2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelõzési Bizottság figyelemfelhívó táblákat helyez ki a megyében.

Új út épül Pocsajból Románia irányába, Biharfélegyházára.

Megújuló közlekedés2014-03-31 21:19:37

Közösségi közlekedés fejlesztése Biharban címmel nyert pályázatot Pocsaj község önkormányzata: a projektben 13 település vesz részt Pocsaj gesztorálásával.

Számos országban jelentõs támogatással forgalmazzák a tisztán elektromos, illetve a tölthetõ hibrid jármûveket. A kormány által vázolt Jedlik Ányos program üzenet arról, hogy a környezettudatos autózást pártolják.

Közlekedésbiztonsági kerékpáros akciót szervezett az önkormányzat a rendõrséggel.

Láthatóságot segítõ eszközöket osztottak a rendõrök Hajdúnánáson.

Komádiba ismét vonattal?2014-03-14 19:34:44

A dél-bihari kisváros lakosai a mai napig hiányolják a vasúti közlekedés lehetõségét.

Debrecenben április vége, a több helyszínen egy héttel késõbbi a határidõ.

Még másfél hétig, február 5-éig lehet véleményezni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslatát a KRESZ-módosításról; a szaktárca hivatalos oldalán olvasható javaslatban egyebek mellett új fényjelzések és egységes táblák bevezetése szerepel.

A 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban 13,2 milliárd forinthoz jut Kecskemét, amit városfejlesztési célokra lehet felhasználni - közölte az MTI-vel Zombor Gábor polgármester, aki szerint a szolnoki térséggel együttmûködve új gazdasági központ jöhet létre.

Kisebb megszakításokkal, de már az országhatárig tekerhetünk a magyar–román kerékpárúton.

A Hajdú-Bihar Rendõr-fõkapitányság munkatársai a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében 2013 decemberében is ellenõrzik a jármûvezetõket.

A „Kötetlen Pálya – utak az okos városba” infografika-versenyen egyetemisták kapcsolódtak be a közös gondolkodásba és hoztak okos városfejlesztési ötleteket az IBM Magyarország és a Climate-KIC pályázatára.

Láthatóság = biztonság2013-12-16 14:49:09

A közúti közlekedés résztvevõi közül a legvédtelenebbek a gyalogosok, illetve a kerékpárosok.

Az õszi és a téli közlekedésre történõ átállást követõen továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen idõszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedésben.

A közlekedésben a téli idõszak igényli a legtudatosabb felkészülést, az autósoktól és a gyalogosoktól egyaránt. Egyre rosszabbá és kiszámíthatatlanabbá válnak az út- és látási viszonyok, amelyekhez minden közlekedõnek alkalmazkodni kell.

Egy új technológiai eszközzel folyamatossá lehet tenni a forgalmat, mivel az autóra felszerelhetõ érzékelõk figyelik az elõttünk és mögöttünk haladó jármû sebességét és ahhoz igazítja a sajátunkat.

A földhivatal honlapján közzétette az építéshez szükséges területek helyrajzi számait.

Õsszel az utakon2013-10-17 19:00:14

Hasznos tanácsok az õszi közlekedéshez.

A biztonság egyik alapkövetelménye a gumik kifogástalan állapota.

Új elõírások vonatkozhatnak a kerékpáros közlekedésre a kormány rendelettervezete szerint: a biciklista is viselhetné az elsõ és a hátsó lámpát, továbbá megengednék a villogó lámpa használatát is.

KRESZ-FESZT Debrecenben2013-09-27 08:58:11

Játszva tanulhatták a közlekedés szabályait a debreceni kisiskolások.

Nem érdemes kölcsönadni az autónkat füllentõs ismerõsnek, mert bizonyos esetekben automatikusan ránk, – az autó üzembentartójára – hárul a szabálytalankodásért járó büntetés.

Lapunk értesülései szerint jelentõsen drágulnak az üzemanyagok péntektõl. A benzin a hét utolsó munkanapjától négy, a gázolaj pedig 7 forinttal kerül többe, mint eddig. Ennek megfelelõen számításaink szerint a benzinért 427, a gázolajért 435 forintot kérhetnek átlagosan literenként a kutaknál.

Megváltozott menetrend szerint járnak a  vonatok, buszok és villamosok
Debrecen – A MÁV, a Hajdú-Volán és a DKV menetrendje is változik a hosszú hétvége miatt.
« Előző « 5. oldal » 10 11  ... 14 Következő »