatást folyósít a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – közölte az MVH pénteken az MTI-vel.

Megkezdte a szõlõültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatások kifizetését a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), e célra 3,46 milliárd forintos keret áll rendelkezésre uniós forrásból – közölte az MVH csütörtökön az MTI-vel.

Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) ez év július 1-31. között – közölte az MVH hétfõn az MTI-vel.

Lehetõség nyílik június 1-30. között a tejágazat szerkezetátalakítását kísérõ állatjóléti támogatási programban résztvevõ gazdálkodóknak a 2013/2014. gazdálkodási évre vonatkozó kifizetési kérelmeik benyújtására – közölte a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kedden az MTI-vel.

Az elmúlt öt hónapban 11 975 gazdálkodónak 44 milliárd forint agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatást fizetett ki a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – közölte az MVH csütörtökön az MTI-vel.

A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a 18. héten egyes, kizárólag nemzeti forrásból finanszírozott jogcímeken 186,5 millió forint támogatást fizetett ki.

Továbbra is lehet kérelmeket benyújtani a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, annak ellenére, hogy május 15-én lejárt a szankciómentes egységes kérelem beadási ideje - közölte az hivatal szerdán.

« 1. oldal »