2025. március 19. Szerda, József, Bánk.
Elhalasztotta a parlament kedden az állami földvagyon kezelésével összefüggõ egyes törvények módosításáról szóló kormányzati elõterjesztés zárószavazását. Új katonai életpálya bevezetésérõl és ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztésrõl döntött kedden a parlament.
Elfogadta a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljérõl szóló törvényt kedden az Országgyûlés. Elfogadta az Országgyûlés kedden a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelõ alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást.
Megszûnik a jövõben a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken: 2016-ra és az azt követõ évekre már nem adható ki kereskedelmi célú halászati engedély – döntött az Országgyûlés kedden. A lehetõ legrövidebb idõn belül, július végéig pénzükhöz juthatnak a Quaestor-botrányban kárt szenvedett emberek, amennyiben a parlament elfogadja a Fidesz javaslatát – mondta Tuzson Bence a kárrendezését biztosító követeléskezelõ alap létrehozásáról szóló törvény összevont vitájában hétfõn a parlamentben.
Szeptembertõl a pedagógus életpálya részeként újabb 3,5 százalékos béremelés várható – mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere éves meghallgatásán az Országgyûlés kulturális bizottsága elõtt szerdán, Budapesten. Jelezte: az emelés 2016-ban és 2017-ben is folytatódik majd.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére megkezdõdött az új jövedéki törvény kidolgozása, a törvényjavaslat várhatóan 2016 tavaszára készülhet el - közölte az NGM jövedéki és ökoadók osztályának vezetõje. A népesség és a lakások tíz százalékára kiterjedõ, "kis népszámlálást", mikrocenzust tartanak 2016 októberében Magyarországon az Országgyûlési keddi döntése értelmében. Elkészült az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérõl szóló törvény módosítási javaslata, e szerint egyebek között fellebbezni lehet majd a bio-élelmiszerek kifogásolt minõsítése ellen, az élelmiszerlánc felügyeleti szerv az üzemi konyhákat is vizsgálja, és a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók az emberi egészség veszélyeztetésének megszüntetése miatt hozott hatósági intézkedések. Egyszerûbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminõsítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évrõl három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása, amelyet Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter hétfõn terjesztett a parlament elé.
Az Országgyûlés kedden több ponton módosított egyes jogállási törvényeket: a változtatások egyike kimondja, hogy a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bûncselekmény miatt büntetõeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról. "Kis népszámlálást", mikrocenzust javasol tartani 2016 októberében - a 2011-es elõzõ és a 2021-ben esedékes következõ népszámlálás félidejében - a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a népesség személyi, családi és lakásviszonyairól.
Megkönnyíti a bankokkal való elszámolást és a nem természetes személy betétesek esetében lehetõvé teszi a negatív kamat kikötését az a parlament által pénteken elfogadott törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerzõdésekkel összefüggõ jogszabályokat módosítja. Tárgysorozatba vette az Országgyûlés kulturális bizottsága kedden a megyei könyvtárak és a megyei hatókörû városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvényjavaslatot.
Változhatnak a jogállásra vonatkozó szabályok a közszférában a parlament honlapjára hétfõn kikerült törvényjavaslat szerint; a közszférába vetett bizalom erõsítését célozzák a javaslat azon elemei, melyek szerint a közigazgatási szervnek nyomban tudomást kell szereznie arról, ha alkalmazottja ellen büntetõeljárás indult. Új, a sajtó-helyreigazítási perhez hasonló eljárás védené a képmáshoz és hangfelvételhez fûzõdõ személyiségi jogokat egy törvényjavaslat szerint, amely hétfõn került fel a parlament honlapjára. Valamennyi országgyûlési képviselõ és a 13 nemzetiségi szószóló is leadta a január 31-i határidõre a saját és a vele közös háztartásban élõ házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Országgyûlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke szombat délután az MTI-vel. A franciaországi terrortámadás után Magyarországot érintõ biztonságpolitikai kérdéseket vitatták meg az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfõi zárt ülésén a Parlamentben.
Az Országgyûlés törvényalkotási bizottsága keddi ülésén több módosítást javasolt az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvényekhez. Ezek alapján a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma a kisebb árbevételû üzletekre is kiterjedhet. Elfogadta az Országgyûlés kedden azt a módosítást, amelynek értelmében egyebek mellett rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, és a vásárlók a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik ott.
Az Országgyûlés mai, várhatóan idei utolsó elõtti ülésén szavaz a jövõ évi költségvetésrõl és a vasárnapi pihenõnap bevezetésérõl.
A legfõbb ügyész szerint a bûnözés korábbi robbanásszerû növekedésével és kedvezõtlen minõségi változásaival szemben 2009 és 2013 között alapvetõen konszolidált kriminalitási helyzet alakult ki Magyarországon.
A jövõben a vezetõ beosztásban lévõ kormánytisztviselõkre is kiterjed a köztisztviselõk mellett a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség - a többi közt ezt is tartalmazza a jogállási törvények módosítása, amelyet hétfõn 128 igen szavazattal, 51 ellenében fogadott el a Ház. A társadalmi igényekkel és elvárásokkal, a dohánytermék-kiskereskedõktõl kapott jelzésekkel és az elmúlt idõszak gyakorlati tapasztalataival indokolta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelmérõl szóló törvény módosítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelõs államtitkára szerdán a parlamentben.
|
| |
|