2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Az USA sok bevándorlót akar látni Európában, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint ezért kritizálta az amerikai nagykövet tegnap Magyarországot. Colleen Bell amerikai nagykövet tegnap egy elõadásában azt mondta, hogy a kormány menekültekkel kapcsolatos kommunikációja idegenellenes üzenetekbõl áll.

Az Európai Unió a költségvetési hiány számítása során ne vegye figyelembe a migrációval kapcsolatos kiadásokat, mivel azok rendkívüli és egyszeri tételeknek tekintendõk – mondta felszólalásában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítõ Ecofin ülésén Luxembourgban.

Több tényezõ egybeesése kellett ahhoz, hogy Európa a II. világháború óta nem látott menekülthullámmal szembesüljön. Ezek azok.

A menekültválság eszkalálódása óta nõtt azoknak a briteknek a száma, akik támogatják az ország távozását az Európai Unióból, és nagyon kevesen vannak, akik befogdnának menekülteket az országba.

Bár a tárgyi adományokat több helyen leállították, más módok is vannak arra, hogy segítsünk a migránsokon.

A menekültválság eszkalálódása óta nõtt azoknak a briteknek a száma, akik támogatják az ország távozását az Európai Unióból, és nagyon kevesen vannak, akik befogdnának menekülteket az országba.

A ma kezdõdõ kétnapos rendkívüli ülés második napján, pénteken fogadhatja el az Országgyûlés a menekültügyi törvénycsomagot, benne a gumilövedék használatának engedélyezését.

Akár 300 ezer forintos bírság is kiszabható arra, aki az ideiglenes biztonsági határzárépítését akadályozza - az errõl szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.



Három villogõ rendõrautó zárt körbe egy fekete BMW tipusú tanulóautót Szegeden. Migránsok egy csoportja ugyanis azt állította, hogy a Lele Autósiskola egyik gépkocsijában jutottak át a határon 500 euróért. Az oktatót és a tanulóvezetõt kihallgatták, és a menekülteket is bevitték a kapitányságra.

Megerõsítené az osztrák-magyar határ védelmét az osztrák belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium. Az intézkedés része a hatóságok által az embercsempészet ellen meghatározott ötpontos programtervnek.

Maradnak a menekülttáborok, sõt, bõvítik is õket a migránsok növekvõ tömege miatt – tudta meg az Origo. Nem számolják fel a debreceni befogadóállomást sem, legalábbis egyelõre.

Elfogták a határsértõket a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség rendõrei.

A Jobbik önkormányzati képviselõi, Herpergel Róbert és Ágoston Tibor arra kíváncsiak, hogy a Fidesz szerint „hány menekültet bír el Debrecen”, illetve, hogyan szolgálja a debreceniek érdekét a menekülttábor immáron nyilvános bõvítési terve.

A bíróság próbálkozik a „sablonhatározatok” visszaszorításával, de kemény dió.

Bár most épp nem jár csúcsra a Sámsoni úti tábor, de azért jóval többen vannak, mint egy hónapja.

A megyeszékhelyen nem érezhetõ a délrõl érkezõ menekülthullám hatása.

Az 1989-es páneurópai piknik szervezõi és a Magyarországra menekült keletnémet családok, polgárok segítõi kaptak elismerést a XXI. Század Intézettõl és a Terror Háza Múzeumtól hétfõn Budapesten.

Segített a testvér2014-10-13 08:42:46

A Hajdú-Bihar megyei Nagykereki település elõtt a rendõrök elfogtak 5 illegális migránst.

Nyilvánítsák zárt intézménnyé a debreceni menekülttábort és erõsítsék meg az õrzését – követeli a Jobbik.

« 1. oldal »