2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Január 1-tõl változott a kamatadó – közölte az Államadósság-kezelõ Központ. Az adótörvények módosítása miatt 2016. január 1-jétõl a kamatjövedelem után fizetendõ adó mértéke 16 százalékról 15 százalékra csökken. A kamatadót 2006-ban vezették be.

Fizetésük csaknem egyharmadát kapják meg pluszban a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók. Az emelés július 1-jétõl érvényes, tehát a katonák és a rendõrök elõször augusztusban kapnak emelt összeget. Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók fizetése is emelkedik július1-jétõl, a diákhitel kamata pedig alacsonyabb lesz. A szocpol helyébe lépõ csokot a korábbinál többféle lakás vásárlására lehet majd igénybe venni, igaz, milliókhoz csak a drágább otthont vásárlók juthatnak majd.

Stabilan alacsony marad diákhitel-konstrukció kamata - közölte a Diákhitel Központ Zrt. szerdán az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megfogalmazta a „fair”, azaz etikus bankrendszerrõl szóló törvénnyel kapcsolatos kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításánál követendõ alapelveket, amelyeket a jegybank honlapján tett közzé szerdán.

A törvényjavaslat egyik sarokpontja a 3 éven keresztül változatlan kamat.


A jegybanki alapkamattal párhuzamosan a banki kamatok is mérséklõdtek az utóbbi két évben: a háztartások által elhelyezett betétek átlagos kamatai 2012 augusztusa óta 4,65 százalékponttal estek, ennél azonban szerényebb mértékben és fõleg csak az elsõ évben csökkentek például a lakáscélú hitelek kamatai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján található adatokból.

Néhány hete publikálta az inflációs adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez a szám fontos gazdasági mutató, több, a mindennapi életben is lényeges dolgot befolyásol.

Nem csak 4 százalékos kamatok vannak a bankoknál. A hitelintézetek most gõzerõvel bevetik legkedveltebb kamattrükkjeiket, hogy magukhoz csábítsák a megtakarításainkat. A leginkább kiemelkedõ ajánlatokat szedtük össze és a trükk lényegérõl is lerántjuk a leplet a Pénzcentrum.hu-n.


Rekordalacsonyra kúszott júniusra a felvett lakáshitelek kamata és hitelköltsége is - írja az mfor.hu.

Még tovább csökken a diákhitel kamata
Budapest – A törlesztõ ügyfelek fizetési fegyelmének is köszönhetõ a csökkenés.

A hétfõi Varga-csomag emelte a tranzakciós adót, illetve a megtakarításokra is kivetette az egészségügyi hozzájárulást. Augusztustól kevésbé éri meg rövidebb távon takarékoskodni, több mehet majd a fogyasztásra. A dologgal ez lehet a kormány egyik célja. Aki viszont hosszú távon tervez, az megúszhatja a magasabb adót.

2013. június 7. A bankok nem számítanak arra, hogy az árfolyamgátra jelentkezés határidejének eltörlése komoly változást hoz. Az eddigi jelentkezõk aránya – tudta meg az Azénpénzem.hu – 16 százalék és 70 százalék között szóródik. A döbbenetes különbség érthetõnek tûnik, bár az ok valószínûleg nem az, mint amire elsõként gondolnánk.

Bár a magyar banki piac még nem indult el a direkt üzleti modell irányába, a külföldi tapasztalatokból kiindulva már csak idõ kérdése, hogy hazánkban is megjelenjenek a kizárólag internetes és telefonos csatornát használó direkt bankok. Az ügyfelek válaszai alapján komoly lehetõségeket rejt a hazai banki piac az esetleges új szereplõk számára - derült ki a GfK Retail Banking Monitor kutatásából.

Normál esetben egy átlagfizetésbõl meddig kell spórolni egy kezdõ szintû lakásra? A bankok tényleg csak púpnak vannak a hátunkon, vagy segítenek a lakásszerzésben? Spórolni érdemesebb, vagy hitelt felvenni? A fõbérlõ haszna magasabb, vagy a banké?

A jegybank tovább csökkentette az alapkamatot, ami miatt már 5 százalékos szint környékét is alig érik el a betéti kamatok. A bankok ezért több kis apró trükkel próbálhatják megnyerni maguknak a megtakarítással rendelkezõket.

Kamatversenyt hozhat az állampapírok térnyerése
Debrecen - Egyéves idõtávon a banki lekötés a nyerõ, hároméves perióduson azonban verhetetlen az állampapír.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi hatállyal fél százalék- ponttal 8,00 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot - jelentette be Simor András jegybankelnök sajtótájékoztatón hétfõn.
« 1. oldal »