2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A polgármesteri hivatal évente mintegy 120 közterületi pad javíttatását végezteti el a Dehusz Kft-vel. Ezt annak kapcsán közölte a helyhatóság, hogy a vénkerti iskola mögött található egyik lóca deszkáin addig ugráltak a közelmúltban vandálok, amíg azok el nem törtek.

 Titokzatos pillanatokban volt részem július 6-án. Kicsit olyan érzés volt az egész, mintha hirtelen belecsöppentem volna egy kalandregénybe. Mindez a templom udvarán történt délelõtt tíz órakor. Elõtte negyedórával hívott a tiszteletes asszony, hogy ha érdekel a dolog, akkor menjek át. Persze, hogy érdekelt. Vittem magammal könyvtáros kolléganõmet is, hiszen a régmúlt dolgaival szakmájából kifolyólag õ is szívesen foglalkozik. Ott volt még községünk polgármestere, Varga József, az alpolgármester, Tóth Ferenc, Csökmõ legidõsebb férfi lakosa, Kovács József, valamint a templom felújítását végzõ munkások. És természetesen jelen volt Kiss István lelkész és felesége, Kiss Ibolya.

           

« 1. oldal »