2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett elsõ devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai, a testület ezért csütörtökön közzétett határozatában elutasította az ezek alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket.

Az egykori nyugdíjpénztári tagok nem kaptak vissza minden pénzt, ami nekik járt volna, az ombudsman szerint ez alkotmányos alapjogot sért. Az NGM máshogy látja: szerintük méltányos volt a vagyonátadás, például az adókedvezményt sem kérték vissza. Az állam pont azokat hozta hátrányos helyzetbe, akik plusz pénzt tettek volna félre a nyugdíjas éveikre. Utánajártunk mi lett a tagdíj-kiegészítések hozamával, úgy néz ki ezt a pénzt bukták azok a pénztártagok, akiknek járt volna.

Az új Alaptörvény ugyanis kimondja, hogy a család alapja a házasság és a szülõ-gyermek viszony. Ennek alapján az élettársak akkor sem tartoznak egy családba, ha közös gyermekük van. Ez esetben kvázi egyedülállókként nevelik a gyermeküket. Így pedig emelt összegû családi pótlékra lennének jogosultak.

Az Alaptörvény Asztala2011-09-05 12:26:22


Néhány órája maradt a jegyzõknek múlt héten szerdán, hogy intézkedjenek az Alaptörvény Asztala felállításáról a polgármesteri hivatalokban és körjegyzõségeken.

« 1. oldal »