2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének utolsó napján, május 20-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Magyar Posta Zrt. meghosszabbítja a kiemelt ügyfélszolgálatok, illetve postafiókok nyitvatartási idejét – közölték a szervezetek hétfõn az MTI-vel.

Már csak bõ két napjuk maradt az adózóknak arra, hogy a május 20-i határidõig elkészítsék személyijövedelemadó-bevallásukat, ezt sokan a tavalyi évhez hasonlóan az utolsó pillanatokra hagyták.

A május elejéig benyújtott dokumentumok mintegy 18 százaléka bizonyult hibásnak; a számítási hibát és hasonló elírást az adóhivatal javítja, a személyhez kötött adatok korrigálásához azonban az adózó közremûködése szükséges - közölte az MTI kérdésére a Nemzeti Adó-és Vámhivatal.

Már csak szûk két hetük maradt az adózóknak arra, hogy a május 20-i határidõig elkészítsék személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat; ezt várhatóan sokan idén is az utolsó pillanatokra hagyják, õket a NAV egyes ügyfélszolgálatai hosszított nyitva tartással várják majd.

Adóköteles a diákmunkával, egyszerûsített foglalkoztatás keretében szerzett jövedelem, ha összege meghaladja a mentesített keretösszeget, azaz a foglalkoztatás napjainak száma és az adóév elsõ napján hatályos kötelezõ legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegének (2013-ban 4510 forint/nap) szorzatát – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) hétfõn a Facebook oldalán.

Egy személygépkocsi csomagterében több mint ötezer doboz csempészcigarettát és csaknem két kiló vágott dohányt – mintegy négymillió forint értékben -, valamint négy mobiltelefont találtak a pénzügyõrök Hajdúnánáson – tájékoztatta a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyõri Fõigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) is érkeztek jelzések a Novatek típusú online pénztárgépek problémás mûködésével kapcsolatban – írta a szervezet a Napló által április 3-án feltett kérdésekre.

Mintegy 30 millió liter olajat forgalmazott jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül az elmúlt két évben egy bûnszervezet, amelynek eddig kilenc tagját helyezte elõzetes letartóztatásba a bíróság – jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtótájékoztatóján szerdán, Debrecenben.

A szociálisan rászorultak kérhetik a járási hivataltól az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alóli mentesítést – hívja fel az érintettek figyelmét közleményében a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a honlapján.

Másfél hét alatt három Hajdú-Bihar megyei településen találtak a pénzügyõrök olyan berendezést, amellyel a házilag elõállítható mennyiséget többszörösen meghaladó párlatot állítottak elõ – közölte a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyõri Fõigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint az 1353 ADÓNYILATKOZAT elnevezésû nyomtatványon a személyes adatokon túl mindössze három sort kell kitölteni, és a benyújtási határideje május 20. Az adónyilatkozat a NAV bármely ügyfélszolgálatán beszerezhetõ, illetve a NAV honlapjáról is letölthetõ.

Noha a NAV idei ellenõrzési irányokat meghatározó tájékoztatójában nem szerepel a méltányos megközelítés fogalma, az adóhatóság idén is figyelembe veszi, hogy az adózói kötelezettség megsértése mögött mi áll, szándékos adóelkerülés, vagy csak hiba.

Elõre is kaphat a munkavállaló Erzsébet-utalványt, amely ilyenkor béren kívüli juttatásként adózik, feltéve, hogy a munkaviszony fennmarad – hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Idén a sertéstenyésztés és húsfeldolgozás, a kereskedelem, valamint a munkaerõ-kölcsönzés kap kiemelt figyelmet, az év második felétõl az elektronikus pénztárgépek használatát is ellenõrzik.

Az szja-bevalláshoz február 17-éig kérhetõ a NAV közremûködése - figyelmeztet az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyéni vállalkozóknak, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az áfafizetésre kötelezett õstermelõknek február 25-éig kell bevallaniuk és befizetniük személyi jövedelemadójukat (szja).

A NAV honlapján pontosan kiszámítható, hogy 2014-ben a rendszeres bérjövedelembõl mekkora lesz az adóalap-, illetve járulékkedvezmény.

Már postázza a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványokat. Fontos határidõk is közelednek, sõt, az egyik nyilatkozat kitöltéséhez már csak két hetünk van.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén elõször személyre szabottan küldi ki a borítékokat, így az csak olyan dokumentumokat tartalmaz, amelyre az adózónak valóban szüksége van.

Azt írja a Facebookon a Nemzetó Adó- és Vámhivatal, hogy mostantól külön odafigyelnek azokra a postai csomagokra, amikben valószínûleg valamilyen dohánytermék van. Azokat a csomagokat kell a törvény szerint elkobozni, amelyeket

Tizenkétezer doboz cigarettát akart becsempészni az a nyolc magyar állampolgár, akiket a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség járõrei igazoltattak Zsurk közelében pénteken. A helyszínre kiérkezett rendõrök – és Odin névre hallgató nyomkövetõ kutyájuk – a Tisza ártéri szakaszán 19 ládára lettek figyelmesek, amelyek, mint kiderült, 10 millió forint értékû cigarettát rejtettek.

Engedélyt még nem is lehet kapni, de január másodikától blokkolhatják az engedély nélkül mûködõ online szerencsejáték oldalakat. Egyelõre nincs jogszabály, amelyhez igazodva a cégek valóban be tudnának jelentkezni a legális magyar mûködéshez, írta hétfõi cikkében a Népszabadság.

Orbán Viktor kormányfõ szerint a mindent a végére hagyó magyarok miatt csúszik a kasszacsere, ugyanakkor a kereskedõk azt mondják, már egy éve készülnek erre. Sõt szerintük éppen az állam módosítgatásai lassították a fejlesztõket, akik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ne maradjon az ország benzin, élelmiszer és gyógyszer nélkül január elején.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adótitok és személyes adatok védelmére hivatkozva tagadja meg az arról a vizsgálatról szóló jelentés kiadását, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Horváth András áfacsalásról szóló állításai kapcsán egy hétvége alatt végzett el.

Csillagháborús technikákat vásárolna az adóhatóság a csempészek minél hatékonyabb felderítése érdekében. A pénzt az EU adja, a konkrét tervek már megszülettek. A drónokat - vagyis a távirányítható repülõgépeket is bevetnének.

Három helyen tettek feljelentést, de egyelõre egy reagált.

« Előző « 6. oldal »  Következő »