2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

 

Az árfolyamváltozás és a lakásárak csökkenése miatt a korábbinál is több devizahiteles tart ott, hogy hiába törleszt, a tartozása csak lassan fogy. S ha eladná a lakását, az ára nem lenne elég arra, hogy kifizesse a hitelét.

 

Eltörölték a lakások forgalmi értékének elsõ 4 millió forintjára jutó kedvezményes, 2 százalékos illetékkulcsot.

Házszentelés Bedõn2013-01-14 11:21:01

Házszentelés Bedõn
Bedõ – Az õsi hagyomány szerint idén is sor került a görögkatolikus házszentelésre Bedõn, ahol a román, illetve magyar nyelvû ima után a pap szenteltvízzel hintette meg a lakásokat.

Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es évet a decemberi 6 061 db tranzakciójával. A tavalyi évre összesített végleges tranzakciószám így 94 302 lett - áll a Duna House legfrissebb elemzésében. Ez 7,5 százalékkal magasabb a KSH által 2011-re publikált 87 700-as darabszámnál.

Ma ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium, így lakóingatlant március 1-jéig bizonyos esetek kivételével tilos kiüríttetni.

Hogyan béreljünk lakást?2012-11-22 17:51:58

Hogyan béreljünk lakást?
Debrecen - Ne legyünk nagyvonalúak, minden részletkérdést illetõen ragaszkodjunk az írásos megállapodáshoz.

Jobban teszik a lakásvásárlást tervezõk, ha összekapják magukat, és még idén nyélbe ütik az üzletet. Az új illetékszabályok a legtöbb esetben 80 ezer forinttal megdrágítják az adásvételt, egyedül a fiatal elsõ vásárlók és a szükségbõl kis lakásba költözõk járnak jobban jövõre. Õk viszont több százezer forintot nyerhetnek, ha nem rohannak a fészekrakással.

Lakhatási támogatást kaphatnak október elsejétõl azok, akiket a munkaügyi kirendeltség legalább három hónapja álláskeresõként tart nyilván, és állandó lakóhelyüktõl távol vállalnak munkát.
Új lakás, ami nem megy2012-07-30 10:09:32


Folytatódott a lakásépítések visszaesése, bajban a vállalkozások.

Új lakás, ami nem megy2012-07-30 10:09:31


Folytatódott a lakásépítések visszaesése, bajban a vállalkozások.

Kinek éri meg a szocpol, milyen költségei lehetnek az igénylésnek és melyek a visszafizetés lehetséges esetei?

A kormány honlapján megjelent rendelet tervezet szerint az ingatlan hirdetésekben 2013 január 9-tõl fel kell tüntetni az energetikai besorolást, vagyis az A+, A,  B, vagy más betûjelet.

Hosszú vergõdés után újra megélénkülhet az újlakáspiac, és a szûk kínálat miatt verseny indulhat az ingatlanokért.

Elsõdleges célunk már nem a megtakarítás, hanem egy kis mellékes keresése. Ez hangzott el az OTP megtakarítási indexének heti bemutatásakor. Lakáskiadás egy iylen egyszerû egyszerû módja lehet a pénzkeresésnek, legfõképp a fõvárosiak tudnak egy kis mellékeshez jutni így. Az interneten nem is olyan nehéz már alkalmi lakótársakat találni, akár havi több tízezer forintot is kereshetsz ezzel.

 

Változásokat hozott az ingatlanpiacon, hogy 2012 januárja óta a használt ingatlanok adásvételénél is kötelezõ az energiatanúsítvány kiváltása. A rendszer által biztosított átláthatóság a fontos vásárlási szempontok közé emelte az energetikai minõsítést. Mindez a rosszabb energetikai besorolású ingatlanok árát lenyomhatja, míg a felújítottak iránti keresletet élénkítheti.

 

Szakértõk szerint a vidéki lakásvételnél nagyobb vissza nem térítendõ támogatással számolhatnak a vevõk, mint egy hasonló értékû fõvárosi ingatlannál.

 

Osztrák mintára Magyarországon is készülhetne törvény az ingatlan fejlesztõkrõl, amely elõírná, hogy az új lakást vásárló által befizetett vételár banki letéti számlára kerül, vagy a bank garanciát vállal az esetleges visszafizetésre, de felelõsségbiztosítással is garantálni lehetne azt, hogy a vásárló nem veszíti el a pénzét - mondta Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület ügyvezetõ elnöke a Fundamenta Lakásvásár kísérõ konferenciáján.

 

Totális a pangás az új építésû lakások piacán, a fejlesztések újraindulását a finanszírozás hiánya mellett az átláthatatlanná vált szabályozás is gátolja. Megvalósítható lakáspolitikai koncepciónak pedig semmi nyoma.


Budapest - A végtörlesztés közelgõ határideje mozgósította a vevõket – mutatnak rá az elemzõk.

Budapest, 2012. január 7., szombat (MTI) – A hónap közepétõl várhatnak értesítést a bedõlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelõ – tudta meg az MTI Hírcentrum.

Budapest, 2011. december 30., péntek (MTI) – Új és használt lakás vásárlására, korszerûsítésre, késedelmes vagy felmondott jelzáloghitellel terhelt lakás vásárlására, a hátralékos adós általi kisebb lakás vásárlására, illetve a deviza jelzáloghitel kiváltására felvett kölcsönök után vehetõ igénybe a jövõben az otthonteremtési kamattámogatás – az errõl szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.


Budapest, 2011. október 12., szerda (MTI) – A kormány szerdán az otthonteremtési program elindításához szükséges intézkedések között döntött a bérlakáspiac fejlesztését és a lakáspiac biztonságának megteremtését szolgáló intézkedésekrõl is – derül ki a Magyar Közlönyben szerdán közzétett határozatból.

Az új kormány lakásfelújítási programjának alapelve, hogy nem a fogyasztást, hanem az energetikai korszerûsítést kell támogatni. Egyelõre nem tudni, hogy adó-visszatérítés, vagy más kedvezmény formájában támogatják-e majd a munkálatokat - írja a Népszabadság.

Bencsik János otthonteremtési és energetikai államtitkár tájékoztatása szerint szeptemberben kerülhet a kormány elé és jövõre indulhat a tízéves lakáspolitikai program - írja a Napi Gazdaság.

Jelentõs kereslet- és árcsökkenés; a kisebb, olcsóbb ingatlanok iránti érdeklõdés növekedése; a készpénzes vásárlók túlsúlyba kerülése - immár másfél éve ezek jellemzik a lakáspiacot. Melyek a legkeresettebb ingatlantípusok 2010-ben és mik voltak a 2008-as "békeidõben", miért a panelek lettek a válság legnagyobb vesztesei és a központi lokációjú, kisebb méretû városi lakások a leginkább értékállóak? - az Otthon Centrum (OC) országos körképe a keresletben megmutatkozó válsághatásokat és azok regionális eltéréseit vizsgálta meg.

« Előző « 3. oldal »  Következő »