2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A feldühödött tömegben néhányan csillapították a többieket.

A feldühödött tömegben néhányan csillapították a többieket.

Egy gyereket szállítottak kórházba a mentõk, Derecskérõl, az Orgona utcából.

Csak álltam a két négyzetméteres spájz egyetlen, aprócska ablaka alatt, és az járt a fejemben, hogyan férhetett ki rajta egy tizenegy éves kislány… A nyílás alatt – mely feltehetõleg nem sok napfényt engedett a helyiségbe – egyáltalán nem nõtt fû, pedig egy lakatlan, a kegyes tavasznak köszönhetõen zöldellõ és pitypangoktól sárgálló telekre nézett. Csáki Alexandra jegyzete.

Bûnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés bûntettében, illetve testi sértés kísérletében azt a három vádlottat, akik 2013. június 8-án Pocsajban rátámadtak egy autósra, mert elcsapott egy biciklizõ kisfiút. A gyermeknek nem esett komolyabb baja, az autós azonban orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.

Sokszor elõfordul, hogy csak a beiskolázáskor derül ki a probléma.

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás egész évben, így az õszi szünetben is érvényes – tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Fõosztálya vasárnap.

A január 1-jétõl megváltozott gyermekvédelmi törvény nyomán szeptembertõl kötelezõ az iskolákban és könyvtárakban is olyan szûrõprogram használata, amely gátolja a veszélyes oldalak elérését.

A dajkabeszéd, a szemkontaktus, a simogatás olyan ingerek, amelyek fejlesztik a baba társas képességeit, mivel oxitocin hormon termelõdését indítják el az agyban - mondta el a babák viselkedésének biológiai okait kutató MTA-program vezetõje.

Berettyóújfalu – Élj Egészségesen elnevezésû gyermekrajzpályázaton benyújtott alkotásokból, nyílt kiállítás kedden a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Mûvelõdési Központban.

Illusztráció
Több gyermek született, de a halálozások száma is kismértékben emelkedett 2012 elsõ félévében az elõzõ év azonos idõszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.

Komádiban is betlehemeztek2011-12-12 11:10:14


Komádi – A város fõterén a harmadik gyertyát jelképezõ adventi fény az óriási koszorún. A mûsor csodálatos volt. Nagyon sok ünnepelni vágyó, karácsonyra készülõ városlakó gyûlt össze a templom elõtti téren.

Eddig 11 esetben károsította meg a derecskei üzleteket az a debreceni férfi, aki 4 éves gyermekével a nyakában tért be vásárolni különbözõ kisboltokba, kocsmába, ám a fizetés alól kimentette magát, mondván, hozza a pénzt azonnal.

Negyven állami gondozott gyerek tanulmányi eredménye és konfliktuskezelése fejlõdhet annak a Kaláka nevû rehabilitációs programnak a jóvoltából, amelyet a Komádi Gyermekotthon és a berettyóújfalui Arany János Gyermekotthon munkatársai tartanak számukra.

« 1. oldal »