2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

Kötelezõ óvodába járáshoz köti a kormány a családi pótlék folyósítását 2016. január 1-jétõl.

Az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.

Átlagosan mintegy 15 százalékkal mérséklõdött az iskolákban az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzások száma a 2013-14-es tanévben az azt megelõzõhöz képest - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyi államtitkársága.

A minisztériumban már dolgoznak az ezt lehetõvé tevõ jogszabályon. Több tízezer érintett kiskorú van, és számuk folyamatosan emelkedik. Az emelt összegû családi pótlékkal együtt más kedvezmények is járnak, ilyen például az ingyenes tankönyvre, a félárú étkezésre és a kedvezményes utazásra való jogosultság.

Soltész Miklós szerint fontos és jó eredményeket hozó kormányzati döntés volt a családi pótlék iskolalátogatáshoz kötése 2010-ben, hiszen az eltelt években jelentõsen csökkent az igazolatlan hiányzások száma az oktatási intézményekben.

Állásfoglalást dolgoztak ki a tüdõgyógyászati szervezetek arról, mely esetekben minõsül súlyosnak a gyermekkori asztma. A gyógyszeres kezeléssel szinten tartható betegség esetén elesnek a szülõk az emelt összegû családi pótléktól.

Pusztán a diagnózis fennállása miatt nem jogosítanak magasabb összegû családi pótlékra azok a betegségek, amelyek átmenetiek, vagy tartósak ugyan, de a gyermek gyógykezelése megoldott, életminõsége a gyermekeknek járó egészségügyi ellátással teljes körûen biztosítható - közölte a Pénzcentrum.hu érdeklõdésére az Emberi Erõforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelõs Államtitkársága. Vagyis az, hogy egy gyermek tartósan beteg, még nem jelenti azt, hogy a megfelelõ egészségügyi ellátáson kívül további állami gondoskodásra is jogosult. Mindazonáltal a tárca megvizsgálja, hogy kell-e pontosítani, illetve kiegészíteni az emelt összegû családi pótlékra jogosító betegségekrõl és fogyatékosságokról szóló rendeletet. Várhatóan a napokban közzéteszi a minisztérium az asztma súlyosságának megítélésére vonatkozó szakmai módszertani ajánlást.

Átáll az államkincstár informatikai rendszere egy újra, ez idõ alatt viszont nem tudnak fogadni új kérelmeket. A mostanában igényelt vagy most igénylendõ gyes vagy családi pótlék csak késõbb érkezhet, így több tízezer család marad ellátás nélkül egy idõre.

Az új Alaptörvény ugyanis kimondja, hogy a család alapja a házasság és a szülõ-gyermek viszony. Ennek alapján az élettársak akkor sem tartoznak egy családba, ha közös gyermekük van. Ez esetben kvázi egyedülállókként nevelik a gyermeküket. Így pedig emelt összegû családi pótlékra lennének jogosultak.

Megismerték a kormánypárti képviselõk az IMF követeléseit szerdán este Sárváron. Sajtóértesülések szerint a listán szerepel a válságadók, a bankszektorra kivetett adó megszüntetése, az szja-kulcs emelése, a családi adókedvezmény, illetve a családi pótlék megszüntetése, a nyugdíjak mérséklése és a bércsökkentés is.

Budapest, 2012. június 6., szerda (MTI) – Szabó Máté, az alapvetõ jogok biztosa nem ért egyet a szociális és a gyermekvédelmi törvényeknek azzal a tervezett módosításával, amelynek értelmében egyes esetekben megszûnne a családi pótlék visszamenõleges folyósításának lehetõsége, az ombudsman ezért az elõterjesztés átdolgozását kéri.

Budapest, 2012. április 25., szerda (MTI) – Több támogatást, köztük a családi pótlékot továbbra is pénzben, a gyermekvédelmi kedvezmény teljes összegét viszont utalvány formájában kapják meg a családok; a rendszeres szociális segély kifizetési módjáról az önkormányzat dönthet.

Eddig ezt a pénzt a gyermek nagykorúvá válásáig félre kellett tenni, hogy amikor a fiatal elhagyja az intézetet, legyen némi tõkéje az önálló élete megkezdéséhez.

A jövõ hét végére javaslatokat vár a szociális- a pénzügy- és fejlesztési minisztertõl Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfõ a vasárnap esti, rendkívüli és kibõvített kormányülés után azt mondta, nem lehet csipegetni, átfogó cselekvésre van szükség, de pontos számokat nem mondott. A szociális miniszter szerint ma már belemennének az alanyi jogon járó családi pótlék megszüntetésébe.

« 1. oldal »