2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Az Otthon Centrum (OC) kicsivel 10 százalék feletti, míg a Duna House (DH) 13 százalékos forgalombõvülésrõl számolt be az elsõ félévben a használt lakások piacán az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

A lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességére vonatkozó feltételeket is pontosítja a pénzügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyûlés.

Változott a lakcímbejelentésre vonatkozó jogszabály. Az új elõírások szerint lakásvásárláskor már a szerzõdésben kiköthetik a felek, hogy a régi háztulajdonosnak igazolnia kell, hányan vannak az adott címre bejelentve.

Ha lakásbiztosítást köt az ember, azt hiszi, minden kárát megtérítik majd, pedig a biztosító szakemberei sokszor elmondják: vannak kivételek, sõt érdemes akár nagyítóval elolvasni a szerzõdés apró betûs részeit is. Ugyanis ami nekünk természeti kár, lehet, hogy a biztosítónak nem az – aztán jöhet a végeláthatatlan vita. A Kossuth Rádió Napközben címû hétfõi adásában végigvették a leggyakoribb káreseteket.

Életünk kilencven százalékát zárt térben töltjük. Hinnéd-e, hogy konyhánk levegõje idõnként szennyezettebb lehet, mint például a fõutaké. Pedig lehet.

Különleges, külsõ falfûtéssel csökkentené a lakások energiafelhasználását egy debreceni feltaláló. Az eljárás lényege, hogy a kívülrõl fûtött fal nehezebben engedi lehûlni a belsõ teret. Az új eljárással akár a korábbi felére csökkenthetõ a lakóházak fûtési költsége.

A panelek rendbehozatalával nem oldódik meg a lakásfelújítások problémája, mert más építõanyagból készült ingatlanoknál is felmerülhet az igény az állami támogatásra.

Cirkóra bukik a magyar2013-12-31 12:08:51

Meghatározó szemponttá vált a lakásvásárlók körében, hogy milyen a fûtési rendszer, derül ki az OTP Ingatlanpont friss piaci kitekintésébõl. A gázcirkó számít továbbra is a legvonzóbb fûtéstípusnak a vásárlók szemében, míg a régi távfûtéses, valamint a villanyfûtéses lakásokat inkább kerülik az érdeklõdõk.

Jövõ februárban kezdõdik a Panel III. program, amely 500 milliárd forintba kerül. A cél, hogy a lakóközösségek 40 százalékos energia-megtakarítást érjenek el - mondta el a fejlesztés- és klímapolitikáért felelõs államtitkár.

Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belsõ összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen - közölte az Alapvetõ Jogok Biztosa Hivatala.

A növekedési hitelprogram második lépcsõjében rendelkezésre álló 2 ezer milliárd forintból a jövõ év elsõ napjától akkor is adható hitel kereskedelmi ingatlan és bérbeadásra készülõ más típusú ingatlan fejlesztésre, ha a bérlõ a cégcsoporton belüli társaság - mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezetõ igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró közgyûlésén, csütörtökön Budapesten.

Több lakásfinanszírozási rendeletet is módosít az a jogszabálytervezet, amely szerdán jelent meg a kormány honlapján.

A nemzetgazdasági miniszter az új lakások építésére is kiterjesztené a jegybank növekedési hitelprogramját - Varga Mihály errõl az m1 Este címû mûsorában beszélt csütörtökön. Úgy fogalmazott: az intézkedés növelné a gazdaság teljesítményét és stabilabbá tenné a növekedést. A tárcavezetõ ugyanakkor hangsúlyozta: a hitelprogram kiterjesztése a magánvéleménye, amelyrõl a Magyar Nemzeti Banknak saját hatáskörben kell döntenie.

Ma már számos kedvezõ ajánlat közül válogathatunk, ha hitelfelvételre szánjuk el magunkat. Az államilag támogatott hitelek esetében 5 vagy 20 évig is élvezhetjük az alacsonyabb törlesztõrészlet elõnyeit.

Vajon bejön-e a lakásfelújítás ára az eladáskor, érdemes-e eladás elõtt legalább kifesteni az ingatlant? A Kossuth Rádió Napközben címû mûsora lakáseladóknak adott tippeket.

Bár a lakócélú ingatlanok mintegy háromnegyede biztosítva van Magyarországon, ám a helyzet korántsem nevezhetõ megnyugtatónak. Hazánkban is egyre gyakoribbak ugyanis az extrém idõjárási szélsõségek, melyek mindinkább a védekezés fontosságára figyelmeztetnek.

Az õsz beálltával rengeteg magyar családhoz költözik be, nem kívánatos vendégként a penészgomba. A fertõzés a ronda, elszínezõdött falakon, bútorokon túl vészhelyzetet is jelent az egész családnak.

Csupán hatvan új lakás2013-09-27 09:36:18

Az építtetõi körön belül megyénkben a természetes személyek szerepvállalása volt a meghatározó.

A kamattámogatott hitelek kedvezõ feltételeket biztosítanak, az elemzõk mindenesetre nem ajánlják a 10 évnél hosszabb futamidejû megoldásokat.

A tégla- és cserépgyártás mintegy 60 százalékkal zuhant 2008 óta, de más építõanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben: az ágazat nem áll messze attól, hogy több építõanyag gyártása teljesen megszûnjön Magyarországon - jelentette ki a Magyar Téglás Szövetség elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.


Jelentõs vészhelyzet alakulhat ki Magyarországon a kéményseprõk rezsióradíjának megvágása miatt. Az elsõ problémák már idén õsszel jelentkezhetnek.


Bajba kerülhetnek azok a magánszemélyek, akik ingatlant adnak bérbe, illetve szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytatnak, és nem tájékozódnak megfelelõen az adózási szabályokról.

A készpénzzel fizetõ, de a nem kifejezetten tehetõs vevõk korát éljük. Õk, a 8-12 milliós árkategóriában lakást keresgélõk jelentik most a legfontosabb vevõi réteget a budapesti ingatlanpiacon. De hol érdemes nekik most körülnézni? Segítünk!

A lakásárak az elõzõ évtized elsõ felének szintjére csökkentek, így sokak számára vonzó lehet vásárlásban gondolkodni. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy az új építésû vagy éppen a használt ingatlanok bizonyulnak-e jobb választásnak. Továbbá azt is mérlegelni kell, milyen piaci potenciál rejlik egy felújítandó állapotú ingatlanban. Egy biztos, az állami támogatások térnyerése sokat segíthet a számos eldöntendõ kérdésben.

Kilábalásra nincs sok remény: az idén még több lakást jelölhetnek ki árverésre.

 

« Előző « 2. oldal »  Következő »