2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Döntõen honvédelmi, belügyi és rendõrségi feladatokra csoportosítja át a kormány azt a 25 milliárd forintot, amit az Országvédelmi Alapból vesz ki.

A ma kezdõdõ kétnapos rendkívüli ülés második napján, pénteken fogadhatja el az Országgyûlés a menekültügyi törvénycsomagot, benne a gumilövedék használatának engedélyezését.

Hétfõ délután kiderül, lehet-e aláírást gyûjteni a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás ügyében, és az is, hogy lehet-e ellene vagy mellette szóló referendum kiírására.

Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.

Mintegy két hónappal az LA Pénztárgép Kft. cégbírósági bejegyzése után a cég máris típusengedélyt kapott a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivataltól (MKEH) az általa forgalmazott, LAP Sento M típusú online pénztárgépére.

Lekerült a napirendrõl a bankok „puccsszerû” helyzet elé állítása, tárgyalásokat kezdenek a pénzintézetekkel, és nem hárítják rájuk az árfolyamváltozásból eredõ 1100 milliárdot – nagyjából ennyit tudni a kormány terveirõl.

Egy csapásra véget vetett a gépjármû- és lakásbiztosítások évek óta tartó díjcsökkenésének az idén januártól bevezett biztosítási adó.

Októbertõl tízszázalékos lakossági áram-, gáz- és távhõárcsökkentésre számít Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmûszabályozási Hivatal (MEKH) július 1-jével kinevezett elnöke. Lapunknak adott nyilatkozata szerint ugyanakkor még folynak a számítások.

Kétféleképpen is kikerülhetik a reklámadó megfizetését a médiacégek, ha a kormány után a parlament sem változtatna a jelenlegi tervezeten. A kabinet tízmilliárdos költségvetési bevételt remél a reklámok adóztatásából.

A jövõ évi költségvetésben 2-2,5 milliárd forintos megtakarítást jelentene a pártok állami támogatásának a felfüggesztése a teljes 2014-es évre.

A parlament kivételesen sürgõs eljárásban tárgyalta az errõl szóló javaslatot, amelyet 238 igen szavazattal megszavaztak a képviselõk. A törvény várhatóan napokon belül életbe lép.

Több bank is arról számolt be, hogy amióta nem csak közszférában dolgozó devizahitelesek nyújthatják be igénylésüket, azóta megsokszorozódott az árfolyamgát iránt érdeklõdök száma. Szakértõk szerint a növekvõ érdeklõdésnek a gyengülõ forint is a magyarázata.

Földet venne az állam2010-07-16 16:02:01

Aktív szereplõje lenne a magyar földpiacnak az állam. Bárkinek, aki eladná a földjét, elsõ körben a novemberben felálló Nemzeti Földalaphoz kéne fordulnia. Az így megszerzett területeket családi gazdaságoknak adná el vagy adná bérbe az állam.

További intézkedések nélkül, rövid távon összességében negatív következményekkel járhat a kormány akcióterve a lakáspiacon, bár a csomag pozitív intézkedései középtávon már éreztethetik hatásukat.-mondta el Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge’s Holding tulajdonosa.

Kiterjesztenék az EKHO-t2010-06-16 14:42:36
A gyõztes mindent visz?2010-06-10 10:44:59
Marad a 3200 önkormányzat, de harmadával kevesebb önkormányzati képviselõ lesz októbertõl. A parlament kedden elfogadta a Fidesz által benyújtott új önkormányzati választási törvényt.
A szegényebb rétegek lesznek az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének elszenvedõi - olvasható Gyurcsány Ferenc blogján. A volt miniszterelnök bejegyzése szerint az egykulcsos adó „be fog tenni” a keresõk többségének, de lesznek, akik duplán járnak rosszul.
« 1. oldal »  Következő »