2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A kormány benyújtotta a deviza- és devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyûlésnek.

Hétfõn megtörténik a devizában felvett autóhitelek fixálása: a bankok a nemzeti banktól a tenderen elkérik azt a devizamennyiséget, amit az átváltáshoz használnak, és a 287,2 forintos árfolyamon rögzítik a hitelösszegeket.

Az autóhitelessel mi lesz?2015-05-13 06:31:08

A jegybank indokoltnak tartaná a devizaalapú gépjármûhitelek központi forintosítását.

Hiába haladja meg a jelenlegi tartozás az autó aktuális értékét, sem felgyújtani, sem beparkolni a finanszírozó udvarába nem érdemes, és az is biztos, hogy nem éri meg az elszámoló levelek kézhezvétele után leállni a fizetéssel.

A Napi Gazdaság úgy tudja, az MNB erõs ösztönzõk bevezetését mérlegeli.

Húszmilliárd forint – ennyibe került majd a pénzügyi szektornak a brókerbotránnyal kapcsolatos kárrendezés. Ráadásul 6-8 éven keresztül, legalábbis így számolnak. Egy lapinterjúban a jegybank igazgatója is errõl beszélt. Arról is, hogy az MNB forintosítaná a devizaalapú autó- és személyi hiteleket.

Központi, rendszerszintû forintosításra is sor kerülhet a devizaalapú autóhitelek és személyi kölcsönök esetében, ha nem sikerül rávenni a bankokat, hogy maguktól váltsák forintra a jelenleg jelentõs árfolyamkockázatnak kitett hiteleket – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelõs ügyvezetõ igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornának adott interjúban.

A banki elszámolás mintegy 180-200 ezer élõ lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerzõdést érint, amelyek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek. A lezárt szerzõdéseket is figyelembe véve - durva becsléssel - 1000 milliárd forint körüli szerzõdésállományt érint az elszámolás - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség fõtitkára az MTI-nek.

A forintosítást kivéve az autóhitelesek esetében nagyon hasonló az elszámolás folyamata, mint a lakáshiteleseknél - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI megkeresésére.

A deviza alapú autóhitelesek és a gépjármûlízinges ügyfelek is március-áprilisban kapják meg az elszámolásról az értesítõ leveleket.

ifj. Lomnici Zoltán szerint meg kellene vizsgálni, miért nem vette figyelembe az akkori kormányzat azt a 2004-es ombudsmani állásfoglalást, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitelintézeti törvényt úgy módosítsák, hogy az átlátható tájékoztatást és kockázatfeltáró nyilatkozatot is tartalmazzon.

A bankoknak érdeke, hogy megegyezzenek a svájci frankos autóhitelesekkel, mert ezeknél a fedezetek minõsége sokkal alacsonyabb, mint a jelzáloghiteleknél, így a bankok nagyot bukhatnak, ha az ügyfél nem képes törleszteni - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezetõ igazgatója az MTI-nek.

A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezõknek.

Az autóhiteleseknek fájhat leginkább a svájci frank erõsödése, a lakáshitellel rendelkezõk túlnyomó többségét nem érinti az árfolyamváltozás, hiszen õk már rögzített árfolyamon törlesztenek - emelték ki az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó devizapiaci elemzõk.

A gépkocsi vásárlásához igényelhetõ hitel mértékét is az MNB jövõre hatályos adósság elõírásai szabályozzák, így a vonatkozó paragrafusok kikerülnek a kormány rendeletébõl, amelyben egy kötöttség maradna: a hétéves maximális futamidõ - derül ki a kormány honlapján megjelent tervezetbõl.

A kifizetett hitelek után is visszajár majd az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés összege - erõsítette meg a Fidesz frakcióvezetõje. Hogy pontosan mennyit és hogyan kapnak vissza az adósok, szeptemberben szabályozza majd az országgyûlés. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma Reggel címû mûsorában megismételte: még ebben ebben az évben végleg kivezetik a devizahiteleket.

A devizahitelek említésekor elsõsorban a lakáshitelek jutnak az emberek eszébe, viszont jelentõs veszteségeket könyvelhettek el a devizaalapú autóhitelt felvevõk is. A törvényjavaslat alapján nekik is visszajárhat pénz, kiszámoltuk mennyi.

Az Autóhitel Alkusz Zrt. elemzése szerint a bankok újabban szinte kizárólag lízingkonstrukciókat ajánlanak a magánszemélyeknek. Az új szabályok szerint ugyanis már nem lehet opciós vételi jogot kikötni a gépjármûvekre a hitelszerzõdésekben.

Nem veheti vissza a bank az autót akkor sem, ha kiderül, érvénytelen a szerzõdés, a szerzõdés lezárása után pedig még öt évig támadható a kifogásolt ügylet.

A Fõvárosi Törvényszék jogerõs ítélete érvénytelenített egy szerzõdést, mert azt a pénzintézet helyett egy olyan kereskedõ írta alá, akinek erre nem volt jogosultsága. A precedensértékû ítélettel kapcsolatban Bihari Krisztina ügyvéd elmondta: az ügyfél csak tõke- és jegybanki kamattal tartozik a pénzügyi cégnek.

2013. július 3. Lenne még mit tenni az autóhitelesek érdekében, de legalább már megszületett az elsõ, a lízingcéget pénz visszafizetésére kötelezõ felügyeleti határozat. Mi több visszásságról is tudunk.

2013. május 10. Új autóra már 10 százalékos kamattal, használt gépkocsira pedig 12-13 százalékért is kaphatunk forinthitelt. A legjobb ajánlatokkal a bankokban találkozhatunk, a vásárlóknak azonban csak töredéke választja ezt az utat. Pedig a kereskedõknél, kevés kivételtõl eltekintve, jóval drágább a kölcsön.

« 1. oldal »