2024. április 16. Kedd, Csongor.
 

Az év eleje óta csaknem 40 ezer csekket fizettek be a Magyar Posta mobilalkalmazásán keresztül az ügyfelek, mintegy 400 millió forint értékben – közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel.

A Magyar Posta csekkbefizetõ automatáin keresztül február elejétõl több mint 43 000 csekket fizettek be az ügyfelek, több mint 460 millió forint értékben – közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel.

Januártól QR kódot kapnak a csekkek, így otthonról pillanatok alatt be lehet õket fizetni. Könnyebb lesz ezentúl a szelektív hulladékgyûjtés is.

Lényegesen többen fizetik sárga csekken számláikat idehaza, mint Nyugat-Európában, pedig ehhez postára kell menni, amit gyakran hosszú sorban állás követ. A QR-kódok jelentik a megoldást?

Mobillal lehet majd csekket befizetni, 40 kistelepülés postáján pedig segítséget lehet kérni: az autó átírása, gyermekszületés, nyugdíjügyek, táppénz, stb. ügyek kapcsán. Egy másik postai okostelefonos alkalmazás a közigazgatási ügyek intézésében segít.

Számos érv szól a jól bevált sárga csekkek használata mellett, miközben az ellenérvek jó része sem annyira egyértelmû, mint az elsõ pillantásra látszik.

Miért jó a fogyasztónak, ha csekk helyett más módokat választ közüzemi számlái kiegyenlítésére?. A szakemberek elismerik, a hagyományos csekkel kicsit jobban lehet „játszani”, hiszen azt akkor fizeti be a fogyasztó, amikor megkapta a fizetését vagy a nyugdíját.

Még mindig 80% körüli a sárga csekkek aránya Magyarországon a közüzemi számlák kiegyenlítésénél - derült ki az MNB mai sajtótájékoztatóján. A tranzakciós illeték bevezetése nem érintette számottevõen a hazai fizetési forgalmat, bár közel 60%-kal nõtt tavaly a lakossági pénzforgalmi szolgáltatások költsége.

Mivel a lakosság közel 80 százaléka még mindig postai csekkel fizeti számláit, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a befizetési bizonylatok megõrzésének határidejével.

A lakosság közel 80 százaléka a mai napig postai csekkel fizeti számláit, pedig ma már sokkal olcsóbb és kényelmesebb megoldások is léteznek.

Egyszerûvé, egységessé, átláthatóvá és érthetõvé válnak a rezsiszámlák a jövõ évtõl - mondta Németh Szilárd országgyûlési képviselõ azután, hogy a Parlament elfogadta az egységes számlaképrõl szóló törvényt.

Gyakran hosszú sorokkal találkozhat az, aki ezekben a napokban valamelyik hazai postahivatalban jár. A hónap elején érkeznek a fizetések, a nyugdíjak, a szociális juttatások, és a legtöbben ilyenkor fizetik be a sárga csekkeket is. A sorban állók valószínûleg nem tudják, hogy a csekkbefizetésnek vannak alternatív módjai is.

Automatákon keresztül is fizethetjük jövõre a számlákat - írja a keddi Magyar Nemzet. A csekkbefizetés a legfontosabb bevételi forrása a Magyar Postának.

Egy hétfõn elfogadott módosító javaslat szerint nem számolhatnak fel pótdíjat a közmûszolgáltatók abban az esetben, ha ügyfelük postai átutalással, azaz sárga csekkel kívánja rendezni számláját - írja a Magyar Nemzet. A távközlési ágazatnak valószínûleg nagy kiadást jelentõ telefonadóról szerdán dönthet a kormány.

Debrecen - A Nemezti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága arra hívja fel a figyelmet, hogy az adózás rendjérõl szóló 2003. évi XCII. törvény 38. § (1-4), illetve a 43. § (1) bekezdése értelmében az állami adóhatóságnál nyilvántartott fizetési kötelezettségeit adónemenként, elszámolási számla nyitására kötelezett adózó esetén átutalással, míg elszámolási számla nyitására nem kötelezett adózó esetén átutalással vagy postai készpénzátutalási megbízással– csekkel- kell teljesíteni.

« 1. oldal »