2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A bankszövetség azt az álláspontot képviseli – s ezt még az alkotmányból is le lehetne vezetni -, hogy Quaestor károsultaknak nem jár semmilyen kárpótlás – jelentette ki a Kossuth rádió 180 perc címû mûsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség fõtitkára hétfõn.

A Magyar Bankszövetség elnöke a szektor idei legnagyobb kihívásának nevezte a devizahitelek elszámolását, amelynek elõkészítése szavai szerint jó ütemben halad, és megjegyezte, hogy mindeközben a bankrendszerben jelentõs átalakulás zajlik.

A Bankszövetség elnöke indokoltnak és helyesnek nevezte az árfolyamkockázat kivezetését a lakossági jelzáloghitelezési piacról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elszámolás az autó- és fogyasztási hitelesek terheit is enyhíti.

A Magyar Bankszövetség elnöke a szektor idei legnagyobb kihívásának nevezte a devizahitelek elszámolását, amelynek elõkészítése szavai szerint jó ütemben halad, és megjegyezte, hogy mindeközben a bankrendszerben jelentõs átalakulás zajlik. Patai Mihály az MTI-nek adott interjúban elismerte a költségvetési és monetáris trendforduló eredményeit, de hiányolta a gazdaságpolitikai fordulat végigvitelét.

A fogyasztói hitelek elszámolása után a törlesztõrészletek átlagosan 25 százalékkal csökkennek, azonban nagy lesz a szórás, az ügyfelek 99 százalékának 5-40 százalék között csökken a törlesztõrészlete - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség fõtitkára a szövetség és a Magyar Nemzeti Bank közös keddi sajtóbeszélgetésén Budapesten.

A bankkártya csak és kizárólag a kártyakibocsátó bank saját rendszerén belül szolgálhat azonosítására, ezért annak adatait senki ne közölje ilyen célra másokkal - hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség csütörtöki közleményében.

Az elszámolás hatásait figyelembe véve azok, akik 2008-ban vettek fel devizahitelt, ugyanolyan helyzetben lesznek, mintha forintban adósodtak volna el, a 2005-2007 között hitelt felvevõk pedig a forinthitelesekhez képest átlagosan egy jó használt autó árával lesznek elõnyösebb helyzetben – mondta Becsei András alelnök, a bankszövetség keddi háttérbeszélgetésén.

A bankszövetség fõtitkára szerint a forintosítás piaci árfolyama az elmúlt idõszak változásait nézve kedvezõ, és várhatóan az lesz a jövõ év elsõ fél évében is, a forint ugyanis ma nincs a “nagyon erõsen gyenge oldalon” az elmúlt hónapokhoz képest.

Az utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minõsítése ellen. A szervezet szerint az igazságosság társadalmi igénye is sérül, mert az alacsony kamatszintért árfolyamkockázatot vállaló devizahitelesek lényegesen jobban fognak járni, mint a nemzeti valutában eladósodottak.

A Magyar Bankszövetség egyelõre arra vár, hogy a köztársasági elnök normakontrollra küldje a Kúria devizahitelesekrõl hozott legutóbbi döntését. Kovács Levente fõtitkár a közrádióban azt mondta: jogszabályi megoldásban érdekeltek, és nem szeretnék perek sokaságát lefolytatni. Arról is beszélt, hogy jelenleg nincs pontos statisztika arról, milyen mértékben kell bankokat feltõkésíteni a kúriai döntés miatt, ilyen adat csak szeptemberben lesz. Leszögezte, hogy a bankszövetség az ügyben nem akar kétlépcsõs megoldást és a forintosítást piaci alapon képzeli, máskülönben a szektor kompenzációra szorul.

A Magyar Bankszövetség méltánytalannak tartja az Országgyûlés által pénteken elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerzõdésekre vonatkozó, a lakossági hitelezést alapjaiban újraíró törvényt, mert úgy véli, a jogszabály olyan elveket követel meg több mint egy évtizedre visszamenõen a szigorú felügyelet alatt álló bankoktól, amelyeket eddig sem a jogalkotó, sem a felügyelõ hatóság, sem a bíróságok nem dolgoztak ki, és nem tettek ismertté.

