2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálatot folytat Rézmûves Csaba eltûnése ügyében.

Az elmúlt néhány hétvége kedvezõtlen baleseti statisztikát hozott, egymás után a harmadik „fekete hétvégérõl” történt tájékoztatás az országos médiában. Ezeken a hétvégéken többen vesztették életüket az utakon, mint a megelõzõ év azonos idõszakaiban.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság õrizetbe vette azt az 5 férfit – köztük 3 fiatalkorút –, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2012. július 20-án 03.00 óra körüli idõben Komádi településen egy családi házba – tetõbontás módszerével – behatoltak.

Motoros ellenõrzések2012-07-02 14:31:21

Az Országos Rendõr-fõkapitányság Közlekedésrendészeti Fõosztályának vezetõje a motorkerékpárosok, illetve segédmotor kerékpárosok által okozott, illetve elszenvedett balesetek megelõzése érdekében 2012. július 2-8. között célirányos közúti ellenõrzést rendelt el.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálatot folytat az alábbi személyek eltûnése ügyében, és a lakosság segítségét kéri a megtalálásuk érdekében.

Négy, súlyos sérülésekkel járó közúti baleset történt vasárnap délután Debrecenben, illetve Hajdú-Bihar megyében: a belesetekben öten súlyosan megsérültek, közülük egy személy sérülése életveszélyes – közölte a térségi mentõszolgálat mentésvezetõje az MTI-vel.

Figyeljünk egymásra !2012-06-20 10:49:42

Bonyolult nyomozás zárult le. A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Bûnügyi Osztálya a napokban fejezett be egy hosszan tartó nyomozást, melyben a nyomozók jelentõs erõkkel és szisztematikusan felépített munkával derítettek fel eseteket, melyben számos bûncselekmény megalapozott gyanúja merült fel.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást folytat Noveczki Lajosné 51 éves hölgy eltûnése ügyében, aki június 6-án 09 óra és 09 óra 30 perckor közötti idõben otthonából (Csökmõ, Bercsényi u. 35. szám) gyalogosan ismeretlen helyre távozott.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálatot folytat az alábbi személyek eltûnése ügyében, és a lakosság segítségét kéri a megtalálásuk érdekében.

A rendõrségi munka ismét sikerre vezetett! Több hetes nyomozói munka eredményeként sikerült nyomára bukkanni illetve elfogni a trükkös utcai tolvajt.

Eltûnt személyt keresünk!2012-05-24 10:07:27

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálatot folytat az alábbi személyek eltûnése ügyében, és a lakosság segítségét kéri a megtalálásuk érdekében.

Elsõsorban a csíksomlyói búcsúra tartók és a Nyugat-Európából a pünkösdi hosszú hétvégére hazautazó román vendégmunkások nagy száma miatt fokozott ellenõrzést tartanak a két ország rendõri szervei csütörtöktõl keddig a 42-es és 47-es fõutak hajdú-bihari szakaszain - közölte a megyei rendõr-fõkapitányság sajtószóvivõje szerdán az MTI-vel.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság felhívása
Az elmúlt idõszakban több esetben érkezett bejelentés a Berettyóújfalui Rendõrkapitányságra azzal kapcsolatban, hogy Berettyóújfalu város közterületein trükkös tolvaj fosztja meg áldozatait értékeiktõl. Az ismeretlen elkövetõ a mit sem sejtõ, figyelmetlen személyeket lopja meg egy óvatlan pillanatban.

Polgármesteri felhívás2012-05-09 10:14:26


2012. május elsõ hétvégéjén máig ismeretlen tettesek a Népliget utcai sétányon (Kiserdõ) lévõ padokat megrongálták, a padok farészeit ellopták.

Ma délelõtt a 4-es számú fõút 173+500 km szelvényének (Püspökladány-Karcag) térségében - az úton folyó munkálatok során - II. világháborúból származó bombát találtak.

Autós fizess!2012-04-24 10:00:57

Nehéz hét áll a honi autós társadalom mögött. Életbe lépett az új szabálysértési törvény, túl vagyunk egy újabb benzináremelésen, és kiszivárgott információk szerint jelentõs áremelésre számíthatnak az autósok jármûvük mûszaki vizsgáztatása esetén is.

TOP 100!2012-04-17 15:58:27

Az Országos Rendõr-fõkapitányság összeállította a körözési Top100 listát. Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekrõl illetve tartózkodási helyükrõl információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendõri szervet. A lista letölthetõ pdf-formátumban.

Baleset  a 47-es fõúton Derecske és Sáránd között.

A berettyohir.hu szerkesztõsége nem hivatalos forrásból értesült arról a sajnálatos tényrõl, hogy az elmúlt 2 hétben éjszakánként tipikus zártöréses módszerrel jutottak be elkövetõk néhány lakásba, ahonnan jellemzõen készpénzt, mûszaki cikkeket tulajdonítottak el. A rendõrség munkatársaitól annyit sikerült megtudnunk, hogy nyomozás folyik az ügyben, a hivatalos tájékoztatást csak késõbbre ígérték. Addig is szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét: fokozottan vigyázzanak értékeikre!

Kutya lõtt agyon embert2012-04-07 11:17:28

Kutya lõtt agyon embert Oroszországban, az eb gazdája 15 hónap börtönnel bûnhõdik.

A hosszú hétvége hírei2012-03-20 09:20:48

Lapáttal vágták fejbe…

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bûntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két 41, egy 22 éves berettyóújfalui, és egy 30 éves szentpéterszegi férfi ellen,

Tetten érték õket…2012-03-16 10:11:09


Kedden délután a Berettyóújfalui Rendõrkapitányság vett õrizetbe egy 24 éves komádi férfit akit tetten értek dolog elleni erõszakkal kisebb értékre elkövetett lopás bûntett elkövetésén.

Két napos Tispol közlekedésbiztonsági ellenõrzést tart a rendõrség a megye útjain. Az egyenruhások elsõsorban a passzív biztonsági eszközök, azon belül a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer elõírásszerû használatát figyelik.

Kósa Imre eltûnése2012-03-13 12:58:51

A Hajdúnánási Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya közigazgatási hatósági eljárást folytat Fk. Kósa Imre, Hajdúnánás, Pázsit utca 5. szám, tart. helye: Berettyóújfalu, Rákóczi u. 50. alatti lakos intézeti nevelt eltûnése miatt, aki még 2011.11.30-án a berettyóújfalui gyermekotthonból engedély nélkül eltávozott, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelt magáról nem adott.

A Berettyóújfalui Rendõrkapitányság rendõrei rablás bûntett megalapozott gyanúja miatt õrizetbe vettek egy 23 éves és egy 18 éves furtai férfit.

« Előző « 7. oldal » 10 11 12 13  ... 20 Következő »