2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Esetleges kandidálása esetén 4,1 milliárd dolláros költségvetéssel számol a 2024-es olimpiára Los Angeles városa. Ehhez az összeghez hozzájön még 400 millió dollár az elõre nem látható költségekre, és 150 millió dollár biztosításra, vagyis összesen mintegy 1300 milliárd forintot költenének az eseményre.

Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság elküldte a 2024-es olimpiára és paralimpiára vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatát Lausanne-ba a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz Tarlós István fõpolgármesternek és Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének aláírásával.

A Budapest 2024-es olimpiai pályázatához készült megvalósíthatósági tanulmány szerint az egyik legfontosabb cél, hogy az olimpia miatt épülõ létesítmények a játékok után is gazdaságilag fenntarthatók legyenek. A csõd szélén táncoló Görögországnak ez nem sikerült, és egyetlen évtized alatt elkótyavetyélték az athéni olimpiára felhúzott létesítmények egy részét. A hatástanulmány készítésében is részt vevõ Bienerth Gusztáv szerint Budapest esélyei jelentõsen nõttek az utóbbi években. A tervezett helyszínek között feltûnik a Quaestor egyik telke is.

« 1. oldal »