2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

A csúcstalálkozón kiderült, legalább ötféle probléma hátráltatja a magyarországi kis- és középvállalkozókat.

A legtöbb munkaadó óvatos2015-05-10 05:52:38

A kis- és középvállalkozások többsége nem tervez létszámbõvítést.

Megyei vállalkozások fejlõdési lehetõségeirõl tartottak konferenciát.

A kis- és középvállalkozói szektor szereplõinek kockázatát is kis részben átvállalja.

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességét javító, összesen 1 milliárd forint értékû informatikai pályázatokat hirdettek meg.

Az EIB kedvezményes forrást biztosít az Eximbanknak, hogy a hazai hitelintézeteket bevonva versenyképes finanszírozást nyújtson a kkv-k részére.

A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja fontos lehet a további gazdasági növekedéshez. Az MNB döntése szerint kétszeresére, 1000 milliárd forintra nõtt a hitelprogram második szakaszának keretösszege. Év végéig akár 16 ezerre is nõhet azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak a száma, amelyek kedvezményes hitelhez jutnak.

A kis- és középvállalkozói szektor (kkv) támogatását kérik az ágazat szereplõi Orbán Viktortól olyan formában, hogy a miniszterelnököt egy majdani zalai kkv-fórumra invitálják - mondta el a vállalkozók és az õket képviselõ szervezetek számára rendezett hétfõi zalaegerszegi találkozón a szervezõ KKVHáz Zrt. vezérigazgatója.

A kis- és középvállalkozói szektor (kkv) támogatását kérik az ágazat szereplõi Orbán Viktortól olyan formában, hogy a miniszterelnököt egy majdani zalai kkv-fórumra invitálják - mondta el a vállalkozók és az õket képviselõ szervezetek számára rendezett hétfõi zalaegerszegi találkozón a szervezõ KKVHáz Zrt. vezérigazgatója.

A következõ 7 évben az európai uniós források 10 százalékát, vagyis 800 milliárd forintot szán a kormány a kutatás és a fejlesztés támogatására. A kormányzat szerint így lehet a gazdasági növekedést hosszabb távon is fenntartani, amihez az export további bõvülése is jelentõsen hozzájárulhat, a kivitelt pedig nagymértékben növelheti a keleti nyitás.

 

Összesen 70 257 vállalkozás választotta eddig az új átalányadózási lehetõséget, a kisvállalkozások tételes adóját (kata) - közölte a Pénzcentrum.hu kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ugyan az év eleje óta jelentõsen, több mint 23 ezerrel nõtt a katások száma, még mindig jócskán elmarad az egymilliótól, amekkora réteget eredetileg megcélzott a kormány a mikro-, illetve kisvállalkozásokat megcélzó kedvezõ adózással. 

Egymilliárd forintot csoportosítanak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A cél a kkv-szektor hitelezésének az elõsegítése és a kezességvállalási díjak támogatásának a növelése – derül ki a kormány augusztus 12-re datált határozatából, amely hétfõn jelent meg a Magyar Közlönyben.

Javulást mutatnak a hazai kkv-vezetõk várakozásai az elõzõ negyedévhez képest.

 

A tervek szerint az eddiginél több cég kapna esélyt arra, hogy részt vegyen a kis értékû közbeszerzési eljárásokban.

 

Június közepétõl lesz olcsó, fél százalékos garancia a növekedési hitelek mögött. Az elsõ hitelszerzõdést egy szegedi középvállalat kötötte.

Rövid távon kedvezõnek nevezték az MNB hitelprogramját egy budapesti hitelkonferencián résztvevõ banki vezetõk, akik azonban jelezték, hogy elsõsorban nem a hitelkínálattal, hanem a hitelkereslettel vannak gondok a magyarországi bankpiacon.

Júniustól jöhetnek az új kkv-hitelek

 

A Magyar Bankszövetség fõtitkára bízik benne, hogy június 1-jétõl elindulhat a kis- és közepes vállalkozások kedvezményes hitelprogramja. Kovács Levente úgy véli, olyan növekedési paktumra van szükség a bankok és a kormány között, amely a hitelezési aktivitás növeléséért csökkenti a bankok terheit.

« 1. oldal »