2025. március 19. Szerda, József, Bánk.
Ma, azaz július 13-án kezdõdik meg a Quaestor-törvény szerinti kárrendezés, elõször a Befektetõvédelmi Alapot terhelõ kártalanítási részt fizetik ki a brókerkárosultaknak.
Több befektetõ a hitelezõi igénybejelentésre rendszeresített nyomtatványon a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QKKA) részére küldte be azt az igénybejelentését, amelyet a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolójának, a Pénzügyi Stabilitási Felszámoló Nonprofit Kft.-nek kellett volna eljuttatnia – tájékoztatta a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja kedden az MTI-t.
A Quaestor-kötvényesektõl, akik szerda óta nyújthatják be kártalanítási igényüket, eddig több mint ezer kérelem érkezett – mondta a Befektetõ-védelmi Alap (Beva) ügyvezetõ igazgatója csütörtökön este az M1 aktuális csatornán. Mától június 5-éig kérelmezhetik a kártalanítást a Quaestor-károsultak, vagyis a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, illetve a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosai.
A postahivatalok mellett huszonhat kijelölt kormányablaknál is benyújthatják kárigényüket a Quaestor károsultak – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
Május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást a törvény alapján a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosainak.
Hamarosan megkapják egyenlegközlõ igazolásukat postán azok a Quaestor-törvény hatálya alá tartozó ügyfelek, akik a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.-vel (Quaestor Értékpapír Zrt.) kötöttek szerzõdést – közölte a felszámolást végzõ Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) pénteken az MTI-vel. Soron kívüli törvényességi ellenõrzést kér az Állami Számvevõszéktõl (ÁSZ) a kormány azoknál az önkormányzatoknál, amelyek befektettek brókercégeknél – közölte a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János arról is beszámolt, hogy április végéig kapja meg a Költségvetési Tanács a jövõ évi büdzsé fõszámait.
A bankszövetség azt az álláspontot képviseli – s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás – jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc címû mûsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség fõtitkára hétfõn.
Leállította a felügyeleti biztos a Quaestor-károsultak ügyfélegyeztetését, egyben az erre meghirdetett április 20-i határidõt is eltörölte. Az ügyfeleket emiatt hátrány nem éri, õket a teendõkrõl késõbb tájékoztatja a felszámoló – derült ki a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményébõl.
A megyei jogú városok kormányablakaiban legkésõbb május 6-ig felállnak azok a Quaestor ügyintézési pontok, amelyek a károsultakat segítik majd – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Pósán László, a Fidesz debreceni országgyûlési képviselõje bejelentette, hogy az országgyûlés elfogadta a Quaestor-károsultak kárpótlásáról szóló törvényt, melynek köszönhetõen minden 30 millió forintnál kisebb összegû Quaestor–kötvénnyel rendelkezõ ügyfél vissza fogja kapni a pénzét. Tiltakozásul kedden felfüggesztették az ügyfélfogadást a debreceni Quaestor-irodában.
Elfogadta az Országgyûlés kedden a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelõ alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást.
A lehetõ legrövidebb idõn belül, július végéig pénzükhöz juthatnak a Quaestor-botrányban kárt szenvedett emberek, amennyiben a parlament elfogadja a Fidesz javaslatát – mondta Tuzson Bence a kárrendezését biztosító követeléskezelõ alap létrehozásáról szóló törvény összevont vitájában hétfõn a parlamentben.
Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkezõ befektetõit a Befektetõ-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött errõl – közölte a Beva az MTI-vel.
Az MSZP megyei elnöke, Huszka Imre és városi alelnöke Szathmári Károly szerint újabb csalást követ el a Quaestor. A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezõi igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidõ 2015. április 14-én telik le, az eddig a napig postára adott hitelezõi igények határidõn belüli igényként kerülnek nyilvántartásba – közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. csütörtökön az MTI-vel. Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetõi, felügyelõbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelõsséget vállaljanak az okozott károkért.
A kormány, a Magyar Nemzeti Bank és felügyeleti szervei végezzen olyan feltárásokat, amelyeket eddig nem.
Mintegy 68 milliárd forint értékû vagyont sikerült biztosítani a Buda-Cash-ügyben, így remény van arra, hogy minden károsultat kártalanítani lehet – tájékoztatta a fõvárosi fõügyész pénteken az MTI-t. Közölte: a Buda-Cash- és a Quaestor-ügyben a megfeszített munka eredményeként két hét alatt sikerült eljutni a gyanúsításig.
Nem fogad el utazásra szóló, új megrendelést a Quaestor csoporthoz tartozó QuaesTour Utazási Iroda, csõdöt azonban nem jelent a társaság – írta a turizmusonline.hu szakportál csütörtökön az utazásszervezõ cég közleményére hivatkozva. A tervezet gyors megszavazásához kell a módosítás négyötödös jóváhagyása.
Címkék: Bihari hírek, Befektetõ-védelmi Alap, Beva, fiktív kötvény, jegybank, károsult, kártalanítás, Matolcsy György, MNB, QUAESTOR, Windisch László | Szóljon hozzá! |
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezi a Befektetõ-védelmi Alapnál (Beva), hogy a Quaestornál fiktív kötvénnyel rendelkezõ károsultaknak is fizessenek kártalanítást – jelentette be Windisch László, az MNB alelnöke kedden Budapesten a kamatdöntést követõ sajtótájékoztatón.
Rogán Antal szerint vissza fogja kapni pénze nagy részét az a 22 ezer ember, akinek 6 millió forintnál kisebb összegû befektetése volt a bedõlt pénzügyi vállalkozásoknál.
|
| |
|