2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 

A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak mintegy 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, közölte honlapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a HírTv egy mûsorára reagálva.

A bankoknak érdeke, hogy megegyezzenek a svájci frankos autóhitelesekkel, mert ezeknél a fedezetek minõsége sokkal alacsonyabb, mint a jelzáloghiteleknél, így a bankok nagyot bukhatnak, ha az ügyfél nem képes törleszteni - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezetõ igazgatója az MTI-nek.

A lízingkonstrukcióknál a következõ hónapokban várható elszámolás szerzõdésenként körülbelül 10 százalékos kompenzációt eredményez majd, ami ellensúlyozhatja a svájci frank árfolyamának mostani, jelentõs emelkedését - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség fõtitkára az MTI érdeklõdésére.

A Bankszövetség elnöke indokoltnak és helyesnek nevezte az árfolyamkockázat kivezetését a lakossági jelzáloghitelezési piacról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elszámolás az autó- és fogyasztási hitelesek terheit is enyhíti.

A Magyar Bankszövetség elnöke a szektor idei legnagyobb kihívásának nevezte a devizahitelek elszámolását, amelynek elõkészítése szavai szerint jó ütemben halad, és megjegyezte, hogy mindeközben a bankrendszerben jelentõs átalakulás zajlik. Patai Mihály az MTI-nek adott interjúban elismerte a költségvetési és monetáris trendforduló eredményeit, de hiányolta a gazdaságpolitikai fordulat végigvitelét.

A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezõknek.

Másodfokon is elutasította a bíróság az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahitel-szerzõdések ügyében a magyar állammal szemben benyújtott kereseteit csütörtökön.

Elutasította az OTP Ingatlanlízing Zrt. magyar állammal szemben indított devizahiteles keresetét a Fõvárosi Törvényszék pénteken elsõfokon.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számításai szerint lesznek olyan ügyfelek, akiknek az adóssága - a teljesítõ svájci frank alapú jelzáloghitelek esetében - az elszámolás hatására csupán 0-5 százalékkal mérséklõdik, de olyanok is, akiké több mint 30 százalékkal.

A Kúria december 1-jén meghozott érdemi döntésével hatályában fenntartja a másodfokú bíróság jogerõs, elutasító ítéletét az AEGON Magyarország Hitel Zrt. által a magyar állam ellen, az általános szerzõdési feltételekhez kapcsolódó törvényi vélelem megdöntése iránt indított perében - derül ki a Kúria honlapján hétfõn közzétett sajtóközleménybõl.

A korábban késedelembe esett devizahitelesek, ha az elszámolás után képesek törleszteni tartozásukat, akkor ugyanazon szabályok alapján dönthetnek a devizahitel megtartásáról, mint a rendesen fizetõ ügyfelek - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI kérdésére.

A törvényi változásokkal a devizahitelesek több mint 90 százaléka határozottan jobban jár, törlesztõrészleteik 25-30 százalékkal csökkennek majd - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje hétfõi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MNB elkészítette a devizahiteles ügyfelekkel történõ elszámolás módszertanát, ennek alapján az ügyfelek túlfizetéseit tõke-elõtörlesztésként kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek. A rendeletet kedden fogadta el az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa.

A jegybank elszámolási képlete híján és az eltérõ lízingszerzõdések miatt nehéz pontos összegeket kalkulálni, mennyi járhat vissza az autóhiteleseknek, a Magyar Lízingszövetség szerint egyelõre azt lehet mondani, hogy reálisan a kihelyezett összeg 10-20 százalékát kaphatja vissza egy-egy lízingadós.

Számol a bank, de oszthat-szorozhat az ügyfél is a novembertõl hozzáférhetõ MNB-képletekkel, ha adatok hiányoznak, a banknak azokat ki kell adnia - hívta fel a figyelmet az MNB ügyvezetõ igazgatója.

A bankok újabb 27 devizahiteles keresete érkezett a Fõvárosi Törvényszékre, köztük az OTP Bank, az ERSTE Bank, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank, a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, az MKB Bank és az UniCredit Bank beadványa.

Általános meghatalmazást adott a szaktárca azoknak az ügyvédi irodáknak, amelyek ellátják a magyar állam képviseletét a várhatóan meginduló bankperekben - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

Akikre egyértelmûen vonatkozik a jogszabály, kérhetik a fizetésük letiltására vonatkozó végrehajtás felfüggesztését, és a kérelemnek a végrehajtók mérlegelés nélkül eleget tesznek - jelentette ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara alelnöke.

A jegybank módszertani segítséget ajánl a fogyasztói kölcsönszerzõdéseknek az árfolyamrés semmissége miatti átszámításához. A munkát a jogszabály hatálybalépését követõ 90 napon belül kell elvégezniük a bankoknak.

Nagyjából tízezer, folyamatban lévõ devizahiteles pert függesztenek fel a bíróságok országszerte, olyanokat, amelyeket az adósok még a Kúria jogegységi döntése elõtt indítottak bankjukkal szemben. Mostantól a pénzintézeteknek kell bizonyítaniuk, hogy tisztességesen jártak el ügyfeleikkel, ehhez bírósági pert kell indítaniuk, amiket kiemeltek kezelnek a törvényszéken, az elsõ- és másodfokú ítéletekre is mindössze 30 napja lesz a bíróságoknak.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezetõ igazgatója a Reuters hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy Magyarországon szeptemberre vagy októberre jöhet létre az úgynevezett "rossz bank".

Az OTP csoport és tagjai - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Lakástakarék - élni fog a devizahiteles törvény adta perlési joggal a hitelszerzõdéseik tisztességtelenségének vélelme ellen, és mérlegeli, hogy a törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul.

Az OTP csoport és tagjai - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Lakástakarék - élni fog a devizahiteles törvény adta perlési joggal a hitelszerzõdéseik tisztességtelenségének vélelme ellen, és mérlegeli, hogy a törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul.

Kihirdették a devizahiteleseket megsegítõ elsõ törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elõ.

Nyilvánvalóan rövidesen kihirdetik az adósmentõ kormányzati törvénycsomagot. Ettõl számítva nyolc nap múlva lép hatályba a rendelkezések azon része, amely a devizahiteles perekre vonatkozik.

« Előző « 2. oldal »  Következő »