2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Több mint 5,3 milliárd forint pluszpénzt kapnak az egészségügyben dolgozók szeptemberben. Július 1-jétõl a kormány feloldotta a mozgóbérek befagyasztását. Lesznek olyan nõvérek és orvosok, akik visszakapják a korábban elvett 13. havi bérük összegét.

A daganatgyanús betegeknek 14 napon belül idõpontot kell kapniuk diagnosztikai vizsgálatra és megszûnik az egynapos sebészeti ellátás volumenkorlátja – ezt is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amelyrõl szombati zalakarosi elõadásán, illetve az azt követõ sajtótájékoztatón beszélt az Emberi Erõforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára.

A pécsi, a debreceni, a szegedi és a budapesti Semmelweis Egyetem rektora elkötelezett minden olyan megoldás mellett, amellyel az orvosképzés a jelenleginél is jobb szintet érhet el, stratégiai terveiktõl azonban jelentõsen eltér az orvosképzõ karok „kimetszésének” gondolata, illetve egy „összeerõszakolt intézményi konstrukció” létrehozása.

Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után - mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon hétfõn megjelent interjúban.

Mindenképpen javítani szeretne a kormányzat a lakosság egészségi állapotán, ezért átalakítják az alapellátást és több lesz a népegészségügyi szûrés és a szûrõhely - errõl az egészségügyért felelõs államtitkár beszélt az Országgyûlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén.

A jövõben nem lehet majd állami kórházban magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtani - jelentette be az egészségügyért felelõs államtitkár egy budapesti konferencián.

« 1. oldal »