2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Soha még nem volt olyan gazdag a világ lakossága mint tavaly, azzal a szépséghibával, hogy a vagyon szélsõségesen egyenlõtlenül oszlik meg. Az Allianz biztosító társaság 53 országra kiterjedõ Global Wealth Report címû felmérése szerint a magánháztartások bruttó pénzügyi vagyona tavaly 7,4 százalékkal 136 ezer milliárd euróra emelkedett.

Európát és fõként a feltörekvõ piacokat nem igazán gazdasági-pénzügyi problémák, hanem politikaiak sújtják. A jelenlegi légkör kedvez a nacionalizmus terjedésének, ez pedig súlyosbítja a meglévõ gazdasági-pénzügyi problémákat. Európa bizonyos tekintetben ördögi körbe került – nyilatkozta az Alapblognak Bill Emmott, aki a The Economist volt fõszerkesztõje, jelenleg befektetési alapkezelõ cégek tanácsadójaként tevékenykedik.

A menekültválság eszkalálódása óta nõtt azoknak a briteknek a száma, akik támogatják az ország távozását az Európai Unióból, és nagyon kevesen vannak, akik befogdnának menekülteket az országba.

A menekültválság eszkalálódása óta nõtt azoknak a briteknek a száma, akik támogatják az ország távozását az Európai Unióból, és nagyon kevesen vannak, akik befogdnának menekülteket az országba.

A német kormány szerint Nagy-Britanniának továbbra is az Európai Unióban a helye, de a szabad munkaerõmozgás elvét nem lehet megkérdõjelezni - közölte hétfõn Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivõ.

Három év felügyelet alá helyezett a bíróság szerdán két 11 éves fiút, akik tavaly meg akartak erõszakolni egy nyolc éves kislányt Nagy-Britanniában.
Formálódik az új, konzervatív-liberális koalíciós kormány Nagy-Britanniában, ahol kedden este a konzervatív David Cameron kapta meg a kormányalakítási megbízást II. Erzsébet brit uralkodótól.
« 1. oldal »