A Magyar Bankszövetség fenntartja, hogy az árfolyamrés alkalmazása jogszerû, nemzetközileg is elismert valós gyakorlat, és azon az állásponton van, hogy az egyoldalú szerzõdésmódosítás szigorú szabályait a bankszektor maradéktalanul teljesítette – mondta Kovács Levente, a bankszövetség fõtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A Magyar Bankszövetség szerint a Kúria döntése méltánytalan volt, de a bankszövetség elfogadja - mondta Kovács Levente, a szervezet fõtitkára.

A szervezet szerint a jövedelemarányos törlesztõrészlet szabályozás 30 százalékkal csökkentheti az új lakossági hitelek kihelyezését.

A bankszövetség információi szerint a banki ügyfeleknek már a háromnegyede regisztrálta magát a februárban induló havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételre.

Az árfolyamgát kiszélesítését üdvözli, a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt azonban társadalmilag károsnak tartja a Magyar Bankszövetség fõtitkára.

Az Origo értesülése szerint a Magyar Bankszövetség az árfolyamgátat megtartását és még vonzóbbá tételét javasolja egyebek mellett a devizahitelesek megsegítésére. A portálon kedd este megjelenteket a bankszövetség nem kommentálta.

A Bankszövetség elsõ embere elõször mondott pár konkrétumot a formálódó mentõcsomagról. A bankok önként 100 milliárdos terhet vállalnak.

Kétféle devizahiteles javaslatcsomagot helyezett a kormány asztalára tegnap a bankszövetség. Úgy hírlik, az egyik a lakáscélú devizahitelek azonnali és kedvezményes forintosításáról, a másik pedig egy ötéves, gyorsított árfolyamgát keretében történõ fokozatos forintosításról szól. Elõbbi egy átlagos hiteles esetében szerintünk közel 16%-os törlesztõrészlet-csökkenéssel járna, utóbbi esetében azonban ilyen hatásról egyelõre nem tudni. Értesüléseink szerint a banki és jegybanki javaslatok egyaránt napirendre kerülnek a kormány mai ülésén. Cikkünkben megvizsgáljuk a számok nyelvén is, a bankok kétféle javaslata milyen hatással járhat a bankszektorra, az államra, az MNB-re és a devizahitelesekre nézve.

A devizahiteles perekben az adósok fõ célja megszabadulni a nagy terhet okozó kötelezettségek alól. Több jogász és érdekvédõ ennek lehetõségével kecsegteti az adósokat, akik ennek érdekében akár plusz költséget, terhet vállalnak és bírósághoz fordulnak - de a hitel irreálisan magas terheit még egy kedvezõ bírósági döntés sem képes enyhíteni.

Felvettem a kapcsolatot az illetékes ír államtitkárral, az ottani magáncsõd intézmény nagyon jó megoldásnak tûnik a 90 napon túl késedelmes hitelek problémájára - mondta a Portfolio.hu szerdai hitelezési konferenciáján Orbán Gábor, az NGM államtitkára.

A Magyar Bankszövetség hibás eszköznek tartja a kilakoltatási moratórium tavaszi/nyári fenntartásának lebegtetését; a sajtóban bejelentett egyoldalú kezdeményezés ellentmond a kormánnyal kötött korábbi megállapodásnak, a gazdasági kiszámíthatóságot csökkenti, ezért a bankszövetség nem támogatja - közölte a szervezet kedden.

Ugrásszerûen nõtt az árfolyamgát iránt érdeklõdõk száma a kereskedelmi bankoknál az elmúlt hetekben, miután a nem közszférában dolgozó devizahitelesek is benyújthatják igényeiket.


Budapest - A végtörlesztés közelgõ határideje mozgósította a vevõket – mutatnak rá az elemzõk.
« 1. oldal »