2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Pozitív szondák2015-05-07 19:43:41

A debreceni rendõrök két sofõrrel szemben is bíróság elé állítási javaslattal zárták a nyomozást.

Végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést kér a Berettyóújfalui Járási Ügyészség arra a 41 éves férfira, aki januárban egy ittas éjszaka után engedély nélkül éjszakázott egy bakonszegi udvaron parkoló autóban, majd reggel már munkába is a „szerzeménnyel” ment…

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendõrök 2 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelybõl 1 súlyos és 1 könnyû sérüléssel végzõdött.

A berettyóújfalui rendõrök befejezték a nyomozást jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves debreceni lakos ellen.

Jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak bíróság elé állítást két férfival szemben a püspökladányi rendõrök.

Ki látta a balesetet?2015-01-29 16:45:07

Tanúk jelentkezését várják a debreceni rendõrök egy autóbalesettel kapcsolatban.

Ittasan okozott súlyos közlekedési balesetet, vádat emelt az ügyészség.

Két ittas vezetõvel szemben javasol bíróság elé állítást a Hajdúszoboszlói Rendõrkapitányság.

A Debreceni Rendõrkapitányság az elmúlt napokban két – jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatott – nyomozást is befejezett.

Jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak bíróság elé állítást két férfival szemben a hajdúnánási és a debreceni rendõrök.

Az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset miatti kárt az autósnak meg kell térítenie a biztosító részére - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A debreceni rendõrök két férfival szemben is bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A gyorshajtókat és az ittas jármûvezetõket igyekeznek kiszûrni.

Az idén rendezik meg nyolcadik alkalommal a Soha ne igyál, ha vezetsz! kampányt Magyarországon, a szervezõk célja a felelõs alkoholfogyasztás népszerûsítése, emellett szeretnék, ha legalább tízezer felnõtt csatlakozna a kezdeményezéshez.

Dániában elsejétõl elkobozzák a részeg sofõrök autóját, a befolyó pénz az államé lesz. A magyar belügyben állítják, itthon ilyen szigor nincs tervbe véve, de Pintér Sándornak tetszik a skandináv ötlet.

A megye közútjain a „pünkösdi” hosszú hétvége ideje alatt TISPOL ellenõrzéssel egybekötött fokozott rendõri jelenlétre kell számítani 2014. június 5-e és 2014. június 10-e közötti idõszakban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, közülük 8 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 fõt az ellenük érvényben lévõ körözés alapján.

 

Budapest, 2013. június 24., hétfõ (MTI) – Július 1-jén hatályba lép az új, a jelenleginél több tekintetben szigorúbb büntetõ törvénykönyv (Btk.), amely egyes bûncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetõség korhatárát, szigorít egyes büntetési tételeket, bevezet új büntetési nemeket, például az elzárást, új bûncselekményként a jogellenes termõföldszerzést és a gazdasági csalást, a drogfüggõkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok megszûnnek, és szigorodik az ittas vezetés szabályozása is.
A szakértõi vélemény szerint közepesen ittas volt Stohl András, amikor szombaton hajnalban karambolozott. Az RTL Híradó úgy tudja, két ezreléknyi alkohol volt a vérében. Két kocsinak ment neki, ...
Több mint 600 ittas vezetõt kaptak el a rendõrök az ünnepi ellenõrzés-sorozat ideje alatt. A hosszú hétvégén 104 személyi sérüléses közlekedési baleset történt, ...
Három halálos baleset, 345 ittas vezetõ, 87 bevont jogosítvány - ez a mérlege a rendõrség húsvéti fokozott ellenõrzésének hétfõn kora délutánig.
« 1. oldal »  Következő »